1. fejezet: ”Jobb, ha nem tudod!”

Átlagos nap virradt hőseinkre. Yusuke, Kuwabara Keykoval kiegészítve iskolába indultak. A bejárat előtt azonban találkoztak valakivel, akit már jó ideje nem láttak.

-Botan! Mit keresel itt? –lepődött meg Yusuke!

-Csak úgy jöttem!

-Úgy érted hogy nincs semmilyen munka?

-Sajnálom Yusuke de, semmi nincsen! Még nekem se! Ezért jöttem most ide! Olyan unalmas az élet (vagy halál? J)  mostanában! –sajnálkozott Botan.

-Hogy érted, azt hogy nincs munkád?!

-Valamiért két hete az emberek nem akarnak meghalni… így nincs kit, vezessek…

-Ez érdekes! Koenma mit szol az ügyhöz?

-Semmit! Pedig engem aggaszt ez a helyzet.

-Ne törődj vele! –mondja félvállról Yusuke és besétál az iskolába. Fejéből azonban nem tudja kiverni a gondolatot, hogy nem akar meghalni senki. Egész nap ezen törte a fejét. És erre rátett az is, hogy pár hete érzékel valami új erőt, de akárhányszor is próbált a nyomába eredni, hirtelen mindig eltűnt az alak.

-Yusuke! Jól érzed magad? –aggódott Keyko.

-Persze! –mondta mosolyogva.

-Puuu!

-Puu nagyon nyugtalan mostanában!

-És akkor mi van?

-Tényleg nincs semmi bajod?

-Már mondtam, hogy… -Yusuke ismét megérezte azt a különös erőt.

-Puuu!

 De az érzés amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott.

-Ez nem lehet igaz!

Keyko aggodva nézett hol Yusukéra hol Puu-ra. Mind ketten rettenetesen idegesek voltak valamiért. A lány valamiért jobbnak látta, ha most nem nyaggatja Yusukét. Egyszerűen kezébe nyomta Puu-t majd elment.

-Na de Keyko! Mégis hova mész?

-Dolgom van! Később találkozunk!

-Felőlem! Hova a fenébe tűnt Kuwabara és Botan? –nézett körül Yusuke de sehol nem látta őket. Vállat vont és hazament. Ledőlt az ágyra és gondolkodóba esett. Pár percre lehunyta a szemét is. Mikor újra kinyitotta, már beesteledet. A hold és a csillagok már megkezdték életüket az égbolton.

-Francba! Megint elaludtam! Mostanában mindig ez van…*ásított* az utóbbi időben rengeteg alvásra van szükségem!

Puu nyugtalanul körözött a feje fölött.

-neked meg mi a franc bajod van?

-Pu! Puu. Puuuuuu!

-nem értek semmit! –mondta, majd elhessegette a repkedő démont. Hirtelen megint megérezte azt a különös erőt. Annyiszor már de most erősebben. A szellemi erő csak sugárzott.

-Most elkaplak te szemét! –mondta majd az kirohant az utcára és futott a megérzése után.

Pár perces rohanás után megtorpant. Egy száguldó autó áment egy idős férfin. Járókelő nem volt, a kocsi tovább hajtott.

Yusukét felidegesítette a dolog. Odament az elgázolt emberhez hogy megnézze, hogy van. Megállt felette. Ám ekkor egy fekete köpeny alá rejtőző alak jelen meg mellette.

Yusuke felismerte. Ő a gazdája a hatalmas szellemi erőnek, amit már több hete érzékel.

Az alak rátekint a fiúra, és mintha ott se lenne, keresztül néz rajta. Leguggol a holttesthez. Egy-két pillanatig csak nézi, majd megfogja a halott felett lebegő lelket.

Yusuke nem tudott szóhoz jutni. A hatalmas szellemi erő, ami az idegenben lakozik, nagyon megrémítette.

A fekete alak felállt. Alacsonyabb volt Yusukénál de csak egy kicsivel.

„mégis ki ez? És mit akar kezdeni azzal a lélekkel?”

-Jobb, ha nem tudod! –mondta egy kísérteties hang. Az idegené. A hang Yusukéban még a vért is megfagyasztotta. Ilyen hangot még soha életében nem halott. Olyan rideg és hideg. Egyben rémisztő és vonzó. Kísérteties és mégsem.

Az alak fogta a lelket és visszadobta a testbe majd eltűnt Yusuke szeme elöl!

Az idős Úr felkelt a földről és elsétált a helyszínről egy szót sem szólva. Yusukéban kavarogtak a gondolatok…”mégis mi a fene volt ez? Annak az öregembernek eltört a nyaka és egyszerűen csak elsétált. És az-az alak! Furcsa volt.” Yusukának azonban nem volt több ideje gondolkodni ezen.

Egy hideg ujj megérintette a tarkóját. Abban a pillanatban Yusukét ismét elöntötte a fáradság és álmosság jött a szemére, pedig csak fél órája kelt fel az egész délutános alvásból. Mielőtt összeesett még látta, hogy az alak állt mögötte.

-Jobb, ha nem tudod! –ismételte a hang.

Yusuke meg akarta érinteni az idegent de ekkor álomba merült és összeesett.

Másnap reggel az ágyában ébredt alig emlékezve valamire. Egy dolog maradt meg a fejében.

„Jobb, ha nem tudod!”

Folyt. Köv.