Különös szerelem

- Az Urameshi csapat utolsó harcosa, Kurama és a Goruya-csapatból a Fekete Özvegy harca következik. Ez a döntő összecsapásnak ígérkezik, hiszen az állás jelenleg 2-2!-kiáltotta Yuri.

A csapatok feszülten várták a harcot.

- Jól figyelj Kurama, ez a nő nagyon veszélyes!-figyelmeztette Genkai a higgadtan szemlélődő fiút. Talán egyedül ő nem volt ideges. Furcsállta is a dolgot.

A harc elkezdődött, az ellenfelek nem kímélték egymást. Közelharcot vívtak, egyikük sem használta különleges képességeit. A Fekete Özvegy végül is egy hatalmas Rei Gun-hoz hasonló lövéssel kirepítette Kuramát a küzdőtérről. A fiú feltápászkodott.

„Ismerős Nekem valahonnan ez a technika! De vajon honnan?”- gondolta magában. Ebben a pillanatban az ellenfél egy hatalmasat kiáltott.

- Reigabasura!- hallatszott a kiáltás. Kurama épphogy megúszta a lövést.

- Ez meg mi a fene volt?- tűnődött Yusuke. - Genkai, Hiei nem tudjátok miféle technikát használ ez a csaj?

- Még soha nem hallottam ilyenről azelőtt. - válaszolt Hiei.

- Én ismerem ezt a technikát.

- Koenma Te hogy kerülsz ide?-kérdezte a halálra rémített Kuwabara.- Amúgy is honnan tudod te mi ez?

- Onnan tökfej, hogy annak idején volt egy szellemdetektívem, aki ugyenilyen technikákat alkalmazott. Ez egyfajta varázserő és szellemi erő együttes használata. De csak ő tudta ezt használni.

- Hogyhogy tudta? Már elfelejtette?- kérdezte érdeklődve Keiko.

- Nem! Sajnos egy bevetés közben életét vesztette. Nagyon sajnáltam! Nagyszerű segéderő volt.

- Csak nem Yuráról beszélsz Koenma?- mondta Botan.

- De igen.

*****

A harc eközben folytatódott. Egy lövést követően a füstfelhőből Youko Kurama lépett elő és azonnal előrántotta a Rózsaostort és megtámadta a Fekete Özvegyet, aki akkorra már egy hatalmas Reigabasurát lövellt ki felé.

- Ne, várj!- azzal a lány a saját lövése elé ugorva ellökte Kuramát az útból, így az őt találta el. A hatalmas erő következtében lefoszlott az arcát takaró fekete maszk nagy része és ő ájultan zuhant a földre.

- Ez meg mi volt?- kérdezte Kurama, aki aban a pillanatban, hogy az Özvegy ellökte, visszaváltozott.

Azzal a lányhoz sietett, aki visszanyerte eszméletét és feltápászkodott a földről.

- Jól vagy?- kérdezte aggodalmasan Kurama.

- Jól, vagyis egy kicsit fáj a fejem. De semmi nagyobb gond nincs.

- De miért tetted ezt?

- Látom nem ismersz meg.

- Miért, kellene?

- Youko, azt hittem meghaltál! Hogy lehetséges az, hogy élsz?- vetette a lány sírva a meglepett fiú karjai közé magát.

- Most mi van?- kérdezte Hiei.

- Nem hiszem el, ez nem lehet igaz! Csak képzelődöm! Koenma Te is azt látod, amit én?- kérdezte hitetlenkedve Botan.

- Igen, látom.

Közben Kurama agyában bevillant egy távoli kép. Egy gyönyörű, hosszú, vörös hajú lányt látott. „Az nem lehet, hogy ő legyen. De annak idején csak ő hívott Youkonak. A szemei és a technikája alapján tényleg Ő az!”

- Yura! Tényleg Te vagy az? De hát ez hogyan lehetséges?- kérdezte meglepetten.

- Hosszú történet, örülök, hogy újra látlak.- mondta a lány és elájult.

*****

Négy nappal később Yura egy fura szobában, ismeretlen emberek között ébredt fel.

- Végre! Már nem győztük türelemmel!- „köszöntötte” Hiei a meglepett lányt.

- Hiei, ne légy ilyen goromba! Yura! Barátnőm! Csakhogy felkeltél.- ölelte meg Botan a lányt.

- Botan! Nem lehet igaz! És Koenma?

- Én is itt vagyok kicsi Yura.

- KOENMA!- kiáltotta sírva a lány és a nyakába borult.- Nem hittem, hogy még láthatlak!

- Szia! Én Keiko vagyok, ők itt Hiei, Yusuke a mostani szellemdetektív, Kuwabara, Gekai és Yukina.

- Örvendek. Apropó, hol van Youko?

- Nem tudjuk. Eddig minden percét itt töltötte az ágyadnál, de ma reggel ránk bízott és azóta még nem jött vissza.

- Értem.

- Sziasztok! Hogy van?- lépett be suttogva Kurama az ajtón.

- Á végre! Csak rád vártunk.

- Szia Youko. Elnézést, Shuuichi.- sütötte le eddig csillogó szemét Yura.

- Remélem már jobban vagy!- mondta Kurama aggodalmasan, azzal egy puszit nyomott Yura homlokára és leült mellé az ágyra.

- Most, hogy mindenki itt van, illene beavatnotok minket a részletekbe, mert ez nekem egy kicsit nagyon ködös.- kiáltotta el magát sértődött hangon Yusuke.

Hosszas beszélgetés kezdődött.

- Szóval az úgy volt, hogy szellemdetektívként dolgoztam Koenmának. Az asszisztensem Botan volt. Egy nap szörnyű híreket kaptam. Kiraboltak egy teljes falut a Szellemvilágban a lakosokat pedig lemészárolták. Az lett a feladatom, hogy keressem meg a banda vezérét, a hideg, kegyetlen és vérszomjas Youko Kuramát (^^). Be kellett épülnöm a csapatba és jelentenem Koenmának a történteket. A beolvadás nem volt könnyű, hiszen egy egyszerű ember voltam és a bandavezér nem akart bízni bennem. A beavató feladatom egy értékes óra ellopása volt. Talán a sors fintora, hogy az az óra pont Koenma tulajdona volt, így könnyen megszereztem.

Így lettem tagja a csapatnak. A vezér eleinte távolságtaró volt, én pedig Yomival barátkoztam és mindent jelentettem Koenmának. Azonban ahogy telt-múlt az idő Yomi bevallotta, hogy többet érez barátságnál. Nem tudtam mit tegyek. Aztán Youko egyszer súlyosan megsérült egy csatában, amiben az én életemet mentette meg. Tartoztam Neki annyival, hogy elláttam a sebeit. Ez nem volt nehéz, hiszen orvosnak készültem. Egyre több időt töltöttünk együtt. Már nem érdekelt a megbízatásom. Végre volt közös témánk, a biológia, majd ahogy egyre jobban megismertük egymást rájöttem, hogy beleszerettem. Már nem teljesítettem a feladatom, úgy éreztem én már inkább a banditákhoz tartozom. Leesett, hogy a kegyetlen harcos belül valójában egy szeretetre vágyó, érző lélek. Yomival már nem is tudtam beszélni, nem mertem a szemébe mondani az igazat. De rájött, hiszen ő sem hülye, és nagyon megértő és kedves volt. Ezután vakult meg. Valami szörny tette ezt vele. Mindegy. Egy ősrégi kincset akartunk ellopni egy nagyhatalmú varázslótól. A tervet valaki elárulta és ránk támadtak. Mint később kiderült, Yomi volt az. Kurama egy fegyveres elől menekült. Ennyire emlékszem, mert egy ütés következtében elájultam.

Mikor felébredtem Koenma és Botan ültek mellettem. Elmondták, hogy Youkot menekülés közben lelőtték és hogy meghalt. Nem akartam hinni a fülemnek. Azt hittem ez csak egy ossz vicc, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság. Pár nap múlva kiderült, hogy Yomi volt az áruló. Ekkor döntöttem el, hogy megbosszulom a kedvesem halálát. Elszöktem Koenmától és Yomihoz mentem. Kihívtam párbajra, de mivel az erőm java még nem tért vissza, semmi esélyem sem volt. Yomi megölt. Ám pár hónappal később újjászülettem. Ezt onnan tudom, hogy kiskoromban, amikor az iskolában a mitológiát tanultuk, minden régi emlékem, még az érzelmeim is visszatértek. Ennek már 17 éve.

- Milyen megható!

- Te tényleg meghaltál!? Miattam?- kérdezte meglepetten Kurama.- Azt tudtam, hogy Koenmának dolgoztál. Egy ideig nem bírtalak látni sem amiatt, hogy te is elárultál, de az érzéseim erősebbek voltak a büszkeségemnél. Nem is értettem ez hogyan lehetséges.

- Pszt. Most is megtenném érted ugyanezt.

- Szóval akkor ez a szerelem már majdnem 18 éve tart?- kérdezte Kuwabara zavartan.

- Mondhatjuk ezt is.- nevetett Yura.- Apropó, mi van a csapatommal?

- Eltávolítottuk Őket innen.

- Mi? Mit csináltatok? A mostani bátyám is köztük volt!

- Ühüm.

- Mi van?

- Szijja Hugicuki!- sompolygott elő egy magas barna fiú.- a többiek hangos nevetésben törtek ki.

- Souta! Te agyalágyult! Amúgy honnan tudtátok, hogy a bátyám? De hülye vagyok, van szája.

- Na látod! Végre egyszer nem én mondtam. Amúgy meg tudod, hogy az ikrek mindent éreznek, amit a másik. Egyszóval a lelkünk keveredett. A versenyen meg azért indultunk, hogy megtaláljuk Yomit és megbosszuljuk Kuramát. De ahogy látom feleslegesen törtük magunkat.

- Ikrek?

- Aha, kétpetéjűek.

- Souta! Fejezd be de azonnal!

- Yura, beszélhetnék Veled?- kérdezte Kurama, miközben finoman intett Yusukééknak, hogy ideje menni.

- Óh már ennyi az idő, menjünk kajálni.- vetette fel az ötletet Yusuke.

- Oké. Sziasztok!

Ezzel mindenki elszáguldott.

*****

- Nos, mit akartál mondani?- kérdezte Yura.

- Szóval, szerintem ez, nem lehet véletlenen. Ez talán egy égi jel arra, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Nem gondolod?

- Valóban. Az biztos, hogy én még mindig úgy szeretlek téged, mint 18 éve akként a Yuraként. Bár most teljesen más vagy. De nekem a külső semmit sem jelent. Hiszen tudod.

- Így igaz. Te voltál az egyetlen, aki meg tudott lágyítani, és mindvégig mellettem állt. A külső másodlagos egy ilyen szerelemnél. És ráadásul a szemeid, a szád és a hajad nem változott semmit. Még mindig az a csodaszép, kedves, aranyos Yura ül itt mellettem, mint annak idején.

- Kurama!

- Tessék?

- Én mindig szerettelek, SZERETLEK és szeretni foglak. 

- Én is Téged kedvesem.

S vallomásukat forró csókkal pecsételték meg.

The end

                                                                                                                        By: Dit