A Kaleido Sztár tragédiája

Az előadásig már csak néhány nap maradt hátra. Sora borzasztóan izgult. Ennyire talán még soha, mióta a Kaleido Színpadhoz került. Persze erre minden oka megvolt. Már egy hónapja gyakorolta az ugrást, amit Leonnal találtak ki, de még mindig nem ment. Ráadásul Leon is egyre ingerültebb volt, nagyon goromba volt Sorával. Ez még inkább stresszelte a lányt. Sora mindenképpen meg akart felelni a Halál Istennek. Már egyáltalán nem félt tőle, sőt bízott is a fiúban, de valahogy mégsem volt köztük teljes az összhang. Sora igyekezett mindent úgy csinálni, ahogy azt Leon mondta neki, még az embert próbáló kiképzést is kibírta.

Sora Fantom segítségét is kikérte, de ő semmi felhasználható tanácsot nem adott, azon kívül, hogy a zuhany alatt, majd meg nyugszik, és minden rendbe jön.

Egyik nap Sora kimerülten feküdt az ágyán, amikor kopogtak.

- Biztos Mia és Anna- gondolta Sora- Gyertek be!- kiáltotta a lány.

- Szervusz Sora- mondta egy mély, méltóságteljes hang. Sora jól ismerte, ám nem számított rá, hogy pont ő lesz az, aki megjelenik az ajtóban.

- Leon? Nahát, öhm, szia, öhm…minek köszönhetem a látogatásodat?- dadogta Sora meglepetten.

- Nos, nem akartam így rád törni, de úgy érzem beszélnünk kell.

- Hát… akkor, tessék, foglalj helyet- mutatott rá Sora az egyik székre.

- Kössz.

- Miről szeretnél beszélni velem?- kérdezte Sora mosolyt erőltetve az arcára.

- Sora, ne add a hülyét, tudod te nagyon jól. Feltűnően szétszórt vagy. Egyik ugrást sem tudod tökéletesen megcsinálni. Ez tőled igen szokatlan. Mi a baj? Valami nagyon bánthat, ha ennyire kihat a munkádra is.

- Áááá. Semmi, semmi baj. Mostanában tényleg nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kéne, de semmi oka nincs- mondta Sora még mindig állvigyorral az arcán. – Ígérem összeszedem magam, holnap már jobb lesz.

- Miattam van ugye?- kérdezte hirtelen Leon.

- Haha…miattad, ugyan, miért lenne miattad… hová gondolsz…én…én,  jaaaaaaaaaj,  Leon én igazán…nem tudom, hogy mit gondolsz rólam!- fakadt ki Sora-  Nem tudom, hogy te bízol-e bennem vagy sem, hogy elismersz-e vagy nem, soha semmit nem tudok az arcodról leolvasni, annyira hűvös vagy…én… én nem is tudom, néha úgy érzem, hogy benned nincsenek érzések. Ne haragudj, de én nem is fogok tudni rendesen dolgozni. Így nem. Nekem tudnom kell, hogy elégedett vagy-e velem vagy nem, hogy ha valamit jól csinálok, akkor erősítsd meg, hogy jó voltam, ha pedig rosszul csinálok valamit, akkor azt mondd meg és javítsd ki. Foglalkozz velem, kérlek!!!- ekkor Sora már sírt. Leont meglepte Sora őszintesége. Nem gondolta, hogy ez lehet a baj. Leon a két keze közé fogat Sora könnyes arcát. Mélyen a szemébe nézett. Sora most először látott a fiú szemében érzelmeket tükröződni. Ez meglepte.

- Sora, figyelj rám. Én nagyon jó artistának tartalak. És nagyon jó embernek is.- Leon itt elgondolkozott egy kicsit.- Sora… én nagyon szeretlek téged, tudod?

- Ehhehe…, hogy micsoda???

- Én nagyon szeretlek téged Sora- ismételte meg Leon, kissé tagoltabban, mint az előbb.

- Na, de Leon, te…- Sora már nem tudta befejezni a mondtatot, mert Leon megcsókolta.

- Te jó ég- gondolta Sora- én, és a Halál Isten, a legendás Leon. Én… csókolózom vele! De, milyen jó!!!- mélázott el Sora. Ekkor döbbent rá, hogy ez hiányzott neki, hogy azt hitte soha nem kerülhet közel Leonhoz. Sora már régóta szerette a fiút, de magának sem vallotta be az érzéseit. Leon elengedte Sorát. A lány igen csak meglepett volt, de most már jól érezte magát. Odakuporodott Leonhoz. Úgy szorította a fiút, mintha valaki el akarná venni tőle. Leon is átkarolta Sorát és adott egy puszit a fejére.

- Sora, ne haragudj rám, tudod mióta meghalt a húgom én nem tudtam megnyílni az embereknek. Mindenkit eltaszítottam magamtól. Először téged is. De te nem hagytad magad. Ennek örülök. Segítettél nekem. Feloldódtam, nagyon szerettem és szeretek a környezetedben lenni. Sora, ugye te mindig velem leszel?

- Persze. Bízz bennem! -mondta Sora mosolyogva. Most viszont sietnünk kell. 2 napunk maradt az előadásig. Be kell gyakorolni a számot. Most már menni fog, tudom!

Soráék, innentől kezdve minden idejüket gyakorlással töltötték, alig látták őket a többiek vagy, ha igen, akkor is a próbateremben, ahol keményen edzettek mind a ketten.

A sok gyakorlásnak végül meg is lett a gyümölcse. Egy fantasztikus számot sikerült csinálniuk. Biztosak voltak benne, és velük együtt a társulat összes tagja, hogy ezzel a darabbal valami maradandót alkottak. Biztos volt a siker.

Végül eljött az este. Mindenki lázasan készülődött az öltözőkben. Sora egyáltalán nem volt ideges. Nagyon sokat gyakorolt és készült, így semmi hiba nem lehetett az előadásban. Most már nem csak magában bízott, hanem Leonban is. Örült, hogy ilyen társa van.

- 10 perc a kezdésig- mondta be az ügyelő a mikrofonba.

- Hú lányok, sok sikert mindenkinek, fantasztikus előadás lesz.- mondta Mia lelkesen.

Ekkor betoppant Ken.

- Sora, rossz hírem van. Elromlott a gép, ami fel szokta húzni a hálót. Kalos lefújta az előadást.

- Hogy micsoda??? Ez nem lehet. Nem, nem NEM!!!- kiáltotta Sora. Nem fogja megakadályozni egy háló, azt, hogy én itt ma este fellépjek! Nem engedem.- Ezzel kiviharzott az öltözőből és elindult Kalos irodájába.

Sora kopogtatás nélkül vágta ki az ajtót. Kalos nem volt meglepve.

- Sora, nincs más választásom. Nem fogom kockáztatni az életed. Leonét sem. Nem azért, mert nem bízom bennetek. Nem tehetem. Ekkora felelősséget nem vállalok magamra.

- Főnök, ne tegye! Nem teheti. Ez egy nagyon jól kidolgozott előadás, semmi probléma nem lehet. Ha bízik bennünk, ezt ön is tudja. Kérem. Engedje meg.

- Kalos engedd neki. Meg fogja csinálni háló nélkül is. Leon lépett be az irodába.

- Leon, ne kezdd te is. Nagyon jól tudod, hogy veszélyes.

- Ezzel mind a ketten tisztában vagyunk. Kalos, Sora kész van. Ha most nem csinálhatja meg az ugrást, akkor fölösleges volt a hónapos gyakorlás. Had ugorjuk meg. Tökéletes lesz.

- Csak ezért jöttek most az emberek. Ahogy mondtad egyszer, azért, hogy Sorát láthassák.- mondta Layla.

- Layla kisasszony. Hát itt vagy? Nagyon örülök, hogy…

- Rendben.- mondta Kalos félbeszakítva Sorát.

- Jól hallottam?- kérdezett vissza Sora, de ekkor már mosolygott.- Köszi főnök, nem fog csalódni. Felejthetetlen estét biztosítunk mindenkinek. És Sora már rohant is, hogy mindenkinek elújságolja, nem marad el az előadás.

Sorát persze mindenki bolondnak tartotta az ötlete miatt, de azért örültek, hogy felléphetnek.

- Nagyon, nagyon vigyázz Sora, kérlek.- mondta Mia. Sora megölelte barátnőjét.

- Ne aggódj Mia, minden rendben lesz.

A lámpák lekapcsolódtak. Felcsendült Sarah éneke. Gyönyörűen, meghitten szólt, mint mindig. A közönség soraiban feszültség és izgalom érződött. Lent a porondon már táncoltak a színészek és bohócok szórakoztatták a kisebbeket.

Végül leengedték a trapéz köteleket is. Mindenki csak arra várt, hogy felhúzzák a hálót is, de ezúttal ez elmaradt. A közönség egy meglepett „ohhhh” hanggal fejezte ki csodálatát.

- Mami, mi van, ha leesnek?- kérdezte egy 5 éves forma kislány.

- Hát kicsim, ilyen nem fordulhat elő. Ők profik, tudják mi a dolguk. Biztosan nem fognak leesni.- a nő hangjában egy kis kétkedés is volt.

Ekkor kilépett a színpadra Sora és Leon. Hatalmas tapsvihar fogadta őket. Felmásztak a trapézhoz. Fent Leon mélyen Sora szemébe nézett. Nem látott benne félelmet. Ez megnyugtatta. Leon ellendült. Beakasztotta a térdét és fejjel lefelé várta Sorát. Nem kellett sokáig várnia. Sora megfogta a trapézt és ellökte magát. Miután lendületet szerzett elugrott. A közönség feszülten figyelt. Jerry a rendőr nagyon aggódott. Leon elkapta Sora kezét és ugyanazzal a lendülettel a magasba lendítette Sorát. Sora szaltózva repült felfelé. Csodálatos élmény volt. Valóban úgy érezte, mintha repülne. Sora sok szép mozdulatot mutatott be a levegőben. A közönségnek nagyon tetszett. Sora elkezdett lefele zuhanni. Egy hattyú kecsességével tette mindezt. Leont teljesen elbűvölte. Sora fél lábbal érkezett a trapézra.

A következő kép az volt, hogy zuhan lefelé. Nem volt elég erős a trapéz tartó rúdja. Mikor Sora ráugrott a rúd eltört. Sorának semmi ideje nem volt megkapaszkodni. Minden hirtelen és váratlanul történt. Leonban megfagyott a vér. Nem tudott Sorának segíteni, hiszen nem azonos trapézon voltak. Nem tehetett semmit. Ha utána ugrik se menti meg a lányt, sőt magát is megöli. Leon csak lógott még mindig fejjel lefelé és meredten nézte végig azt, ahogy Sora zuhan a semmibe.

Sora egy hangot sem adott, ki. Felfogta, hogy mi történt és elfogadta a sorsát.

- Igen, mindig így akartam meghalni. A Kaleido Színpad sztárjaként. Nem feltétlenül így és ilyen fiatalon, de ha így alakult. És Sora mosolyogva ért földet.

Az egész cirkuszban, minden ember és szereplő meg semmisülve állt vagy ült. Egy hangot sem lehetett hallani. Senki nem akart hinni a szemének. Ilyen nem történhetett meg. A nagy Sora, így és ilyen hirtelen. Ez nem lehet.

Egy hatalmas üvöltés rázta fel az embereket. Leon leért Sorához. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörtént, de amikor tudatosult benne, hogy Sora nincs többé, megállíthatatlanul tört ki belőle a zokogás. Úgy érezte nem bírja elviselni a gondolatot. Magához ölelte a lány élettelen, könnyű testét. Ahogy Leon fogta a testet kitapinthatta, hol és hány helyen tört a csontja. Ez az érzés még jobban elborzasztotta, de nem engedte el Sorát. Keservesen sírt. Szinte már őrjöngés volt. Ez mindenkit megijesztett. Már mindenki tudta. Sora Naegino a Kaleido Színpad ígéretes csillaga nincs többé.

Leon zokogva ébredt. Gyorsan maga mellé nézett. Sora mélyen aludt mellette.

- Te jó ég. Ilyen borzalmas álmot. Belegondolni is rémes.

Újra ránézett Sorára. A lány bizonyára valami jót álmodhatott, hiszen mosolyogva aludt. Ez megnyugtatta Leont is. A fiú visszafeküdt. Átkarolta Sorát.

- Aludj csak kedvesem.- suttogta Sora fülébe és egy csókot nyomott szerelme arcára.