Szerző: Aiko
Cím: A csók
Műfaj: Full Metal Panic!

A csók

Sűrű, sötét erdőben hallatszott egy dörrenés, melyet vékonyka nyögés
kísért. A szél finoman, kecsesen libbentette a szirmok sokaságát,
melyek egy emberi test felett landolva, csókokkal borították be sápadt
bőrét. Kék hullámai dermesztően hatott a kontrasztos vér olvadékkal, s
vállán megannyi apró vájat, üvegszilánk által okozott seb metszette
bársony mellkasát. Hunyorogva, verejtékezve gondolt vissza a
megtörtént eseményekre, midőn egy alak fúrta alakját maga elé, hogy
megvédhesse személyét. Nem messze porba fúlva egy fiú szuszogott,
oly mélyen, hogy érezni lehetett rajta, hogy nem kap megfelelő
mennyiségű oxigént. Pillantása a lányra tévedt, aki maga elé tekintve
emlékeibe burkolózott. Remegve kísérő könnyben áztatott szemeit
odakapva a fiú sérülésein akadt meg szeme. Görcsösen húzta magát a
homok dimbes-dombos halmain, és kezét lágyan végig cirógatva a fiú
orcáját, hálálkodó szavakat ejtett ki, mire kezével betakarta száját, s
amennyire csak engedte, szája izmai megfeszülve mosollyá fonódtak.
Egyre közelebb ért feje a lányéhoz, de hirtelen nyaka elbicsakolva
megízlelte a föld dermesztő sártengerét. Cseppenként hullott az eső
zúzmarás, hideg lehelete, s a nő alakját kísérteties burokba vonta be.
Szemeiből csurgott a remegős, sós folyadék, mely megsercent a fiú
olvadékos ruháján. Halál zörgések zaja közeledett, s óvatosan
fojtogatták a fiú mardosó torkát. Meleg vér ömlött ki szájából, s gyakori
törölgetés során sem lehetett el távolítani. Hályog kúszott végig
remegő tekintetén, melyet a lány hajfonatain legeltetett. Hangos
sírásban tört ki a lány, és püfölve, kapkodva levegő után a fiú tovaintő
szemeit kutatta. Mosolyt csalva arcára, lehiggadva, mélyen szívta
mámoros illatot, melyet a mellette fekvő pisztoly áramoltatott feléje. A
fiú lassan megölelte a lány kecses, makrancos alakját, s finoman végig
seperte szemébe ívelő frufruját. A lány rátelepedett az izmos mellkasra,
és érezte a szívdobbanás minden zörejét, mely elhallóan csitult. Egy
utolsó hatalmasat hallatva a fiú keze lecsúszott az őt érintő nőn. Végig
nézett a könnybe zárt szemekbe, melyet az eső foltjai töltöttek meg.
Meredten tekintett fel a magasodó égbe a pillantás, olyan lett volna,
mintha valamit keresne a csillagok fényes villódzásában. A lány
tehetetlenül rázogatta szerelmét, gondolva, biztos csak viccel, s
szándékosan akadékoskodik, mint mindig. Hatalmas sikoly törtette
magát a levegő kapuin, bezengve az egész erdőt, madár rajokat
szárnycsapásra késztetve. Visszahuppant a tetemre és simogatva
markos állát, egy valamire gondolt. Miért tette? Hisz akkor még élhetne,
ha nem ugrott volna elé. Kaname Chidori egy egyszerű lánynak
mondható személy volt, míg meg nem tudott valamit. Létét a suttogók
kezébe adva, olyan hatalomra tett szert, melynek során képes volt a
legnehezebben irányítható gépeket is alkalmazni a terepeken. Iskolai
mindennapjaiba egy Sagara Sousuke nevű fiatalember csöppent, aki
folyamatosan védelmére kelve óvta minden ártó sugártól. Remegő
ujjbegyei végig kalandoztak a fiú hideg kezein, és erősen megmarkolva
szorongatta, piros színt kölcsönözve neki. Az utolsó küldetéskor hiba
csúszott a számításba. Sagara jobbnak látta volna, ha Kaname nem tér
vele a megbízatásba, azonban társai ragaszkodtak hozzá, mert csak ő
tudta elindítani Gauron által készített mechát. Csak csapda volt…
-        Örülsz nekem Kashim? – nevetett az elégedett férfi, aki
hatalmas fegyvert tartva kezébe Kaname nyughatatlan szemeit
fürkészte.
-        Chidori kisasszony! – Sagara elkapta a vergődő lányt, akinek
emlékeiben számok futottak végig.
-        5 6 24 – Kaname baljósan kinyújtotta a kezét, s leverten
kettérepesztette a fegyvert a meghökkent férfi kezéből, majd pilláit
rebegtetve újra önmaga lett.
-        Kaname…
-        Souske…
Gauron figyelte a párt, akik egymás kezeibe forrtak észre sem véve,
hogy ezt teszik. A férfi mosolygott, de nem az a kapzsi, önelégült,
hanem az elrettenő, félő bandzsa szájkuszást látatott magán. Azonban
a jelek nem erre mutattak. Az erdő fái nyakatekert mozdulataival, s
magasba nyúló vaskos ágaival, haláli, hörgő hangot adva ijesztővé
alakította Gauron magasba ágaskodó alakját. Souske tudta, most nem
lesz semmiféle gép, amely Kaname erejét szabaddá tegye, de mégis
úgy érezte, hogy nem utoljára pillantotta meg remegő kezeit, pusztítva
minden körülötte levő tárgyat. A férfi háttérbe húzódott, majd
beleolvadva az árnyékos, sötéttel átszőtt erdőn, kezeivel intve három
robot sziluettje vált élessé, kivehetővé. Kaname idegesen megrántotta
a fiú egyenruháját, mely szokásos iskolai öltözékét takarta. Souske
magasba emelte a fegyverét, bár tudta ezzel nem sokra megy, de hogy
időt nyerjenek, ahhoz tüzelni kellett. Apró fénycsíkok szelték a sötét
tengert, s sercegő alumíniumvázak csikorgását lehetett hallani, ahogy a
golyók zápora visszapattanva ágyazódtak a földbe. A fiú megelégelve a
tétlen Kanamét, lökött finoman rajta egyet, s a sírásba fulladó lány
értetlenül, remegő tekintetét rászegezve várta az egyértelmű
utasítást: futás. A lány lábai sebesen, majd fáradtan görnyedtek össze,
s csak egy valami járt az eszében, sebesen vonagló fiú teste, aki a
fegyverek elől nem tud menekülni. Pánikszerű hangok buggyantak ki
torkán, s kezeit a fülére illesztette, mert a fegyverek süvítő zaja
elnyomta a külvilág hangjait. Elült az ördögi zápor lehelete, s egy
mecha ezüstszínű páncélja villant meg a nap utolsó csillámlójában. Egy
fiú arca bukkant fel belőle, s sebesen igyekezett a dermedt lányhoz, aki
egy törzs oldalát vájta idegességében.
-        Jól vagy Kaname? – kérdezte fájdalom ittas hangján, látszott
rajta, hogy minden lépésén ordító tehetetlenséggel kell megbirkóznia.
-        Souske… te vérzel…. – meleg ujjait a vérbe mártotta, s
ragacsos folyadék, mint a méz, masszaszerűen folyt le csuklójára.
-        Nem lényeg…
-        Várj, hadd segítsek. – Kaname letépett egy darabot a
ruhájából, óvatosan, azonban feszesen a Sagara vállán terpeszkedő
sebére hurkolta.
-        Nem kellett volna téged ebbe belerángatni, azonban Tessa
ragaszkodott ehhez… de nem tudom, hogy miért.
-        Ne törődj vele, kérlek, maradj itt, most érzem, hogy
leülepedett a veszély, nem kell hangoztatnod, hogy bajban lennék –
csigázva a fiúra nézett, akinek szemei kiürült fegyverén csillapodott le. –
Minden rendben?
-        Megöltem két embert.
-        De hisz a rosszat szolgálták, sajnos, muszáj így
fogalmaznom, megérdemelték.
-        Igen? Szerinted helyes, ha két gyermeket gyilkolok?
-        Souske, én nem tudtam – próbálta fiút megvigasztalni úgy,
hogy végig simít kezén.
-        Ne érj hozzám! Fogalmad sincs, milyen helyzetbe csöppentél,
és te nyugtatni mersz?
-        Kérlek… én csak… Souske, itt az egész bennem hibázik? Én
miattam van minden? Én állítottam egy gépet, hogy ide jöjjek
meghalni? Én akartam, hogy suttogó legyek?
-        Ne értsd félre… folyton ezt csinálod.
-        Mit Souske Sagara őrmester?
A válasz viszont nem hallatszott, mert Kaname csörtetve végig iramlott
egy szabályosan ívelt terepen, hol a fák szabálytalan girbegurbái,
árnyékai a földre vetődtek. Végig kocogtatta a növények kérgét, s
érezte, ahogy egy fém felület csuszamlóssá válik alatta. Leguggolt,
majd még mindig dühödve, de egy térképszerű papírra tévedt keze,
melyet zsebében pihentetett. Az eső elkezdett szemerkélni, és haját
lelapította, fényezte. A pergament tintáját áztatta a foltok érkező
habjai, viszont Kaname tudta, hogy jó irányba halad. Barna szempárja
a kezén landolva egy érdekes kiálló gyökeret vett figyelembe, mely a
többitől különbözve veresre volt festve. Minden úgy volt, ahogy azt
Tessarossa kapitány elmesélte számára. Ő már járt itt… álmában. Olyan
emberek vannak itt, akik szintén segítségre szorulnak. Meghajlította a
tárgyat, s egy alagútszerű, pincealuljáróvá formálta magát. Kaname
cipője csúszott, így nagyon lassan haladva tudta csak magát
biztonságban a terem aljára tudni magát. Az ajtó bezárult, s
kirekesztette a megmaradt sápadt napfényt, amit a fák sűrű ágai
engedni méltattak. A lány nyelt egyet, majd csikorgó cipőiben nagy zajt
csapva magára terelte a gyanút. A hosszú folyosón égbenyúló plafon
állt, s csak az adott reményt neki, hogy valaha látja a bárányfelhők
barátságos karimáját. Kaname finoman lehúzta magáról a cipőt, és egy
résbe tette, amit csövek végtelene keresztezett. Csillámlottak, s baljós
foszforeszkálós színt sugalltak. A lány hátát végig borzongta a
kellemetlen haláli csönd, s csak annyit vélt felfedezni, hogy valahol a
távolban egy konzervdobozhoz hasonló tárgy csörtet lefele az
aluljáróban. Kaname megszaporázta lépteit, mert úgy gondolta, hogy
Gauron felfedezte terve kimenetelét. Viszont, amit látott az szörnyűbb
volt, mint várt. A keskeny átjáró kiszélesedve egy hatalmas termet
adott követelménynek, de csak egy kisebb sikátorszerű falakkal
oltalmazott kísérleti szobák sora terpeszkedtek egymás mellett.
Amilyen látvány, s szag lengte be a koporsókkal körbevett helyiséget
az borzalmas volt. A lány, meg ne fulladjon a kellemetlen szagba maga
elé tapasztotta ingét, s tekintete állandó mozgásban volt,
meghökkenve a nyulakhoz hasonlított alanyok bezártságát. Három
ember feküdt egy elnyúló padszerű deszkán, amin modern
berendezések súlyosbították a terhet, képező támaszokat.
Bugyborékoló folyadékok tömkelege folyt különféle tartályokba, s
hasonló csövek kuszálódtak össze, tápcsatornát alkotva az
embereknek, mint amiket ő látott. Elfogta az undor, s hányingert érzett
torkában, amely gombócként torlaszolta el levegő bejutását, hisz orrán
nem vehetett levegőt. Tessa már járt itt… Kanaméban emlékként
szövődtek a kapitány által küldött információs képek, s rém suttogások.
Feladatának érezte, hogy kiszabadítsa őket. De hogyan? Ha elvágná
azokat a tápláló zsinórokat, biztos halál várna rájuk. Tekintete elnyúlt a
számítógépek monitora felett, s egy dőlt betűvel írott, hullámzó feliratot
látott. Mégis nem azt, hanem egy másik irányban húzódó asztalt kívánt
minden áron megfogni. Vér ragadt hozzá, ami alvadtan, vörösen
vésődött a fába. Kaname haja lebegni kezdett, szemében tajtékzottak
az emlékek viharos látványképei. Tessa futott, menekülve a feléje
közeledő orvosoktól, akik kezükkel hadonászva egy pontba mutattak.
Eresszenek ki valamit… De mit? A lány óvatlanul neki ment az
asztalnak, s megvágta vele karját. Reszkető szemei repítette az
orvosok által alkotott csoportba a műszereket, és tönkre téve a
berendezéseket egy piros gombot nyomkodott kapálódva. Sikolya
messze beharangozta a terem sarkait, és valami megmagyarázhatatlan
hatalmasság lábatlankodott ki az orvosok mögött. Tessa arca sápadttá
vált, de végre kitárult az ajtó, s maga mögött hagyta a zord
sötétséget. Tehát kell lennie még egy rejtek bejáratnak is. Kaname
legörnyedve, kirázva a hideg észlelte, hogy az egyik alany megfogta a
kezét. Mint egy élőhalott, artikulátlanul motyogta a szavak szapora
folyását, s nyál csorogva szájából bénulva feküdt a deszkán. Kaname
óvatosan kiszedte markából szorított karját, majd a felirat felé
tekintett. Tehetségének köszönhetően értette az orosz cirill betűk
halmazát, s egy számítógép felé suhogott. Elméjét kiürítette és előtte
szánkázó számok keretéből kiválasztott öt darabot, s bepityegtette,
majd automatikusan felnyílva a lebilincselő kerítések láncolata, azonnal
odasietett egy suttogóhoz, aki rebegtette a szemét, mindig hatása
alatt levő képek vetítésének. Tehát Tessa nem álmodta azokat a
képeket, csak úgy gondolták, hogyha megszökött, akkor legalább
álomként tudhassa be, vagy örökre felejtse el a ráuszított orvosok
kínzását. Léptek zaja hallatszott, s kopácsolva csörtetett egy cipő
hangja. A feketeségből egy alak fonódott ki. Kaname az asztal alá bújt,
óvakodva a tűktől meg mindenféle eszközöktől. Mit kellene kitalálnia?
Ha használná az erejét, akkor figyelem elterelésként tudná alkalmazni
azt. Köpenybe burkolózott alak jött be, s magas szőke alakjával egy nő
alakjára hasonlított, aki derekasan próbálta a fecskendők
érzéstelenítőjét. Kaname kirohant az asztal fogsága alól, és páratlanul
szép mozdulatokat téve, kecsesen meglendítve a kezét szintén
műszereket emeltetett a magasba, ahogy azt Tessa is tette. Az orvos
hajolgatva nevetségesen festett a különféle pózokban, mert ruhája ezt
nem engedte lehetővé. A lány csak ennyire volt képes, mert gépezet
nélkül nem tudott különféle gépeket hívatni, hogy ezt az egész bunkert
romboltassa le. A nő megelégelve a macska-egér harcot vonakodva
nyúlt egy fényes gombhoz, amely ezüstszínben pompázott. Valami
kiszabadult… valami szörnyű… Nem voltak mások, mint mi emberek, de
sokban különböztek. Arcuk beesett volt, s zsíros hajuk hozzá tapadt
ívelt nyakukra. Formáik egy hatalmas gépies robottá nőtték ki magukat,
amik kapkodtak Kaname kecses alakjáért. Mik lehetnek ezek?
-        A rémálmok, melyeket a képek által vetített régi
emlékfoszlányaikból merítünk egy egészen különleges fajt
eredményezett. Úgy gondoltuk, hogy megtartjuk őket.
-        Meghiszem, jó kis háziállat a betolakodók ellen – repítette a
tárgyakat, s próbált erősen, elméjét kitisztítva harcolni a bestia ellen,
de az emberek valahogy megértőbbek, s kedvesebbnek tűntek még
fegyverrel is.
-        Kaname! – rontott be a földalatti menedékbe Souske egy
robotnak köszönhetően, melyből kihangosítva hallatszott kellemesen
derengő hangja.
A lány, mialatt a fiú megpróbált a romlott szörny ellen valahogy
küzdeni, addig ő maga befészkelte magát egy meghajtóba, ami
sikeresen elérhette vele azt, hogy a katonai szállás minden mecháját
tudja kezelni. A szörny csillapodni látszott, s hatalmas energia foszlány,
majd gömb alakult ki belőle, ami beleremegtette a bunker falait.
Kaname azonban nem jutott ki fogságából.
- Túl sok, sok információ! – Kaname lelki szemei előtt vélte felfedezni
annak a titokzatos nőnek képét, ki az autóban menekülve sosem
találja nyugalmát.
Mindenféle számítógép, mi csak a teremben volt füstölögni, égni
kezdett, s a lángok martalékává vált az íratok hatalmas kupacai,
melyek a suttogókról szólhattak. A kísérletekről szóló dokumentumok
tehát meg semmisültek, azonban Kaname szemei végtelen ürességet,
s nyugodtságot tükröztek. Souske, aki nem figyelt a téblábozó
alakokkal, kik eddig sorvadva feküdtek a kellemetlen helyükön,
megragadta a lány testét, s vezetésével, egy papírdarabon felfedezve,
meglátta a kivezető útnak vezető vonalát. Irdatlan mennyiségű por
libbent a levegőben, s a gyomorémelyítő szag nem maradva abba,
tovább terjedően gusztustalan emlékeket idézett az ébredező
Kanaméban, aki megpillantotta, hogy egy sövényen feküdve pihen. A
lombok mívesen takargatták szakadt ruháin képzett idom foltokat,
azonban tengerkék haja, akár a sellőknek, fonatként hálózta be
mezítelen testtájait. Souske lépett hozzá, s egy ruhát adott az alélt
lánynak, aki megköszönve csak biccenteni tudott.
-        Milyen feladatot kaptál, amit rám nem lehetett kötni?
-        Tessa úgy gondolta, hogy ne áruljam el számodra, de láttad
azokat az embereket, kik nyomorogva, napfény elől éltek bezárva abba
a katlanba. Ők szintén suttogók voltak, akik Gauron akaratára
engedelmeskedve tettek feladatokat.
-        Értem, s miért áldoztad fel majdnem az életedet?
-        Nem tudtam, hogy ilyen veszélyes, én csak állandóan bajt
hozok rád, igaz? Nem tehetek semmit sem, mert Souske Sagara
mindezt megtiltja nekem, pedig úgy gondolván, nekem is lehet magán
életem.
-        Amit tettél abban a bunkerben, kiváló ügyességedre utal,
mégis…
-        Mégis… hagy maga után kivetni valót. Remélem, épségben
megérkeznek a Mithrill főhadiszállására, ott biztos gondoskodnak róluk.
-        Én aggódtam… érted…
-        Souske…
Az eső abba maradt, azonban a cseppek meglátszódtak a két fiatal
haján, melyek szikkadtan lapultak meg vállaikon. A fiú közelebb lépett,
s Kaname a földet nézve felkapkodta magára a ruhákat, és nem vette
észre, hogy mindvégig figyelemmel kíséri szerény teendőit a lánynak.
Egymással szemben felállva a fiú tétován lépkedve feléje a harmatos
földben, csak a két szép barna, meleg szempárt nézte, mikor golyók
süvöltése hallatszott. A fák levelei megkopaszodva álltak, s leverten a
földre huppantak.
-        Kaname! – Souske a lány dermedt teste elé állt védve őt
minden érkező sebesülés elől.
Vér ömlött a fiatal lány ruhájára, melyet könnyekkel hígítva
áttüntethetővé tett. Meleg folyadék csurgott végig száján, mert
szilánkok apró bizsui horpasztották be gyenge ajkait. Souske csókkal
hintette be orcáját, s leterítette a földre. Egy szakadék szélén lehettek,
ezt Kaname sem tudhatta pontosan, de érezte, ahogy vetődnek a
sziklákon keresztül, melyek mélyen tövisként szúrták meg a lány
porcikáit. Leérkezve a porba, füllesztve az ocsmány szagtól egy jó ideig
nem keltek fel, mert tagjaik nem engedték meg számukra. Kaname
fájdalmasan érintette ajkait, hol csók nyoma égett, melyeket a tőle
távol fekvő Souske Sagaratól kapott. Kaname fájdalmasan billentette a
fejét félre, ahogy emlékei felszabdalódtak, s a jég hideg kezeket
markolászva tovább várt a segítségre, mely robot formájában, Kurtz
vezetőjeként volt várható.

Jég hideg szél pásztázza végig a dombok oldalát, s egy fekete szalag
lobog a koszorún, ez állva rajta: A csók őszinte, sosem mulandó, csók,
ha elhagynak fájdalomként ég szívünkben, a csók, ha ránk találnak, új
reményt adnak láttatásodra. Sosem felejtünk Sousuke Sagara
őrmester, ki méltóságteljesen, becsületesen halt meg, feladatot
teljesítve. /Kaname és Mithrill/