4. fejezet: A lány kiléte.

A városban az emberek megbolondultak. Lassan saját társaikra támadtak késekkel és más olyan szerszámmal és fegyverrel, amivel ölni lehet. Testvér testvért támadt, férj feleséget, anya gyermeket. A látvány szörnyű volt. Az utcán mindenhol vörös vértócsák voltak, Yusuke azonban zsebre dugott kézzel sétálgatott a megbolondult emberek között. Közben a földet nézte nem törődve a körülötte emberekkel, akiket haláluk után a lány szolgái feltámasztottak.

-URAMESHI! –kiállotta valaki elötte. Az a valaki hirtelen egy kardot formált szellemi erejéből és hasba szúrta a megszeppent fiút, akinek még a védekezésre sem volt ideje.

Yusuke holtan esett össze. Kuwabara amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott a tett helyszínéről. Nem telt bele egy perc sem a lány megjelent és megállt a fiú holtteste felett. Zokogni kezdett és megölelte a srác testét.

Yusuke egy kék teremben találta magát, lebegve. Elötte a lány állt. Álmos fejjel felkelt fekvő helyzetéből.

-Elmondanád hol a fenében, vagyok? –kérdezte kissé dühösen Yusuke.

-Abban a teremben vagyunk, ahol a meghalt emberek max. fél órát tartózkodnak.

-Miért csak annyit?

-Ennyi idő szükséges, arra hogy a tanács eldöntse a személy, megy Koenma elé a szellemvilágba, vagy a pokolba száműzik.

-Már nem hiszek a pokolban! Koenma nem mondta, hogy létezik.

-Azért mert ö sem tud róla.

-Hogyan? De mégis ki a fene vagy te? És miért kelted életre az elhunyt embereket?

-Ezt a feladatott kaptam, de többet nem mondhatok róla.

-Oké. De ki vagy te? Azt mondtad a múltkor, hogy a barátságunk miatt nem ölsz meg!

-Igen, emlékszem. A nevem Naoyashi Tsanoda.

Yusuke a döbbenettől nem jutott szóhoz. Csak tátogott de hang nem jött ki a száján.

-Nao…

-Igen. A lány ismét sírni kezdett. Yusuke érezte, hogy lelke visszatér testébe.

-Várj! Nao abbahagyta és bámult Yusukére.

-Mit akarsz? –kérdezte hidegen.

-Mindent rólad. Mi történt veled a halálod után.

-Semmi. Innen a pokolba kerültem. Tudod nagyon kevesen, jutnak csak a pokolba. Általában a szellemvilágba kerül mindenki, mint te is már egyszer…

-Igen, ismerem ezt a helyet.

-Veled nehéz dolgunk volt. A megadott idő alatt nem tudott a tanács dönteni és ezért a szellemvilágba kerültél…

-Azt viszont nem értem, te miért a pokolba mentél.

-Egyszerű. Nem akartam a szellemvilágot szolgálni.

-De miért teszed ezt az emberekkel.

-Gyermekkoromban már uraltam az álmok világát. Mikor idekerültem kiválasztottak, és tovább képeztek.

-Ezt hogy érted? –Yusuke kezdte elveszteni a fonalat.

-Ezt nem tudjuk már megbeszélni. Lejár az időd. Ha túlléped az időt, akkor nem térhet vissza a lelked a testedbe!

A lány ekkor az emberek világában visszadobta Yusuke lelkét a helyére majd eltűnt. Yusuke nagy sóhajjal felkelt a földről és elindult Koenmáék felé. Ott már várta őt Koenma, Genkai, Kurama, Hiei és Kuwabara.

-Urameshi! Mit tudtál meg?

-Semmit. –mondta a fiú és otthagyta társait. Mikor Yusuke már nem hallhatta Kuwabara megjegyezte:

-Meg tudott jó néhány dolgot.

-Ezt meg honnan gondolod?

-Ismerem már Urameshit! –mondta majd a fiú után ment.

-Várj már meg! –állította meg Kuwabara Yusukét. Az utóbbi annyira ideges volt hogy reflexből egy jó nagyot adott Kuwabarának.

-Tudtam, hogy tudsz valamit! –mondta vigyorogva.

Yusuke szó nélkül tovább ment. Kuwabara követte.

Folyt. Köv.