2. fejezet

Reggel Luna bement a konyhába, csinált magának egy kávét és leült az ablak elé a napfelkeltét nézni. Hamar gondolkodóba esett.

- Kuramának igaza van...Hiei nagyon visszafogta magát tegnap a kettősünkben...máskor sosem zavartatta magát, akár a színpad közepén átkarolt...mostmeg Kurama előtt zavarba jött,a mikor a vállamat kellett megfognia...mi történhetett vele?

Kurama lépett ki a szobájából.

- Már ébren is vagy?

- Felébresztettelek?

- Dehogy...csak nagyon kifáradtam tegnap...

- Én nem...hozzászoktam már ehhez.

- Minden nap gyakorolsz?

- Ühüm...egyébként, emlékszel tegnap a Hieijel való kettősre?

Kurama magában mosolyogva visszagondolt rá, majd bólintott.

- Mi van vele?

- Igazad volt, Hiei valamiért visszafogta magát...szerinted miért?

- Hmm...az igazat megvallva...én csak viccből mondtam azt...de most, hogy te is mondod, kezdem úgy gondolni, hogy tényleg így volt...majd kiderül...

- Igen...

- Egyébként...

- Hm?

- Megvan még az erőd?

Luna elmosolyodott és bólintott.

- Erősebb és hatásosabb, mint valaha...- tette hozzá, és jobb kezét felemelte, majd tenyerében megjelent egy apró, kék láng ami egyre nagyobb és nagyobb lett. A végén akkora volt, mint maga Luna.

- Ugye nem szándékozod itt eldobni?

- Dehogyis! Oda lenne a szállásom!

Összezárta a kezét, és eltűnt a láng. Felállt.

- Hová mész?

- Öltözni. Nem maradhatok egész nap a pizsamámban.

Kurama gyorsan végignézett Lunán, akin egy eléggé rövid nadrágos és rövidujjús pizsama volt.

- Jó...

Luna bement átöltözni, Kurama pedig addig körbenézett az ő által hozott CD-k és kazetták között. Szerencséje volt, hogy Luna kint hagyta a bőröndjét és a tartalma nagy részét.

- Khmm...keresel valamit? - szólalt meg a háta mögött Luna.

Kurama ijedtében ugrott egyet és a kezében lévő CD-t a háta mögé dugta.

- Ööö...nem! Semmit!

Luna felsóhajtott, majd ökölbe szorította a kezét és Kurama feje fölé emelte. Kicsit megkopogtatta azt, majd hozzátette:

- Ha kell valami a cuccaimból, szólj. Vagy már kiment abból a kis fejecskédből?

Kurama kifújta a levegőt majd megrázta a fejét.

- Olyan lekicsinylően tudsz bánni az emberrel...

- Meglehet, de te nem vagy ember - mosolyodott el Luna.

- Van benne valami...de akkor is!

- Jól van na, de tudod, hogy szeretek mások idegeire menni.

- Hát igen...főleg Hieiére.

- Nos, igen. A kicsike nagyon érzékeny a magasságára...

- Kicsike? Hmm...vajon mit érezne, ha ma vagy így hívnád?

- Kisebbség érzete lenne, mint mindig, ha szórakozom rajta. De mostanság próbálok erről leszokni...

- Jó lenne, mert különben nem maradhatsz itt! - mondta fenyegetően Kurama

Luna elmosolyodott, majd megveregette Kurama vállát.

- Rendben. Nos, ha már úgyis a cuccaim között kutakodsz, akkor megmondanád, konkrétan mit keresel?

- Nos...csak meg akartam nézni, miket hoztál. De csak a zenéket!

Luna leguggolt Kurama mellé és a bőröndjébe nyúlt.

- Erre emlékszel? - vett elő egy CD-t. Az állt rajta: "Song For The Unloved" (Dal azokról, akiket nem szerettek, vagy vmi ilyesmi/ BackStreetBoys szám)

- Hmm...halványan...

- Höhh, ha te ezt mondod, mit fog mondani Hiei?

- Jó kérdés...

Luna betette a lejátszóba a CD-t, majd elindította. Kuramának rögtönb eszébe jutott melyik szám volt az. Elkezdett dúdolgatni, majd teli torokból énekelni. Luna csak nevetett, majd ő is bekapcsolódott. Valaki nagyon erősen kopogtatott az ajtón. Lekapcsolták a zenét és Kurama ment ajtót nyitni.

- Elnézést, de muszáj ennyire hangosnak lenniük? Nem sok ember szeret hajnali fél tízkor zenét hallgatni...- mondta az érkező vendég. Az egyik szomszéd volt.

Kurama már épp készült bocsánatot kérni, de Luna megelőzte őt. Odaállt elé és azt mondta:

- Elnézést kérünk, de nem tehetünk róla, hogy egyes emberkék délig alszanak. Talán korábban kéne lefeküdni, nem pedig éjfélig nézni a szappanoperákat! Na, menjen innen, amíg szépen kérem, mert amúgyis rossz napom van, és ha bedühödök...- itt hangnemet váltott, hogy félelmetesebbnek hallatszódjon.

A szomszéd megijedt és amilyen gyorsan csak tudta elhúzta a csíkot.

- Szombszédok...mindig csak a baj van velük! - mondta Luna és becsapta az ajtót.

- Éjfélig nézni a szappanoperákat? - ismételte el Luna néhány szavát Kurama.

- Jól van, na annyi okot mondtam már, hogy ez volt az első ami eszembe jutott.

- Ennyire sok szomszédot rendeztél már le?

- Höhh, amióta csak elváltam tőletek, azóta minden reggel egyet. Ráadásul minden alkalommal mást.

- Ennyi szomszédod volt?

- Egyrészt, másrészt meg sokat költöztem.

- Oh, értem...Akkor szerintem hagyjuk most egy időre ezt, nem?

Luna vállat vont, majd felkapta a kabátját.

- Hiei ilyenkor már fenn van, vagy még húzza a lóbőrt?

Kurama elmosolyodott.

- Ilyenkor már rég fent van és eddz.

- Akkor megyek, és ha van kedve, rajtam gyakorolhat - mondta kis mosoly kíséretében Luna.

- Akkor viszlát.

- Szevasz!

Elment.

- Ez a lány semmitsem változott...ugyanolyan szabadlélek és a ugyanúgy tudja, hogy kell az ember agyára menni...persze jó értelemben...de a legjobb, hogy ugyanolyan csinos, mint régen - mondta halkan Kurama, majd a "csinos" szónál kis mosoly jelent meg arcán.