Egy különös történet

Egy lány ült, összehúzva magát, az ágyon. Szemei könnyeztek.

~ Már megint…elegem van a folyamatos ide-oda mászkálásból! De mi mást tehetnék…~ gondolta a lány, és kinézett az ablakon. A nap éppen készült felkelni. A lány felállt, és leült az íróasztalához és ráborulva sírni kezdett. Fél óra múlva felállt, felvette az iskolai egyenruháját és elindult.

Amikor belépett a gimnáziumba, rosszul lett, és kissé dülöngélve indult előre.

~ Miért van mindig ez? ~ gondolta a lány.

Pár perc elteltével elérkezett egy ajtóhoz.

- Ez lesz az… - mondta halkan, majd elindult az ajtó felé. Sajnos a rosszulléte miatt hátraesett. De valaki megfogta. Lenézett, és két kezet látott, ami fogta a derekát.

- Elnézést… - mondta majd, megfordult. Egy magas, vöröshajú, zöldszemű fiú volt mögötte, aki kedvesen mosolygott.

- Semmi baj - mondta a fiú. - Látom, új vagy még itt. Ez a te osztályod?

A lány bólintott.

- Én ide járok a szomszédos osztályba. Jaj, de neveletlen vagyok, a nevem Shuuichi Minamino. Benned kit tisztelhetek?

- A nevem Shila Kuyashi…örülök, hogy megismerhettelek.

Shuuichi végignézett Shilán. Vékony volt, nála nem sokkal alacsonyabb. Barna hajú, barna szemű, és a bőre egész világos volt. Gyönyörűnek találta a lányt.

- Szintén. Rosszul érzed magad?

- Áh, mindig ez van, ha új suliba jövök…

- Hogyhogy? Hány suliban voltál eddig.

- Harminchétben.

- Ha…ha…harminchétben??? - lepődött meg Shuuichi.

- Meglepő, mi? - Nos…egy kicsit…nah, gyere mert elkésünk.

- Jó…

Shuuichi bevezette Shilát az osztályterembe. Nem voltak ott még valami nagyon sokan, de senki se figyelt Shilára.

- Keress egy jó helyet. A tanár hamarosan érkezik. Ha bármire szükséged lenne, akkor csak szólj.

- Rendben…

Shila leült egy hátsó padba.

- Hát te meg ki az ördög vagy? - szólította meg valaki.

- A nevem Shila…Most költözt…

- Nem érek rá az élettörténetedet hallgatni. Szóval, ha jót akarsz magadnak, csöndben maradsz, és azt teszed, amit az itteniek mondanak.

Shila kicsit megijedt, de bólintott.

- Helyes!

Azzal az a valaki aki hozzászólt elment.

~ Mindig így kezdődik… ~ gondolta Shila.

Amikor már három tanóra is lement akkor Shila úgy gondolta, jó lenne kimenni a mosdóba. Amint elvégezte a dolgát és a csaphoz ment kezet mosni, az az egyén, aki megszólította belépett. Mostmár tudni lehet, hogy egy lány volt az. Ránézett.

- Te meg mit nézel?

- Semmit…csak…

- Csak mi? He? Na idefigyelj, rólam szállj le! Ne nézz rám, semmi!

Megjelent mögötte két testesebb lány.

- Most… - mondta a lány, majd a másik kettő megfogta Shilát és a zuhany alá dobták. Megeresztették a hideg vizet, majd nevetve kimentek.

~ Már megint…miért van ez? ~ gondolta Shila, és kissé fájdalmasan elzárta a zuhany csapját. Kiment a mosdóból. Azok, akik éppen a mosdó előtt álltak kinevették. Kivéve egy valaki. Az a valaki odament hozzá.

- Mi történt veled? - kérdezte Shuuichi.

- Nem érdekes…- vacogta.

- Dehogynem, csurom víz vagy! Gyere…

Azzal Shuuichi bevezette egy üres terembe, majd levette saját felsőjét.

- Elfordulok, addig vedd le a vizes holmidat, és vedd föl…

Shila kissé elpirulva bólintott, majd Shuuichi elfordult.

- Rendben, kész vagyok-mondta halkan, de jól érthetően Shila.

Shuuichi megfordult.

- Már megint…miért van mindig ez…? Miért utál engem az egész világ…? - kérdezte Shila.

- Nem tudom, hogy mi történt eddigi életedben, de nem is kérdezem - közelebbment Shilához. - Viszont azt tudnod kell, hogy nem utál az egész világ…én a barátod vagyok, és rám mindig számíthatsz. Ha bármi bánt, nekem elmondhatod…

Shila lenézett a földre, majd szemeiben könnyek kezdtek megjelenni.

- Sajnálom, hogy sírok…nem tehetek róla…sajnálom…és köszönöm…- zokogta, majd akarva-akaratlanul átölelte Shuuichit. Tovább már az ő vállán sírt.

- Nyugodj meg…nem lesz semmi baj…én megvédelek…bármi is történjen veled, én megvédelek…ne félj…- nyugtatta a lányt.

Shila pár lépést hátrált.

- Mondd, te miért vagy velem ilyen?

- Milyen?

- Ilyen kedves…

- Nem tudom…ahogy azt sem, hogy miért ilyen gonosz veled mindenki…most pedig, szerintem jobb lesz, ha hazamész. Ha akarod, elkísérlek.

Shila bólintott, majd megfogta vizes ruháit.

- A kabátodat majd visszaadom…

- Nem sürgős…egy ideig megleszek anélkül is…

- Rendben…

Shuuichi kinyitotta a terem ajtaját, és előre engedte Shilát. A lány kissé zavarban volt, mivel a fehérneműjén és Shuuichi kabátján kívül más nem volt rajta. Szerencsére a kabát elég hosszú volt neki.

- Ne aggódj, hamarosan kiérünk innen…hol is laksz? - hajolt közelebb Shuuichi.

- Majd megmutatom…elmagyarázni nem tudom, sajnos…

- Semmi baj.

Kis idő elteltével elérkeztek Shila házához.

- Köszönök mindent, amit ma értem tettél…

- Ugyan már…alig csináltam valamit…

Shila elmosolyodott, majd kinyitotta az ajtót. Félúton kiszólt Shuuichinak.

- Nincs kedved bejönni? Úgyis csak unatkoznék…

- Persze, hogy van!

Bementek.

- Várj egy kicsit, átöltözöm…

- Jó…

Shila eltűnt az egyik szobában. Pár pillanat elteltével ismét a nappaliban állt. Vörös, rövid ujjú pólója testéhez simult, rövid farmernadrágja illett vékony alakjához. Bal kezét pedig ott volt Shuuichi kabátja.

- Gyönyörű vagy - szaladt ki véletlenül Shuuichi száján.

Shila elpirult.

- Köszönöm a bókot…

- Ööö…

- Ez a tiéd…- mondta, és odaadta neki a kabátot.

- Köszönöm…

- Nincs mit…

Shila leült Shuuichi mellé.

- Shila…ne vedd tolakodásnak, de…

- De?

- De ha nem bánod, szeretném, ha mindent elmondanál magadról…

- Komolyan?

Shuuichi bólintott.

- De utána te is!

- Jó…

Shila belekezdett kis történetébe. Nem volt hosszú, viszont sok dolog kiderült róla. Például, a hobbija, kedvencei és még sok más.

- Nos, ennyi lenne…Most te jössz - mosolyodott el.

- Miért mosolyogsz?

- Mert…én…izé…szóval…nagyon kíváncsi vagyok már rád…

- Nos…akkor hajrá…szóval…

Innentől még szóba jöttek Shuuichi kedvencei és miegymás, de az erejéről mit sem szólt.

- Nézd csak, hogy elrepült az idő, már megy le a nap…- vette észre Shila.

- Jól éreztem magam veled…

- Szintén…

Shila kicsit közelebb húzódott Shuuichihoz, de sajnos ez nem úgy sikerült ahogy akarta. Véletlenül kicsúszott alóla a keze, amivel támasztotta magát és felsőtestével Shuuichi ölében kötött ki. Felnézett a fiúra, majd valami oknál fogva átkarolta a nyakát. Shuuichi felültette a lányt, bár egy kissé zavarban volt, hogy az ölében ül, majd két kezével megfogta az arcát, közelebb húzta magához, és megcsókolta.

- Nos…igazából nem így terveztem…de jobban sült el, mint akartam…

- Szerintem is…de mostmár mennem kell…sajnos…holnap úgyis találkozunk.

- Jó…

Shila felállt, és az ajtóhoz ment, hogy kiengedhesse Shuuichit. De amikor a fiú az ajtóhoz ért felkapta őt és megcsókolta.

- Mostmár tényleg megyek…- mondta, majd letette Shilát. - Szia.

- Szia…

Shuuichi hazafele menet elgondolkodott.

~ Vajon miért nem kedvelik őt? Talán köze van ahhoz a szellemi erőhöz, amit vele kapcsolatban éreztem…valami nagyon furcsa…ki kéne valahogy derítenem…azt hiszem szükség lesz Koenma segítségére… ~ gondolta.

- Koenma! Itt vagy? - kérdezte Shuuichi.

- Igen, itt vagyok. Miben segíthetek, Kurama?

- Szóval…nem olyan rég érkezett a városba egy lány…és valamiért senki sem kedveli…viszont ijesztő mennyiségű szellemi erőt észleltem körülötte - mesélt Shuuichi, vagyis Kurama.

- Nagy mennyiségű szellemi erő? És senki sem kedveli?

- Na jó…én kedvelem…

- Ez furcsa…szerintem próbáljunk meg valamit…

- Mit?

- Hmm…mutasd be őt Yusukééknak…és ha megértik egymást, akkor…

- Akkor mi?

- Nem érdekes…majd elmondom…

- Jó…akkor megyek…

Másnap reggel, amikor Shila felkelt ijedten tekintett az órájára.

- Te jó ég! Elaludtam!!! - kiáltott fel, majd kiugrott az ágyából, és tőle szokatlan gyorsasággal kezdett készülődni. Megivott egy kávét, felöltözött, bevetette az ágyát, felkapta a táskáját és rohant az iskolába.

Útközben annyira gyorsan rohant, hogy nekiment valakinek, és mind a ketten elestek.

- Elnézést…- mondta kicsit félve. - Nem direkt csináltam…kérlek, ne bánts…

A fiú, akinek nekiment értetlenül nézett rá.

- Miért akarnálak bántani?

- Én…

Shila végignézett gyorsan a fiún. Rövid, fekete haja, és barna szeme volt, nem sokkal volt magasabb mint önmaga.

- Jól vagy? - kérdezte a fiú.

- I…igen…most mennem kell, viszlát…

Azzal elrohant.

~ Én vagyok hülye, vagy ez a srác tényleg kedves volt velem? Na mindegy, sietnem kell, mert elkésem.

Amikor az osztálya ajtajába ért, meglepődve vette észre, hogy még senki sincs az osztályában.

- Mi a…

Benézett a két szomszédos osztályba is. Az egyik szintén üres volt, de a másikban ott ült Shuuichi egy könyvet olvasva.

- Szia! Ilyen korán? - kérdezte Shuuichi.

- Korán? Mégis hány óra van?

- Úgy…fél nyolc.

- Hogy… a fene! Én hülye, elfelejtettem, hogy siet az órám! - mondta Shila, és eldőlt az egyik széken.

- Ugyanmár, annyira azért nem rossz, hogy itt vagy - mosolygott Shuuichi.

Shila szintén elmosolyodott, majd odament a fiúhoz.

- Igazad van - mondta halkan, és Shuuichit az arcán meg akarta puszilni, de a fiú elfordította a fejét, és a véletlen a szájára adott puszit.

- Oh…bocsánat… - mondta Shuuichi, de látta, hogy Shila egyeltalán nem bánja.

- Semmi gond…

- Jaj, jut eszembe, ha nem bánod, akkor szeretnélek majd bemutatni néhány barátomnak…

- Nos, ha garantálod, hogy nem fognak egyből megutálni, akkor oké.

- Nos, biztosra nem tudom garantálni, de nagy esélye van annak, hogy meg fognak szeretni. Elvégre, én is egyszerre megszerettelek - mondta mosolyogva és viccből ledöntötte a lábáról Shilát. A lány ettől Shuuichi ölében landolt.

- Örülök…egyébként, mennyi idő van az órák kezdetéig?

- Hát, kb. harminc perc mire a többiek is ideérnek… negyedkor szokott kezdődni az első óra…

- Vagyis még vagy fél óráig csak ketten leszünk? Túléljük?

- Hát…szerintem igen… - mosolygott Shuuichi, és megcsókolta Shilát.

- Nos, ha a következő harminc perc is így fog eltelni, akkor szívesen megállítanám az időt…

- Ezzel nem tudok ellent mondani…

Ismételten megcsókolták egymást. Hosszú percekig az ajkuk nem vált szét. Észre se vették, hogy elment az idő, ezért kis idő múlva zajokat hallottak odakintről.

- Úgy látom érkeznek a többiek…

- Sajnos…akkor az utolsó órák után találkozunk?

- Természetesen…

- És ne feledd, ha bármi gondod van, szólj…

- Rendben…

Azzal Shila elhagyta a termet. Bátran és boldogan ment be az osztályába, majd leült a helyére. Álmodozva dőlt hátra, és nem foglalkozott a többiek szavaival.