Az igazi szerelem

Visszavitték Misanát a lakásába, ahol Kurama ellátta a sebeit.

-Sajnos...eléggé súlyos az állapota. Amit tudtam megtettem, de nem biztos, hogy...hogy túléli...-mondta Kurama.

Kurama Hieire nézett, aki némán ült Misana mellett.

-Gyertek-mondta halkan a többieknek.

-Miért?-kérdezte értetlenül Kuwabara.

-Hagyjuk őket magukra.

Bólintottak, majd kimentek. Hiei észre se vette távozásukat. Folyamatosan csak Misanát nézte. Egyik pillanatba akarva-akaratlanul, de megfogta a kezét.

-Mis...nem akarom, hogy meghalj...

Misana halkan felnyögött, majd megszorította Hiei kezét.

-Kezd magához térni-mondta halkan.

Misana lassan kinyitotta a szemét.

-H...Hi...Hiei...?

-Igen...

Lassan Hiei felé fordíttota a fejét.

-Mi...Mi tör...történt? Annyira em...emlékszem, ho...hogy egy bar..barlangban vol...voltunk...hi...hideg volt...és...semmi másra...

-Goshi ránktámadott a barlangban. Megpróbáltuk kette nfelvenni vele a harcot, de hamar fegyvertelenné váltunk. Aztán jöttek Yusukéék segíteni. Téged Goshi kiütött ekkor. Még egy ütést akart rád mérni, de megakadályoztam, és levágtam a bal kézfejét...de az visszanőt. Majd együttes erővel sikerült megölnünk...a barlang magába temette...egyébként-hátrafordult.-Ez a te kardod. Kicsit ugyan véres...de majd megtisztítom

-Mi...mitől lett...vé...véres?

-Két karddal küzdöttem. A tieddel és az enyémmel.

-Ér...értem-mondta, és megpróbált felülni.

-Ne mozogj!-mondta Hiei, és óvatosan hátradöntötte Misanát.

-Mi...milyen gon...gondos...gondoskodó le...lettél-mondta mosolyogva.

Hiei elvörösödve elfordult.

-Ééén egyeltalán nem...csak...csak nem akarom...hogy súlyosabb legyen a...a...a sérülésed.

-Rend...Rendben...És gon...gondolom csak...csakis amiatt fo...fogod a kezem, hogy ne...nehogy súlyo...súlyosabb le...legyen a sebem-mondta, szinte már vigyorogva.

Hiei ránézett a bal kezére, és ráeszmélt, hogy tényleg még mindig fogja a kezét. Gyorsan elkapta onnan.

-Dehogy...csak...csak...

-Nem kell...min...mindenhez kifo...kifogást találnod...-mondta, és jobb kezét végigsimította Hiei arcán, aki ettől teljesen elvörösödött.

-Mis...azt sajnos elfelejtettem mondani...hogy...hogy Kurama szerint az állapotod nagyon súlyos...de mindenki reménykedik a gyógyulásban...

-Mi...micsoda? Súlyos...? Va...vagyis ak...akár meg is...hal...halhatok?

-Sajnos...igen...-mondta Hiei lesütött szemekkel. Felállt, és hátatfordított Misanának. Csak azt akarta, hogy szerelme ne lássa könnyeit.

-Hiei te...te sírsz?-kérdezte meglepve...

-Nem...

-Ha...hallom...Még te...mon...mondtad, hogy ne for..forduljak el tő..tőled...Akkor kér...kérlek te se tőlem...

Hiei megfordult. Arcán könnyek folytak végig.

-Hiei te..te miat...miattam ej...ejtesz könnyet...?

Hiei lesütötte a szemét, majd bólintott. Misana meghatva nézte, és úgy érezte, az ő szeme is könnyes.

-Hiei...

Felnézett.

-Kérhetnék vala...valamit?

Hiei megtörölte a szemeit.

-Igen...Mi lenne az...?

-Vala...valami olyat sze...szeretnék kér...kérni, amit az...azért kérek, mert le...lehet, hogy....szó...szóval...tudod...

Bólintott.

-Mi szeretnél?

-Hiei...kérlek...csó...csókolj meg...

Hieit ez eléggé meglepte, de semmi olyat nem mondott, vagy tett, ami azt fejezte volna ki, hogy ellenkezik. Misana ágya fölé hajolt. Két kezével megfogta a lány arcát, és közelebb hajolt hozzá. Gyengéden megcsókolta. Misana lehunyta a szemét, és érezte, amint valami melegség szétárad a testében. Hiei úgyszintén. Azt akarták, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat, de egyszer mindennek vége kell hogy legyen. Hiei felállt majd  ismét hátatfordított.

-Tudod...-kezdte-Amióta csak kiszabadultunk másfél éve a fogságból, azóta szerettelek volna megcsókolni...és másfél év után sikerült is...

Visszafordult, és leült Misana ágya szélére. Misana Hiei kezére tette a sajátját.

-Ennyire sze...szeretsz...?-kérdezte.

Bólintott.

-Kurama, hallasz valamit?-kérdezte Kuwabara.

-Egy szót se. De biztos, hogy beszélgetnek. Sajnos akármekkora poharat ahszbálok, egyikkel se hallok semmit sem. Túl halkan beszélnek. Hát te Yusuke? Látsz valamit a kulcslyukon át?

-Nem nagyon, mivel benne van a kulcs.

-Szerencsétlen egy társaság-mondta Kuwabara.

-Tessék, csináld te!-mondta Kurama, és Kuwabara kezébe nyomta a poharat. Az az ajtóra tette, és elkezdett hallgatózni.

-Tényleg semmit se hallani.

-Na, ki a szerencsétlen?

Misana elmosolyodott.

-Mis...

-I...igen...?

-Kérdezhetek valamit?

-Per...persze...

-Meg...megcsókolhatlak...mégegyszer?

Misana bólintott. Hiei ugyanúgy tett, mint az előbb. De ezúttal Misanának sikerült átkarolnia a nyakát. Hiei visszaült.

-Fáradtnak látszol...

-Az is va...vagyok...

-Aludj egyet. Addig kimegyek.

-Ne...kérlek...ne menj ki...-és megfogta Hiei kezét.

Hiei elmosolyodott, majd gyengésed megszorította Misana kezét.

-Rendben...

Misana elaludt. Hiei a szabad kezével a szájához kapott.

~Még mindig érzem a csókját...~gondolta.~Ha belegondolok, hogy mindig is ezt szerettem volna...és most meg is kaptam~és Misanára nézett. Hiei a szabad kezével elsöpört pár tincset Misana arcából, és végigsimította a bal karját.

Folyt. Köv.