5. fejezet: Az éjszaka

- Lányok, gyertek be...még dolgunk van bent...- mondta Wesley és mind az öt lányt beráncigálta.

Persze csak azért, hogy a párt magára hagyja.

- Angel...jól vagy?

- Azt hiszem...

- Jaj...jut is eszembe...ez az tiéd...- adta oda neki a félszíves láncot.

- Köszönöm...- azzal feltette.

Ismét felcsendült az előbbi dal. Elliot elmosolyodott.

- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? - kérdezte úgy, mint egy úriember.

- Ez még kérdés?

Mélyen egymás szemébe néztek.

- Mond, Angel...holnap lenne kedved...esetleg...eljönni velem...egyet sétálni...?

- Végre kinyögted...láttam rajtad, hogy már egy ideje....áh, nem lényeges...igen...

- Remek...

Másnap:

- Indulhatunk?

- Igen...

- Ez nem ér! Mi folyamatosan csak gürcölünk, Angel meg folyton szabadnapot kap!

- Ez van, ezt kell szeretni...

Elliot és Angel elment.

 Tavasz vége...az év legszebb időszaka...ilyenkor a cseresznyefák virága hullatják szirmaikat. Komótosan sétáltak el a fák alatt.

- Gyönyörű - mondta halkan Angel.

- Igen...

Angel orrára szállt egy szirom. Tüsszentett egyet, amin Elliot elnevette magát.

- Várj, majd leszedem - mondta Elliot, és szembefordult Angellel, majd óvatsan levette az orráról a szirmot.

Elliot felnézett.

- Sötétedik...- jelentette ki.

Angel bólintott és ő is felnézett.

- Hazakísérlek, ha gondolod - ajánlotta Elliot.

- Köszönöm...

Pár perc múlva ott is voltak.

- Behívnálak...de a nővérem itthon van...

- Oh...na mindegy...gyorsan elrepült a nap...

- Ühüm...szegény lányok...mennyit gürcölhettek...holnap bemegyek és túlórázom...

- Ahogy gondolod...

- Jaj!

- Mi az?

- Most jut eszembe...a kávézóban maradt a táskám...tiszta hülye vagyok...

- Várj, hozom...

- Nem, megyek én is...rajtam kívül nem nyúlhat senki a táskámhoz...

- Rendben...

- Áh...megvan - könnyebbült meg Angel, megtalálva táskáját.

- Nem is hasonlít egy női retikülhöz...

- Mondtam én egy szóval is, hogy az?

A kezében egy fekete hátitáska volt.

- Nos...nem...

- Mostmár tényleg megyek...

- Jó...- bólintott Elliot.

Angel már indult az ajtó felé, de...

- Öhm...Angel...elfelejtettem valamit...

- Ööö...mit?

Elliot lassan odament a lányhoz, aki csak elpirulva állt. Elkapta, magához húzta és olyan igazi, érzelemtelien megcsókolta.

Angel nem tudta mit csináljon. Végül átkarolta a fiút és szorosan magához ölelte. Aztán jött a bibi: megbotlott saját lábában, és egyenesen ráesett (Elliottal együtt) az egyik asztalra.

- Ah...a hátam...- nyögte.

- Jól vagy?

- Igen...csak én lehetek olyan béna, hogy egyhelyben állva elessek a saját lábamban...

- Én...speciál örülök a végeredménynek...

Angel először nem értette mire akar célozni Elliot, aztán rájött: az egyik asztalon fekszenek, egymást átölelve, és éppen a csókolózást kezdték el úgy fél perce.

- Te ezt most komolyan gondolod?

- Rajtad múlik...

- Hmm...ha igen is, legalább...ne itt...

- Ahogy gondolod...te vagy a főnök - állt fel Elliot és viccből tisztelgett egyet.

- Te humorzsák...na irány, míg formában vagyok!

- Én is valahogy így gondoltam...