7. fejezet: Marasztalás

Angel sarkonfordult és indult. Elliot nem tudta mit tegyen. Addig gondolkodott ezen, míg a lány eltűnt a szem elől.

Másnap Elliot nagyon kedvetlen volt.

- Vajon mi történhetett vele? Ma még nem is adott ki nekünk "parancsot"...- jegyezte meg Kikki.

- Nem tudom...mellesleg ma se jött dolgozni Angel - mondta Bridget.

- Biztos megint szabadnapot kapott - morogta Zoey.

- Tévedtek - jelent meg a hátuk mögött Wesley - egyébként nem kéne leskelődnetek...sokan várják, hogy felszolgáljatok...és Renée nem tudja egyedül tartani a frontot.

- Megyek, segítek - tűnt el Kikki.

- Hogy érted, hogy tévedünk? - kérdezte Corina.

- Angel...khm...hogy is mondjam...elment...

- Örökre? - lepődött meg Zoey.

Bólintott.

- Ezért ilyen depressziós Elliot. - Szóval inkább hagyjátok békén - azzal elment.

- Nem érdekel, én beszélek vele - ment be Zoey.

Elliot a léptek hallatán odanézett.

- Mit akarsz? - kérdezte kissé mogorván.

- Én csak...szóval...Angel...

Elliot nyelt egy nagyot.

- Miért hagytad elmenni? Szereted, nem? Akkor menj utána!

Visszafordult az ablak felé.

- Azt se tudom hol lehet - jegyezte meg.

- Csak ezt mondod...de a szíved mélyén biztos tudod! Nem adhatod fel ilyen könnyen!

Elliot arcán egy könnycsepp folyt végig.

- De...feladhatom...most pedig kérlek...hagyj magamra...

Zoey bólintott és elhagyta a szobát. A fiú mélyeket sóhajtott, hogy visszafojtsa a sírást. Az ablakon kinézve meglátott egy helyet. Egy játszóteret. Ott, ahol legutoljára elbúcsúztak Angellel. Kirohant a kávézóból, egyenesen arra a helyre.

 A hinta felső korlátján állt Angel, és a semmibe bámult.

- Angel...

A lány semmit nem reagált rá. Csak a vállán át annyit suttogott:

- Ég veled...

- Angel...!!!

Elliot felugrott, és leesés közben magával rántotta őt is. Hátulról átölelte és szeméből kövér könnycseppek potyogtak.

- Nem...nem mehetsz el...nem engedem...mégegyszer nem...egyszer már itthagytál...annál fájdalmasabb pillanat nem volt az életemben...ittmaradsz...velem...velem...

- E...Elliot...

- ...örökre...

Angel ledermedt ennek a szónak a hallatán. Vizes lett a föld a cseppektől. Megfordult és Elliothoz bújt.

- Ne...Nem megyek...e...el...Nem tudnálak i...itt hagyni...többé so...soha...- zokogta.

Elliot torkán akadt a szó. Nem tudott mit mondani.

- Én Fekete Angyalom - suttogta, és megcsókolta.

Ezzel a csókkal megpecsételték a sorsukat: soha nem váltak el egymástól. Nem féltek semmitől, mert tudták: szerelmük mindent legyőz.

THE END