1. fejezet
A vetélytárs

- Szia, Kyra! – látta meg Zoey Markot egy buszmegállóban állva, amint egy aranyhajú, kék szemű, fehér bőrű, csinos lányt ölel át és puszil meg.

  - Szia, Mark! Már annyira hiányoztál! – puszilta meg a lány is Markot, majd mosolyogva és nevetgélve elindultak a város felé.

  - Mark… - meresztgette Zoey döbbenten a szemeit az egyik bokor mögül. – Ez nem lehet igaz…

  - Szia, Zoey! – köszönt másnap Mark mosolyogva az iskola egyik folyosóján.

  - Szia… - csoszogott el színtelenül mellette a lány.

  - Ki lehet ez a lány? – kérdezgették az osztályban Zoey osztálytársai, amikor megjelent a Kyra nevezetű lány, becsöngetés előtt kicsivel.

  - Ez meg mit keres itt…? – motyogta elkeseredetten Zoey. – Ez annyira igazságtalan…

  - Szia, Kyra vagyok – nyújtotta felé kezét az új lány, amikor Zoey elé ért, s foglalt helyet az egyedüli szabad helyen, ami történetesen Zoey előtt volt.

  - Szia… - dőlt hátra karba font kezekkel, morcosan.

  - Oh… Ööö… akkor… előpakolok… - fordult előre szomorkásan. – Szia, Mark! – derült fel a következő szünetben, amikor megjelent Mark az osztály ajtajában.

  - Szia, Kyra! – lépett a lány asztala elé. – Szia, Zoey! – intett a depressziósan fetrengő lánynak.

  - Oh, szia… Mark… - szedte össze azonnal magát.

  - Suli után bemegyünk a központba? Van egy nagyon jó hely, amit meg szeretnék mutatni – mosolyogta Mark Kyrának.

  - Oké! – nevetett fel a lány.

  - Te is jössz, Zoey? – kérdezte Mark a duzzogó lányt.

  - Oh, nem, nem akarok zavarni…

  - Ahogy gondolod – ütközött meg egy kicsit Mark. – Akkor suli után, Kyra! – ment ki az osztályból.

  - Ti tényleg jártok? – fordult meg furcsállva Kyra.

  - Hogy…? – nézett értetlenül rá Zoey.

  - Te és Mark tényleg jártok?

  - Hát… nemtom…

  - Mark nagyon kedvel téged – mosolyogta a lány. – Miért nem jössz velünk a központba?

  - Nem akarok zavarni… - vágta be megint a durcát.

  - Egyáltalán nem zavarsz! – nevette aranyosan a lány. Zoey kénytelen volt bevallani, hogy nagyon szép és aranyos a vetélytársa… - Sőt, örülnék neki, ha jönnél! Legalább összebarátkoznánk. Annyira jó, hogy itt van Mark… Különben eléggé egyedül érezném magam.

  - Aha…

  - Mindig ilyen morcos vagy?

  - Nem… rossz napom van…

  - Ja, nekem is néha szokott lenni. A szerencse forgandó.

  - Ja… azt meghiszem…