Állati szerelem

Egy év telt el azóta, hogy Yusuke és Kurama visszajöttek az alvilágból. Hiei azóta sem jelentkezett.

Kuwabara a helyi főiskolán tanult Yusukéval együtt. Keiko és Kurama egyetemre jártak. Keiko a szomszédos városban Kurama pedig Tokióba járt. Minden hétvégén összeültek Genkai mester házában teázgatni és beszélgetni.

-         És, milyen az egyetem Kurama? (Yusuke)

-         Elég sokat kell tanulni, de ez persze nem baj. De amúgy nagyon jó. Van egy kis lakásom, nagyon jól megvagyok ott. Anyukám minden héten meglátogat.

-         És mit csinálsz a szabadidődben?

-         Hát, lemegyek egy kis kávézóba – nagyon jó kis hely – és ott szoktam tanulgatni és olvasgatni. Egyszer majd gyertek el és látogassatok meg.

-         Rendben van.

-         Nektek, hogy megy a tanulás?

-         Hát, egész jól. Keményen meg kell dolgozni a jó jegyért. (Keiko)

-         Mi sem panaszkodhatunk –válaszolta Kuwabara.

-         Na jól van. Nekünk lassan mennünk kell. Majd egy hét múlva ugyanitt ugyanekkor. Köszönjük a vendéglátást és a finom teát Genkai mester –azzal a fiatalok elbúcsúztak a nénitől.

-         Na jó srácok, nekem most már mennem kell mert lekésem a vonatomat. Mindenki legyen jó és tanuljatok sokat. Sziasztok. (Kurama)

-         Szia. Te is legyél jó! (Keiko)

-         Nem ülünk be valahova? (Yusuke)

-         Oké.

Kurama eközben megszaporázta lépteit. Elég kevés ideje volt már a vonat indulásáig.

Dél felé járt az idő, mikor Kurama leszállt a vonatról. Azt tervezte, hogy bemegy abba a kellemes kis kávéházba olvasgatni. Útközben megállt egy kirakatnál. Egy csodaszép kardot látott benne. Sokáig nézte a fegyvert gondolataiba mélyedve, mikor egy ismerős hang csengett a fülében.

-         Szép kard. De nem olyan szép, mint az enyém.

Kurama meglepődött, de azért elmosolyodott.

- Igen, ez tény és való Hiei. Örülök, hogy látlak. Ezek szerint mégis csak visszajöttél ebbe a világba?

-         Igen, de csak egy kis időre.

-         Eljössz velem egy kávézóba? Beszélgethetnénk. Elég régen találkoztunk.

-         Na jó, rendben van.

A kávézó szinte tele volt. A pincérlányok ide-oda futkoztak egyik asztaltól a másikig. Kurama már megszokta ezt, ezért nem törődött vele. Kurama a szokásos asztalához vezette Hieit. Csak az tűnt fel neki, hogy nem látta Renéet (ejtsd: Röné) . Általában ő szokta neki felszolgálni a teát vagy a kávét.

Eközben a kávézó konyhájában:

-         Minden rendben van Renée? Te nem mész felszolgálni Kuramának meg a barátjának? Mi most nem érünk rá. Tudtommal úgyis tetszik Kurama. (Zoey)

-         Mi? ! Nem, az ki van zárva, hogy felszolgáljak! Úgy is csak zavarba jönnék.

-         Akkor majd én megyek. Úgyis olyan aranyos az a törpe. (Kiki)

-         Rendben.

Azzal Kiki kiment a konyhából és Kurama asztalához vette az irányt étlappal a         kezében.

-         Üdvözöljük a Macskávézóban! Tessék itt az étlap! –A lány vetett egy röpke pillantást Hieire. Aztán Kiki sarkon fordult és elindult vissza a többiekhez.

-         Kiki! Várj egy pillanatra!- kiáltott Kurama.

-         Igen?

-         Mi van Renéevel? Lebetegedett? Nem látom sehol.

-         Ö… nem tudom. Lehet hogy valami…- de mondandója félbe maradt, mert ekkor megjelent Renée. A lány teáscsészékkel megpakolt tálcával ment egy asztal felé. Kiki eközben még egy pillantást vetett Hieire. A fiú észrevette és visszanézett rá. Kiki azonnal elfordult és már indult is a konyha felé. Hiei nem is firtatta tovább a dolgot. Inkább az étlapot nézegette. Eközben Kurama a tekintetével követte Renéet. A lány kedvesen mosolygott a vendégekre. Letette a csészéket az asztalra és odafordult Kurama- ék asztalához. Kurama rámosolygott a lányra. Renée nem hitt a szemének, de aztán viszonozta a mosolyt. Azzal sarkon fordult és egy másik asztalhoz ment. Közben reménykedett, hogy az arca nem lett- e vörös. Sietve távozott a konyhába. * Álmomban sem gondoltam volna, hogy Kurama egyszer rám fog mosolyogni. * Hüledezett magában Renée, miközben az arcát tapogatta.

-         Mi van Kiki? Szellemet láttál? (Zoey)

-         Nem.

-         Hát akkor meg mi a bajod?

-         Semmi.

-         Csak az, hogy Kurama haverja észrevette, hogy Kiki bámulja. (Corina)

-         Nem is bámultam!

-         Ja! Szóval ez a baj!

-         Na és neked mi bajod van Renée? (Bridget)

-         Azt ne mond, hogy semmi, mert ahhoz képest elég rosszul festesz. (Zoey)

-         Csak . . . csak Kurama rám mosolygott.

-         Jaj, de romantikus! A pincérlány és a helyes fiatal egyetemista srác szerelme! (Kiki)

-         Hé! Szálljatok le rólam! (Renée)

-         Különben is, neked is ott van a lovagod Kiki.

-         Menj vissza és kérdezd meg, hogy mit fognak inni.

-         Dehogy megyek én oda vissza! Nem merek a fiú szeme elé kerülni.

-         Megijedtél?

-         Nem!

-         Hát akkor?

-         Na jó, megyek.

A lány sóhajtva egy tálca után nyúlt. Nagyot nyelt és úgy ment ki a konyhából, mint aki a kivégzésére megy. * Jaj, csak ne nézzen rám, mert biztos, hogy összeesek. * Gondolkodott magában Kiki.

-         Hozhatok valamit?- kérdezte remegő hangon a lány, de azért próbált mosolyogni.

-         Igen. Én egy gyümölcsteát kérek.

-         Én pedig zöldteát cukor nélkül.

-         Még valamit esetleg?

-         Egy kis süteményt a tea mellé.

-         Rendben. Mindjárt hozom. * De jó, nem nézett rám! *

-         Egy pillanat. (Hiei)

Kikiben megfagyott a vér. * Most megfogja kérdezni, hogy miért bámultam. Jaj! *

-         Igen.

-         Megkérdezhetem ö ö ö . . .

-         Kiki

-         Kiki, hogy hol találhatom a mosdót? – kérdezte Hiei, tőle szokatlan udvariassággal.

-         Hát persze. A pult mellett balra a második ajtó.

-         Köszönöm.

Azzal Hiei felállt. Alig volt magasabb a lánynál. Kiki még mindig nem tért magához a kábulatból, hogy nem azt kérdezte meg amire számított. Majd sarkon fordult és a konyhaajtóban eltűnt.