Millenium Panic!

Full Metal Panic X Yu-Gi-Oh!

   - Olyan fura srác ez a Ryou… - sóhajtotta Kaname, ahogy a szinte falhoz simuló, csaknem láthatatlan egyénre szegezte tekintetét. Az említett szinte öt perce állt már mozdulatlanul, csak olykor-olykor kezdett fészkelődni, láthatólag kényelmetlennek találta az iskolai egyenruhát, bár az is lehet, hogy csupán nyakát dörzsölte már erősen a nyakában hordott, termetes aranyékszer.

 Kaname barátnőjének a pillantását inkább az vonta magára, csillogó szemekkel figyelte, miként törik a medálon a fény.

   - Vajon ő és Yugi miért hordanak ekkora fukszokat a nyakukban? - tette fel a kérdést elmélkedve. Már öt perce késett a tanár, a lányok egyelőre még visszafogott lelkesedéssel bágyadoztak, a fiúk ellenben máris kihasználták a lehetőséget a kikapcsolódásra: őrült lelkesedéssel és a lehető legmélyebb koncentrációval vetették bele magukat egy kártyapartiba.

   „Állandóan csak a zsuga…” - forgatta szemeit Kaname, és újabb mély sóhaj hagyta el ajkait.

   - Kaname! - szólt megrovó hangon Kyoko. A szólított kába pislogással fordult a szemüveges leányzó felé.

   - Fogalmam sincs - vonta meg a vállát aztán, majd ráborult padjára. Karjai rejteke mögül szólalt meg, hangja tompán és nyomottan szökött ki alóluk. - És… egyáltalán nem is érdekelnek. Mikor jön már Migiwashi?

   - Inkább örülnél, hogy nincs benn!

   - Még két percen belül befuthat, és akkor lazán megíratja a dogát! És akkor csak mi járunk pórul, mert kevesebb időnk marad! - fakadt ki Kaname felegyenesedve, talán kissé hangosabban a kelleténél, mert a párbajkártyától elszakadó tekintetek immár mind őt fürkészték. - Mi van?! - csattant fel, mindenki sietve igyekezett elfoglalni magát, ő pedig újra a padra borult.

 Kivéve Kaibát. Ő továbbra is (mint az ominózus felszólalás előtt) szemérmetlenül gusztálta a lányt. Eléggé szemérmetlenül ahhoz, hogy a szemfüles Kyokónak ez feltűnjön. Nem is habozott legújabb felfedezését megosztani szinte bálványként tisztelt osztálytársnőjével, nyekergett a szék és az egyszemélyes pad, ahogy „észrevétlenül” közelebb húzódott a lányhoz.

   - Kaname… - suttogta.

   - Hm? - hangzott a válasz fojtottan.

   - Seto Kaiba szemmel láthatóan odavan érted! - közölte a tényt megfellebbezhetetlenül.

 Kaname felettébb éberen kapta fel a fejét, s szemeit egyből körbe járatta. Seto azért erre már csak kénytelen volt újra a könyvébe merülni.

   - Tetszem Kaibának? - biccentette oldalra a fejét Kaname.

   - Kinek nem tetszel? - szólalt meg rosszallóan, morogva Kyoko. Osztálytársa meg sem hallotta.

   - És miből… - kezdte volna, ám hangját az ajtó erőteljes falnak vágódása törte meg, és a belépő egyszemélyes tanerő zavart zihálása.

   - És… kivégeztelek! - kiáltott fel elégedetten Kazama, mire a teremben síri csend lett úrrá.

 Egyedül Joey-t találta meg a hangja (ennél már csak az lett volna jobb, ha mondjuk a tekintete találja meg a tanárt, de ez, Joey szempontjából sajnálatos módon, nem következett be), s hődörögve pattant fel a székről.

   - Ez… ez lehetetlen! Egy hete játszol párbajkártyát… és… és…

 Szava elakadt, s zavartan kezdett pislogni. Shinji már egy pillanattal korábban felfogta a helyzet komolyságát, s vigyázzba vágta magát, s lassan-lassan Joey agyában is körvonalazódott, hogy valami talán nincs rendjén. Megdermedve fordult a tábla felé, s nyöszörgő halkan szólalt meg:

   - Mi… Migiwashi tanár úr?

   - A kaszinókellékeket inkább cserélje a könyveire - javasolta a pedagógus, majd keze egy mozdulatával jelezte az osztálynak, hogy helyet lehet foglalni.

 Migiwashi - szokásához híven - szó nélkül kezdte felírkálni a táblára a képleteket, az osztály nyolcvan százaléka még nem kezdte meg a gépies másolást, a tanár úr macskakapárászoshoz hasonlatos számait kissé nehezen lehetett kivenni.

   - Tea! Tea! - hallatszott fojtott suttogás a terem középső részéből, kép nélkül, a füzetbe merülve is nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy Tristan szólongatja a lányt nagy lelkesedéssel. Valószínűleg a tanerő is hasonlóképp gondolhatta, mert fordulatból vágta a nedves szivacsot a fiúhoz, aki undorodó nyögéssel nyugtázta a találat pontosságát. Migiwashi elégedetten folytatta a képletek felrovását.

 Tristan fejében a bosszú gondolata formálódott, de miután a poén fokozása érdekében még három radírgumi és négy toll repült feléje (mind biztos találattal ért fel), inkább felhagyott a tervezgetéssel.

   - És akkor hozzá lehet kezdeni! - jelentett a pedagógus, miután a tábla sötét feketéjét már szinte teljesen elfedte a rengeteg krétajel.

   - Tanár úr! - hallatszott a harmadik padsorból egy izgatott hang.

   - Igen, Chidori? - tolta orrára Migiwashi a szemüvegét.

   - A sinus-cosinuson már túl vagyunk, most a szögfüggvényértékek meghatározásánál tartunk a négy síknegyedben! - jelentette Kaname lelkesen.

 A hátsóbb padsorokból óbégatás szökött fel. A tanerő is húzogatta száját, borostája meg-megmozdult arcizmai rángására.

   - És ezt nem lehetett volna esetleg azelőtt mondani, hogy felírtam volna huszonkettő példát?

   - Neeem - hallatszott az egybehangzó válasz, mely azonnal röhögésbe fulladt.

   - Elég legyen! - csattant fel Migiwashi. - Akkor most ismétlünk. Dolgozzanak! - utasította az osztályt, majd leült a tanári asztalhoz, s egy hegynyi papírköteget vett maga elé, valószínűleg egy alsóbb évfolyam dolgozatkupaca lehetett.

 Kanamének tíz perc elég volt, már unatkozva kopogtatta ceruzájával könyvének fedelét, mikor a többiek még serényen (vagy épp lassan és zavartan) szorgoskodtak (vagy aludtak a füzetre borulva). A lány mélybarna szemeivel előbb Kaibát kezdte el fürkészni: a fiú a második padsor szélén ült, egészen a falnál - és láthatólag egészen elégedett volt a matekpéldák teljesítésével, mert a falnak támaszkodva olvasgatott valami papírkötésű könyvet.

 A lány továbbvezette tekintetét, s az Sousukén állapodott meg.

   „Sousuke…” - húzta el a száját, ahogy a szintén elkészült sráccal összefutott pillantása. Sagara szemei róla Kaibára, onnan vissza a lányra vetődtek, s ezt a kört még lenyomták párszor. Kaname egy fél másodpercre az égnek emelte tekintetét, s inkább tovább nézelődött.

 A hátsóbb sorokban Yugi csücsült, Kaname elmosolyodott, ahogy pillantása a fiú nyakában függő fordított piramisra siklott. „Vajon a lisztérzékeny honnan szerzett ilyen cuccost?” Kyoko leleményesen fuksznak nevezte, akárcsak Bakura gyűrűjét… Bakura! Milyen meredt pillantással bámulta a másik, az övéhez oly hasonló stílusú medált!

 A fehér hajú srác mintha kábulatból ébredt volna, úgy tekintett Kanamére, majd újra a példák sűrűjébe vetette magát.

 Kaname bokáját erős fájdalom érte hirtelen, mire a lány egyből fel is szisszent.

   - Kyoko! - fakadt ki félhangosan, ám a szemüveges lány igyekezett neki jelezni valamit.

   - Chidori kisasszony! - szólította meg kissé ingerülten a tanár, már ki tudja, hanyadjára. - Mivel ennyire ráér, akár ki is jöhetne a táblához, megoldani a…

   - Azonnal! - emelkedett fel helyéről lelkesen a lány, s egy krétát a kezébe véve szökellt előre. - A sin 1348°-ban a teljes szög megvan háromszor, marad a kettőszázhatvannyolc… - merült bele a magyarázásba, és mint mindig, most is magával ragadta a hév. Igazán belelendült a magyarázásba, s mikor a huszonkettedik példát is végigvezette, fergeteges tapsvihar üdvözölte tehetségét. „Hát igen… ez jár a legjobbnak!” - nyugtázta a lány, majd elégedetten vonult a helyére.

 Csak néhányan nem tomboltak önfeledten az osztályelső újabb sikeréért. Közöttük volt Sousuke és Kaiba is. Na meg Bakura, de az ő visszafogottságát betudhatjuk a Yugi fuksza iránt tanúsított felettébb nagymértékű érdeklődésnek.

   - Ez megint remek volt, Kaname! - mosolygott derűsen Kyoko. A lány inkább csak megvonta a vállát, tény, hogy népszerű és szép és okos, de beképzeltnek nem akart tűnni.

   - Köszönjük Chidori kisasszonynak a kielégítő magyarázatot, jövő órán akkor talán meg is írhatjuk végre az elhalasztott dolgozatot… - igazította meg szemüvegét Migiwashi, és épp végszóra szedte össze papírjait, éles csengőszó jelezte az óra végét.

   - Istenem… - hallatszott többfelől is a megkönnyebbült, matekórát túlélt sóhaj.

 Egyedül Kazama tűnt egészen felhőtlenül boldognak s kirívóan izgatottnak, ahogy felpattant helyéről.

   - Akkor elő a következő párbajra! Ki vállalja?

 Sousuke némán csóválta a fejét. Nem igazán foglalkoztatják osztálytársai dolgai, de Shinji azért valamilyen szinten mégis csak kitűnt a nagy átlagból, s ők ketten még közös témát is találtak. Épp ezért, hogy lehet egy ilyen srác így belebolondulva egy ilyen ostoba kártyajátékba?

   - Majd én… - emelkedett fel sötéten Seto Kaiba, s mutatóujját Sousukére szegezte.

 Az osztály egy emberként hördült fel. Visszafojtott lélegzettel figyelték az eseményeket. Sousuke éles tekintete és penge logikája rögtön fogta, hogy itt most vérre menő küzdelem fog következni.

   - Sagara Sousuke - dörmögte Kaiba. -, én kihívlak párbajra!

 Kijelentését egybehangzó döbbenet követte, Sousuke ujjai pedig már a zekéje alatt lapuló vállszíjat tapogatták. Hogy párbaj? Itt, mindenki szeme láttára? Hiszen ehhez egy-egy segéd kellene és egy kietlen terület, ahol…

   - Állj! - pattant fel Yugi.

 Sousuke egy pillanatra kilendült koncentrációjából, s kezét megpróbálta kissé kevésbé feltűnően pisztolya közelében nyugtatni.

   - Hiszen Sousuke még életében nem párbajkártyázott! - mutatott rá a mindenki számára nyilvánvaló tényre. Néhányan egyetértő bólogatásba kezdtek, mások továbbra is meredt szemekkel bámészkodtak. Ez ugyan nem lesz semmi!

   - Pá-párbajkártya? - ejtette kezét maga mellé Sagara.

   - Párbajkártya? - ismételte a harmadik padsor középső helyéről egy halk hang. Kaname volt az.

   - Ez nevetséges - nyugtázta nagyon, nagyon halkan Sousuke.

   - Ezért a tétért nem lesz az - mosolyodott el sötéten leendő ellenfele.

   - De Kaiba! Ez abszolút… - rázkódott össze undorodva Yugi.

   - Etikátlan? - segítette ki készségesen Bakura. Ő szemmel láthatólag igen csak derült az egész szituáción.

   - Egyszerűen csak szemét! - jegyezte meg Joey.

   - Hallgass, mitugrász lisztérzékeny! - utasította rendre Yugit Kaiba.

   - De én nem… - ellenkezett volna az.

   - Miféle tét? - szűkültek résnyire Sousuke szemei.

   - Kaname - mondta megfellebbezhetetlenül a másik.

 Ekkor aztán elszabadult a pokol. A lány felszökkent helyéről, s a két fiú közé viharzott, haját tépkedve, arca elvetemült fintorba húzódott, ahogy irtó hangerővel kérte ki magának a tényt, hogy „két idióta, flúgos, tökkelütött, lökött bunkó” egy zsugaesttel döntsön olyasmik felől, amikről neki teljességgel semmi tudomása sincsen.

   - Elfogadom - mondta határozottan Sousuke, mit sem törődve az előtte csápoló, vergődő lánnyal. Azért az már mégis csak feltűnt neki, mikor egy vaskos függvénytáblázat halántékon találta, s kissé elgyengülten volt kénytelen a székbe roskadni.

   - Te ütődött, szédült, ostoba bunkó! Te… - és ömlöttek rá folyamatosan Kaname szitkai, és most igazán nem értette, hogy miért, hiszen nem tett mást, csak férfiúi kötelességét teljesítette, mikor egy kihívást elfogadott ahelyett, hogy gyáván megfutamodott volna, és mindezt egy szép lány kezeiért!

 A többiek közben tovább folytatták a diszkurzust a leendő izgi küzdelemről.

   - Evidens, hogy most nem kezdhetitek! - jelentette ki Yugi. Kaiba keresztbefont karral állt előtte, és villámló szemekkel hallgatta szövegelését. - Adj időt estig, megpróbálom annyira felkészíteni, hogy legalább vajmi esélye legyen veled szemben!

   - Tőlem - vonta meg a vállát Kaiba. - De éjjel már az enyém lesz Kaname.

 Erre a kijelentésre már a lány is abbahagyta a szerencsétlenül járt Sousuke püfölését, és máris rávetette magát (persze, csak képletesen) a kihívó félre.

   - Te elvetemült szemét! Hogy képzelsz, hogy engem tehetsz meg tétnek? Mégis mit gondolsz magadról, te… - indította útjára olykor villás nyelvét, ám a srác kissé megemelte hangját, s úgy szólalt meg:

   - Csitulj! - utasította ellentmondást nem tűrően, mire Kaname (még saját magát is megdöbbentve) hallgatott rá. Seto megfordult, és elhagyta a termet.

 A fagyott hangulat egy pillanat alatt felengedett, mindenki máris nagy hangon kezdte kitárgyalni, vajon mit várhatnak az esti párbajtól. Az bizonyos, hogy Kaiba kivégzi Sousukét. De azt meg Yugi támogatja, ő jól ismeri Seto technikáját, talán mégis csak kitalálnak valamit? Izgalmas lesz, annyi szent!

 Joey odalépett a közben már feltápászkodott kihívotthoz.

   - Megvagy? - kérdezte élesen.

   - Igen - felelte Sousuke, azért még egy színpadias mozdulattal végigseperte zekéjét.

   - Akkor gyere! - ragadta karon a másikat Joey, és vonszolta ki az ajtó felé, ahol már Tristan várt rájuk. A srác értetlenül vonta össze szemöldökét.

   - Mégis hova rángatsz?

   - Lásd, Sousuke, Yugi nagylelkűen segít neked, így rajtunk keresztül te is segíthetsz neki! - hadarta a másik, s kiérve a folyosóra már egy másik terem felé tartottak.

   - Hogyan is?

 Tristan mosolyogva fordult hátra, s felmutatta hüvelykujját Sousukének.

   - Van itt egy Tücsök Tádé nevezetű gennypaca, gyakran szemétkedik Yugival. És hát… te tudsz verekedni, még ha Kaname oly könnyen le is üt néha-néha - vonta meg a vállát, majd kivágta a teremajtót, és már üvöltve be is lépett a helyiségbe. - TÁDÉ!