Másnap reggelre elállt az eső. Tsubasa már rohant is volna ki, de anyja megállította.
- Ne menj ki focizni ilyen időben...nagyon csúszik a fű...nem akarom, hogy bajod essen.
- Ah...
- Elmentem! - hallatszott az előszobából Misuko hangja.
- Hova?
- Nem érdekes! Viszlát!
Ajtócsapódás.
- Ez a nő...fárasztó...mindegy, legalább nem focizik...Tsubasa, el kell mennem bevásárolni. Itthon maradsz?
- Igen...majd az udvaron dobálgatok kicsit.
- Jó...majd jövök.
Ismét ajtócsapódás.
- Remek... - indult Tsubasa a szobájába a labdáért. Amikor már a kilincsért nyúlt meglátta Misuko ajtaját. Egy "Belépni tilos" tábla volt kirakva. Túl nagy volt a kísértés és Tsubasa odament. Kezét az ajtókilincsre tette és lassan lenyomta. Óvatosan belökte az ajtót és a lélegzete is elállt.
- Mi a...
Ezalatt Misuko sétált, vállán egy tornazsákkal. A focipályához érve meglátott pár fiút játszani. Elmosolyodott és leült a domboldalra. Hárman játszottak és egy ember pedig a kapuban állt : Huega, Ishizaki és Misaki, A kapuban álló személy nem volt más, mint Wakabayashi.
~ Jól játszanak ~ gondolta Misuko és tovább nézte az edzést.
- Mi a...- akadt el Tsubasa szava.
Misuko szobája tele volt focis poszterekkel, fényképekkel, serlegekkel és még sok más egyébbel. Beljebb ment. Az ágy mellett egy Adidas márkájú focilabda hevert. Az ágy fölött a falon egy bekeretezett kép volt. Tsubasa odament és levette, hogy megszemlélhesse, majd megfordította. Egy felirat volt rajta:
- Ezek lehettek a csapattársai - mondta, elnézve a képen lévő csapatot, mely Misukon kívül csak fiúkból állt.
Leült a lány ágyára és körbenézett a szobában. Az éjjeliszekrényen egy fotóalbum volt, amit természetesen rögtön fellapozott. Különböző meccsekről volt benne rengeteg fénykép. Mindegyik alatt volt egy kis megjegyzés. Miután végzett az albummal megcsodálta a rengeteg trófeát is. A serlegek fölött, a falon egy zászló lógott.
- Misuko nyert az Ifjúsági Világbajnokságon? Hogyhogy sosem találkoztam vele? Hihetetlen...
Megfogta a labdát és jó ideig nézte.
Misuko kis idő múlva kinyitotta a tornazsákot és felhúzta focicsukáját. Haját összekötötte és egy Baseball sapkát nyomott a fejére, amit jól az arcába húzott. Utána magára vett egy bő mezt és felállt. Nem lehetett megállapítani, hogy valaha lány volt.
- Lássuk, elbírtok-e Misuko Kaeneshivel - mondta, sunyi mosoly kíséretében.
Köhögött párat és lefutott a pálya szélére. Senkisem vette észre.
- Ezt védd ki, Wakabayashi! - kiáltotta Huega és a jól megszokott Tigrisrúgást alkalmazta. Viszont elszámította magát, és a labda visszapattant a kapufáról. Egyenesen Misuko felé repült.
- Na most figyeljetek, pancserek! - kiáltotta és hátatfordítva a labdának felurott és ollózva visszafordította a labdát, ami egyenesen a kapuba szállt.
A négy fiúnak elállt a szava.
- Ki ez a srác? - kérdezte Misaki.
- Pancsernek nevezett? - dühödött be Huega.
- Csillapodj le, Huega! - fogta le Wakabayashi az indulatos fiút.
Misuko elmosolyodott és a pályára lépett.
- Szép gól volt - ment oda hozzá Ishizaki. - Nincs kedved játszani?
Misuko mély hangon annyit mondott:
- Dehogynincs!
- Lássuk mit tudsz...előfordulhat, hogy csak szerencséd volt az előbb - morogta Huega.
- Ahogy gondolod. Kihívlak! - mondta határozottan Misuko.
- Gyerünk!
Ishizaki és Misaki leült a pálya szélén lévő padra pihenni.
Misukonál volt a labda. Egyenesen a kapura ment. Huega folyton próbálta cselezni, sikertelenül.
- Tud a fiú - mondta Misaki.
- Igen...
- Na most kezdtem el unni - mondta Misuko.