Állati szerelem II.

Hiei pár perc múlva feltűnt.

-         Nocsak. Mi ez az udvariasság?

-         Mire célzol?

-         Tudod te azt jól.- mondta Kurama mosolyogva.

-         Nem, nem tudom.

-         De. . .

-         Ekkor érkezett meg Kiki egy tálcával a kezében. Lepakolta az asztalra a csészéket meg a süteményt.

-         Fogyasszátok egészséggel!

-         Köszönjük.

Miután a pincérlány elment elkezdték elfogyasztani a teát és a süteményt. Közben beszélgettek, hogy kinek hogy megy a sora.

-         Megyek, kifizetem a számlát. (Kurama)

-         Oké.

Azzal Kurama felállt és odament a pulthoz. Renée éppen egy vendég visszajáróját számolgatta. Szeme sarkából látta a közeledő Kuramát. Ki akart menni a pult mögül, hogy visszavigye a pénzt a vendégnek, de Kurama megállította.

-         Renée! Várj!

-         Igen?

-         Szeretném kifizetni a számlát.

-         Jó, persze.

Majd visszament a pult mögé, letette a pénzt és megkereste azt a cetlit, amit Kiki rakott le.

-         Az annyi, mint 240 yen.

-         Tessék, itt van.

-         Köszönöm. Viszont látásra!

-         Mond, miért vagy ilyen közönyös velem?

-         Hogy? Én nem vagyok közönyös veled.

-         Akkor miért kerülsz?

-         Nem kerüllek.

-         Akkor viszont eljönnél velem egy kiállításra?

-         Hogy én?

-         Igen. Persze ha kedved és időd engedi.

-         Ez egy randi akar lenni?

-         Nevezhetjük így is.

-         Hát . . . rendben van.

-         Ennek örülök. Kedden este 5-kor?

-         Oké.

-         Az jó ha ide jövök érted?

-         Persze.

-         Addig is szia.

-         Szia.

A fiú kisétált a kávéházból, ahol csatlakozott Hiei- hez. Renée még egy darabig nézte a fiút, majd észbekapott, hogy mit is művel.

A lány örömében legszívesebben ugrált volna, de igyekezett visszafogni magát. A nap hátralevő részében se Renée, sem pedig Kurama nem tudott másra gondolni csak a keddi estére.

A hét napjai úgy mentek, mint a reumás csiga. Legalábbis Kurama és Renée számára. Mikor eljött a kedd este, már nagyon izgatottak voltak.

-         Lányok, nekem el kell mennem. Ezt a fél órát majd máskor ledolgozom oké? (Renée)

-         Mond csak hová mész?

-         Az legyen az én titkom. – válaszolta Renée és egy mosoly kíséretében távozott.

Kurama már kint várt a lányra.

-         Szia. (Kurama)

-         Szia.

-         Csinos vagy.

-         Kösz. Akkor megyünk?

-         Igen.

Lassan sétálva elindultak a belváros felé.

-   Szereted a növényeket? (Kurama)

-   Igen.

-         Mi a kedvenc növényed és állatod?

-         A kedvenc növényem a liliom. A kedvenc állatom pedig a farkas. És neked?

-         Minden növényt szeretek, de legjobban rózsát szeretem. A kedvenc állatom pedig a róka.

Az úton még sokat beszélgettek. Mikor a múzeum elé értek jókora tömeg állt a bejárat előtt. Lassan haladt a sor, de Kurama- ék nem unatkoztak. Mikor végre bementek a múzeumba elcsendesedtek. Pár óra alatt körbesétáltak és megnéztek minden képet. Aztán elindultak haza felé.

-         És, hogy tetszett a kiállítás? (Kurama)

-         Egész jó volt. Főleg az a rókás kép tetszett a legjobban.

-         Igen, jól megfestette a festő.

-         És. . . – de ekkor Renée mondata félbeszakadt, mert egy űrmanó bukkant fel.

-         Jaj, de szép párocska! Annál jobb lesz titeket elintézni! Dupla élvezet. (Shardon)

-         Majd meglátjuk! Utálom, ha megzavarnak, amikor jól érzem magam. Két perc alatt elintézlek! (Renée)

-         Mutasd, mit tudsz!

-         Állj félre Renée! Majd én elintézem! (Kurama)

-         De…

-         Nincs de! Fuss el innen!

-         Oh, milyen édes. A fiú feláldozza magát, csakhogy a lányt megmentse. De ez mindegy, mert mindketten meghaltok!

Ekkor Shardon egy hatalmas villámot küldött Renée felé akit súrolt a támadás, de emiatt a földre került és beütötte a fejét.

Eszméletét vesztette.

-         Te átkozott! Ezért meghalsz!

-         Igen? ! Kíváncsi vagyok.

Ekkor Kurama elkezdett futni egy kis park felé, majd igyekezett eltűnni. Shardon követte. Kereste minden felé, de mikor megtalálta már átváltozott róka démonná.

-         Hát ez…- mondta meglepődötten az űrmanó.

-         Rózsaostor!

Javában folyt a küzdelem, amikor Renée felébredt.

-         Hol vagyok? Kurama? !- Renée elkezdett futni a park felé, ahonnan a hangokat hallotta. * Istenem, csak ne essen baja! Kérlek! * Gondolkodott magában Renée. Közben odaért a kis parkhoz és meglátta a küzdőket. Teljesen megdöbbent, amikor megpillantotta Kuramát.

-         Kurama?- kérdezte Renée.

-         No lám csak. Felbukkant a farkas lány is.

-         Renée, menekülj!

-         Varázs- medál! Átváltozás!

Ekkor a lányt, fehér fényt vette körül és kezdte fölvenni farkas alakját. Mikor aztán átváltozott, megszólalt.

-         Jegyezd meg, hogy én soha sem futamodom meg! Világos! ?- azzal egy ugrással Kurama mellett termett.

-         Renée? ! Mi vagy te?

-         Később akartam elmondani, de most már mindegy. Van egy mutánsokból álló csapat, a Vadmacsok. És én is közéjük tartozom.  Én egy farkas erejét birtoklom.

-         Aha.

-         De te is mesélhetnél, hogy hogy nézel ki.

-         Majd később. Előbb győzzük le ezt a kis férget.

-         Rendben.

-         Rózsaostor! … most megvagy! Te jössz Renée!

-         Oké. Varázsostor!

-         A fenébe! Jobb, ha én most eltűnök! De ezt még megbánjátok!

Azzal a mutáns eltűnt, mielőtt Renée támadása elérte volna.

-         Sikerült neki meglógnia!

-         Sajnos igen. De majdnem megvolt.

-         Azt hiszem erre már nincs szükségem.

Azzal Renée elrakta az ostort és visszaváltozott. Aztán Kurama is követte a példáját.

-         És most meséld el nekem, hogy mi is vagy te? (Renée)

-         Rendben. Hosszú történet lesz.

-         Nem baj, ráérek. – mondta mosolyogva Renée. Kurama elkezdett mindent elmesélni a legelejéről. Közben Renée lakása felé sétáltak. Mire oda értek Kurama végzett is a történettel.

-         De most már nem akarlak untatni.

-         Nem untatsz. Sőt, felettébb érdekes a történeted.

-         Hát igen. Nem panaszkodhatok.

Rövid csend következett, amit mindkét fél kínosnak érzett. Renée közben előkereste a lakás kulcsait és a zárat nyitotta vele. Kuramának elkerekedtek a szemei.