Ezalatt Amily egy faágon ült és nézte a tájat. Kurama meglátta őt és mély lélegzetvétel után lassan elindult felé. Hirtelen egy villámgömböt pillantott meg, amint Amily felé száll. Futásnak eredt, felugrott és magával rántotta Amilyt is.

- Mi a...Kurama?

- Jól vagy? - nézett fel.

Amily nem értett semmit, majd meglátta az épp felrobbanó villámgömböt.

- A...me...mes...mesterem! - dadogta.

- Tűnjünk innen - állt fel Kurama.

Megfogta Amily csuklóját, felhúzta a lányt és rohanni kezdett. Amily utána.

Kis idő múlva megálltak pihenni. Amily remegett a félelemtől.

- Nyugodj meg...nem hagyom, hogy bármi bajod essen...- tette Kurama a kezét a lány vállára.

- Köszönöm...hogy ilyen rendes vagy...- lerogyott a földre.

- Előlem nem menekülsz! - mondta egy mély férfihang. - Amily! Visszajössz! Te mondtad, hogy nem érdekel mibe kerül, de a legerősebb akarsz lenni!

- Kurama, menj...hagyj itt, elleszek...

- A fenéket...nem hagylak magadra! - mondta és felkapva Amilyt, rohant tovább.

- Álljatok meg most rögtön! - eredt utánuk a mester.

Kurama megállt.

- Ne mozdulj innen - ragta le egy fa alá. - Rózsaostor!

- Azzal semmire sem mész ellenem! Shao Ken! - kiáltotta a mester és megjelent a kezében egy kardszerű démonierő nyaláb.

- Gyere csak - mondta dühösen Kurama.

- Nem te vagy az én célpontom! - jelent meg gonosz mosoly az arcán és elindult Amily felé.

- Amily! Ne! - kiáltotta Kurama, de már nem volt annyi ideje, hogy odamehessen.