- Sousuke!!!

- Máris!!!

Átlagos nap volt a sípályán. Mindene megvolt Kanamének, amire csak vágyhatott. Király síruhák, két jófej barátnő, csodás mosolyú, fiatal srácok, no szülők, és… 3 idióta tökfej.

- Sousuke!

- Igen Chidori… várj, máris megyek…

- Sousuke igyekezz! Ez az első sítúrám a szüleim nélkül, ne kezdjük azzal, hogy lemaradunk a bemutatóról!

- Kaname… mond csak, komolyan olyan fontos ez a bemutató? Hiszen még be sem pakoltunk a szállásunkra!

- Kyouko, ne kezd te is!

- Én… nem kezdek semmit.

- Kyoukónak igaza van, előbb be kell pakolnunk.

- Mizuki!!!

- Kaname, tudom, hogy nagyon szeretnél már a sípályán száguldozni, de ha vársz még egy rövidke órát, akkor máris mehetünk. Különben is, 2 óra múlva is lesz bemutató. – mondta egy női hang egy csomó táska mögül – Egyébként minden középiskolás tini ennyi bőrönddel megy egy sítúrára?

- Hát… úgy tűnik. – mosolyodott el Kurts – és most nyomás pakolni, hogy mielőbb a havon lehessünk!

- A többség győzött! Nyomás!

- Hah… - sóhajtott megadóan Kaname, majd becipelte a bőröndjét a kis faházba, amit ők birtokoltak. Lerakta az egyik ágyra, majd a párnába fúrta a fejét. Kyouko és Mizuki nevetve pakoltak le a másik két fekhelyre.

- Lányok, miért kellett, hogy így történjen? – tette fel a kérdést.

- Sousukéra gondolsz?

- Igen. Miért kellett, hogy ő is jöjjön?

- Figyelj, nem is olyan vészes a helyzet. – nyugtatta Mizuki – elvégre itt van Melissa és Kurts is, nincs igazam?

Kaname vészjóslóan felemelte a fejét és a barátnőire bámult. Nyitotta már a száját, de ekkor benyitott Sousuke.

- Ó, elnézést… zavarok? – mentegetőzött.

- Nem zavarsz. – szólt Mizuki, majd elkezdett becsomagolni a szekrényébe.

- Csak meleg takarókat, törölközőket hoztam, nehogy fázzatok este. Chidori, minden rendben?

- Persze Sousuke, minden okés, még valami? – kérdezte nyájasan.

- Igen… úgy gondolom, kötelességem tudatni a biztonsági előírásokat veletek, nehogy baj érjen titeket. Szóval: csak is olyan cipőben menjetek ki a hóra, ami nem ázik be és nem csúszós a talpa, ha tűz ütne ki, akkor feltétlenül áramtalanítsátok a helyet, mielőtt vízzel locsolnátok, és…

- Köszönjük őrmester, most már tudunk mindent, elég lesz! – tolta ki a házból Kaname lángoló szemmel. Becsapta mögötte az ajtót és lerogyott az ágyra. Kyoukóék a hasukat fogva nevettek. Kaname nagy nehezen megadta magát, és elkezdett kicsomagolni. Egy fél óra alatt a kis ház megtelt magazinokkal és ruhákkal.

- Akkor hát… indulás! – adta ki a parancsot Kaname.

*

- Elképesztő volt… én még soha életemben nem síeltem, nem is hittem, hogy ilyen jó lehet… de egész jól ment, nincs igazam?

- Nagyszerű voltál Kyouko, komolyan, elég gyorsan belejöttél!

- Köszi, Kaname.

- Tök helyes pasival találkoztam a pályán…

- Mizuki, én legalább hatot láttam…

- És elkérte valamelyik is a számodat?

- Kérni kérték, de nem adtam oda.

- Igaz, a te szívedben csak Sousukénak van hely…

- Fogd be!

A lányok fürdés után a házukban beszélgettek. Élménybeszámolót tartottak, miközben felvették pizsamájukat. Az első síelős nap csodásan telt nekik, nem úgy, mint Kurtséknak.

- Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz síelni… - sóhajtotta Melissa, miközben egy jeget rejtő zacskót tett a homlokára.

- Az már biztos, hogy csúnyán bevágtad a fejed! – nevetett Kurts. A nő hozzá vágta a tasakot.

- Elég! A Mithrill kiképzésén nem volt szó arról, hogy síelnünk is tudni kell!

- Egyetértek, nekem sem ment túl könnyen.

- Sousuke, de te nem fejeltél le egy fenyőfát!

- Az csak véletlen volt, te vadbarom! – ordított rá Melissa. Kurts abba sem tudna hagyni a nevetést. De nem sokáig vigyoroghatott, mert valamelyik házból éles sikítás hallatszott.

- Ez Chidoriék felől jött. – kiáltott Sousuke, majd kirohant az ajtón. A többiek utána. Mind a hárman pisztolyt rántottak. Kint csend volt és hideg. Fújt a szellő. Aztán újabb, ám az előbbinél jóval tompább sikítás hallatszott. Kanaméék házából.

- Chidori!!! – ordította Sousuke, majd berontott a házba. Az ajtóban viszont megállt, körbepillantott, majd elvörösödve megfordult és próbált volna kimenni.

- TE VADBAROM, PERVERZ IDIÓTA!!!

*

- Hát öregem, ezt jól elszúrtad.

- Bizony.

- Kissé paranoiás vagy.

- De hogy is gondolhatta volna, hogy csak ezért sikítottak.

- Én nem értem hogy egyeltalán ezen mit kellett visítozni.

- Hiszen csak egy poszter volt.

Sousuke bekötött fejjel hallgatta barátai okítását. Nagyon szégyellte magát, de honnan is sejthette volna, hogy Kanamét, Kyoukót és Mizukit nem egy terrorista, emberrabló vagy tolvaj fenyegeti? A lányok csak egy… Orlando Bloom posztert találtak egy tinédzser magazinban.

- Mindenesetre Sousuke, megérte ez a fejsérülés, hiszen… - kacsintott Kurts – csodás látvány tárult a szemed elé…

- Ugyanolyan perverz vagy!!!

- Melissa, te ezt nem értheted, hiszen nő vagy…

- Te beteges állat!!!

- Egyetértek. – mosolyodott el Sousuke.

- Jól van na, de nem mindennap látni, főleg nekünk, katonáknak, 3 csinos tizenéves lányt félmeztelenül!

- Engem különösebben nem izgat.

- Vajon miért is…

- Kész, én mára befejeztem. Megyek aludni. Te kezded az őrködést, Kurts.

- Melissa, miért?

- Ez felsőbb utasítás!!!

- Na de… hm… igenis „asszonyom”!

- Remek. – vigyorogta Mao, majd lefeküdt és pár perc alatt elszenderedett. Sousuke alvás helyett inkább azon gondolkozott, hogyan óvhatná meg a három lányt akár egy karcolástól is.

Másnap korán keltek. Gyorsan felöltöztek, becsomagolták a síruhát, rendet raktak majd nemsokára már a fél kilences buszon zötyögtek. Ismét egy napra készültek a pályán. Mikor egy 20 perc buszozás után lekászálódtak a járműről, már meg is reggeliztek, így készen álltak arra, hogy azonnal jegyet váltsanak.

- Jó reggelt! – intett a pénztáros nőnek Melissa.

- Reggelt. – köszönt barátságtalanul a pénztáros.

- 2 felnőtt és 4 diákjegyet kérnék.

- Család?

- Tessék? – hökkent meg Melissa.

- Önök egy család? Akkor 40%-kal olcsóbb.

- Nos, mi… tudja… izé…

- Igen, egy család vagyunk. – furakodott oda Kaname és Mizuki.

- Igen? – mormogta kérőn a katonahölgy.

- Igen. – bökték oldalba a lányok. Kifizették a kedvezményes jegyeket, majd mindannyian bemasíroztak a pályákra.

*

- Ááá!

- Kyouko! Jól vagy?

- Á, ez fájt.

- Azt meghiszem. – nevetett Kaname a barátnőjén. Délután 2 óra volt.

- Na megyünk még egyet?

- Ez jó ötlet! – a három lány elindult a felvonók irányába. Mögöttük (természetesen) Sousuke kullogott, mint őrző.

- Már megint minek jössz utánunk? – fordult hátra Kaname.

- Kötelességem.

- Kötelességed…

- Igen az. Ki tudja, mikor támadnak meg titeket…

- Sousuke, te már paranoiás vagy. Mindegy. Gyere, ha akarsz.

- Kurtsék hol vannak? – kérdezte Kyouko.

- Telefonálnak.

- Remek, akkor csak te vagy az, akit semlegesíteni kell. Nesze! – Mizuki hanyatt lökte a fiút, majd hógolyókkal kezdte bombázni. A két másik lány persze rögtön bekapcsolódott, majd nemsokára Sousuke leginkább egy rücskös hóemberre hasonlított.

- Vigyázz, kész, tűz… rajt! – Kanaméék elkezdtek sprintelni a felvonók felé. Kyouko és Mizuki beültek egybe, Kaname egy másikba. Az őrmester időben felpattant a hóból, majd gyorsan furakodott Kaname mellé.

- Mégis ki engedte meg, hogy ide ülj? – csattant fel a lány. A srác nem válaszolt. Lassan elindultak a felvonók, de a két fiatal még mindig néma csendben ült. A nyitott lift viszont az illesztésnél furcsán nyikorgott. Csak az törte meg a csendet, meg néha a síelők sikoltása.

_Mekkora egy barom… hogy félt engem és Kyoukóékat. Hogy oda ne rohanjak…_

_Meg kell őket védenem, nem tudni, mikor támadnak…_ - gondolkodtak a fiatalok.

Vagy 2 percig mentek így. Nem szóltak, még egymásra sem néztek.

_Elrontotta az egész szünetem…_

_Még jó, hogy itt vagyok és óvom őket Kurtsékkal…_

Ekkor hirtelen egy robbanást hallottak valahol előttük.

- Mi volt ez? – sikította Kaname.

- Nem tudom… - kapkodta a fejét a fiú. Aztán nem kívánatos zaj törte meg a csendet, amit Sousuke ugyan jól ismert, de reménykedett benne, hogy nem azt hallja. Biztos nem…

- LAVINA!!! - ordította mindenki. Alattuk valóban úgy ömlött a hó, hogy még a legnyugodtabb felnőtt is pánikba esett. A felvonó hirtelen megállt, az összes utas alaposan kilengett. Sousukéék „szerelvénye” nagyokat nyekeregve rándult egyet. Majd ismét.

- Chidori… ne mozogj…

- Én nem, te vadbarom, te mozogsz…

Ekkor viszont eltört az illesztés és Sousukéék elkezdtek zuhanni a hótengerbe.

*

- Kaname… kelj fel… gyerünk… Chidori…

- Öhhh….

- Ez az. Nem mozogj. Most nyugton kell maradnod…

- Sousuke…

- Ne beszélj…

- Sou… SOUSUKE!!!

Kaname lassan magához tért, a kép kitisztult előtte. Amit először meglátott, az... Sousuke aggódó arca volt. Aztán érzékei kezdték felfogni, mi van körülötte. Érezte a hideget, hogy fülledt a levegő, hogy valami ropog és hogy… a jobb lába iszonyatosan zsibbad és fáj.

- Mi történt?

- Beleestünk a lavina közepébe. Valószínűleg illegális robbantás történt. A lavinával sodródva egy barlangba kerültünk. Én megúsztam apróbb sérülésekkel, de te… hát igen…

- Mi van velem? – ült fel ijedten Kaname. A bokájában viszont erősen felizzott a fájdalom. A lány inkább jobbnak látta fekve maradni.

- Valószínűleg eltörted a bokádat.

- Ó… nagyszerű – keseregte – Oda a szünetem. Most akkor mi lesz?

- Nem tudom.

- Hideg van.

- Tudom… várj… - Sousuke levette kabátját, majd Kanaméra terítette.

- Meg fogsz fázni…

- Ugyan… - mosolygott a fiú, majd elindult Kaname háta mögé. A lány is megfordult.

- Tűz… - sóhajtotta, mikor meglátta, hogy nem messze tőle vidáman táncolnak a lángnyelvek.

- Egy barlangba sodródtunk, de találtam száraz ágakat, így tüzet gyújthattam. Remélem, mihamarabb megtalálnak minket. És mielőtt elfogy az élelmünk.

- A mobilom… - Kaname idegesen kapott kabátjához, de nem találta telefonját – eltűnt.

- Tudomásom szerint a szállásotokon hagytátok.

- Igazad van, Sousuke, tényleg.

Órákig nem tudtak mit csinálni, csak a tűzbe bámultak. Egymáshoz is alig szóltak. Míg hamarosan kezdett kialudni a tűz.

- Sousuke… kezd… hideg lenni… - vacogott Kaname.

- És nincs már ág sem… egy se… - esett kétségbe Sousuke is – hacsak… Kaname, bocsáss meg, de erre szükség van most… - és a fiú egyenesen Kaname mellé kucorodott.

- Mit művelsz?

- Csak nem akarom, hogy megfagyj. – Kaname visszaadta Sousukénak a kabátját, majd szorosan hozzá bújt.

- Így legalább melegen tartjuk egymást…

- Igen…

*

- Emberek, meg kell őket találni!

- Kapitány, a szemtanúk szerint erre sodródtak…

- Akkor gyerünk! Csak el ne késsünk!

- Igenis, Testarossa kapitány!

*

Egy nap telt el azóta. Kaname és Sousuke étlen, szomjan, bármiféle hőforrás nélkül volt bezárva a barlangba. Lassan már kevésnek bizonyult a testük melege is. Egyikük sem aludt egy percet sem. Inkább beszélgettek. Most, hogy jóformán életveszélyben voltak, sokkal őszintébben és barátságosabban beszélték újra az eddigi kalandjaikat. Ám most már ehhez sem volt erejük, annyira átfagytak. Szorosan ölelték egymást, de úgy tűnt, ez sem segít. Nagyon úgy tűnt, hogy itt a vég. Kaname bokája egyre rosszabb állapotban volt, és sajnos Sousuke sem tudott rajta segíteni. A fiataloknak már az ajkuk is lila volt a hidegtől.

- Sousuke… - sóhajtotta Kaname megborzongva.

- Chidori… én…

- Hm?

- Sajnálom. – vallotta be a fiú, a lány szemei közé pillantva.

- De hát… mit?

- Hogy elrontottam a szüneted.

- De hisz… nem a te hibád.

_Ezt én mondtam? Hisz végül is az ő hibája! Akkor meg… miért érzem úgy, hogy… sajnálom Sousukét?_ - morfondírozott Kaname.

- Köszönöm, ez megnyugtató… bár félek, már nem sokáig… tudunk… öh… - nyögött fel Sousuke, majd…

- SOUSUKE!!! – ordította Kaname.

… eszméletét vesztve terült el a földön. Kaname ijedten felpattant, de bokája éles rándulással jelezte, hogy felmondta a szolgálatot. És visszaesett a földre.

- Sousuke!!! Mi van veled? Mi a baj? – sikította, miközben a fiú arcához hajolt. A katona még lélegzett – Hál’ Istennek, nincs semmi baj… jaj nekem… - szólt könnyes szemmel. Aztán jobban szemügyre vette a fiút, és megállapította, hogy nagyon gyorsan… hőforrást kell találnia, különben baj lesz. Legalábbis erre utalt lila szája, a jégnél is fagyosabb keze és lassú pulzusa. Chidori nem tudta, mit tegyen. Hőforrást… most, itt, ilyen hidegben… a tűz már kialudt, több kabát pedig nem volt, hisz ha a sajátját adná oda, az ő teste jutna… az ő… teste…

- Ez az! – suttogta, majd szétnyitotta kabátját, pulcsiját, Sousukéét is, majd pólóstól bújt az eszméletlen Sousuke szintén pólós testéhez. Olyan szorosan, ahogy csak tudott. Ahogy Sousuke fagyos karja a sajátjáéhoz ért, megborzongott, de kibírta. A két kabátot, valamint pulóvert maguk köré csavarta, és valóban… Sousuke állapota mintha javult volna. Bőre lassan felmelegedett, légzése, pulzusa egyre szaporodott. Kaname átölelte a fiú derekát és közel bújt hozzá, nehogy megfagyjanak. Valamiért… azt érezte, ő a világ legszerencsésebb tinije… Közel húsz percig voltak így, mikor a fiú megmozdult.

- Kaname! – csodálkozott. A lány fel sem emelte a fejét Sousuke válláról, csak álmosan mondta:

- Ez úgy látom, segített… de ha nem baj, én most… nagyon… nagyon… - ásította, majd pillanatokon belül elnyomta az álom. Sousuke zavartan megmozdult, majd furcsán megrándult, mikor Kaname Chidori domborulatai a mellkasához nyomódtak. A lány üde virágillatot árasztott magából és derékig érő kékes hajának is hasonló illata volt. Sousuke – miután felfogta, hogy a szépség valóban őt öleli – karjait Chidori dereka köré fonta, majd lehajtott fejjel elaludt.

*

- Testarossa kapitány!

- Mao törzsőrmester! Kurts őrmester, Mizuki kisasszony, Kyouko kisasszony!

- Tessa kapitány…!