Mizukival és Kyoukoval. Fehéres-szürke haja most kiengedve hullott kék kosztümjére, kócosan, s szeme alatt olyan karikák voltak, amik arra utaltak: napok óta nem aludta ki magát.

- Eddig semmi hír. - szólt, miközben más fele nézett.

- De ugye… ugye még… Kaname… ugye nem? – dadogta Kyouko szinte már sírva. Tessa továbbra is kerülte a pillantását.

- A Mithrill nagy erőkkel keresi Sagara urat és Chidori kisasszonyt. Ezekben a pillanatokban is.

- És amennyire én Sousukét ismerem, ő aztán nem lehet holmi lavinával kicsinálni… hisz tudjátok, Gauron is ott volt… a másik ok pedig: Kaname erős. Biztos megtaláljuk őket! – erősködött Melissa, bár ezzel úgy tűnt, csak magát bíztatja.

- Akkor… mire várunk még? – kérdezte Mizuki. Mindenki rá pillantott, mire folytatta – Nyomás, kerítsük elő a két jómadarat!

- Így igaz!!! Gyerünk! – szólt Melissa és Kurts. Kyouko Tessára nézett, majd sírva kérdezte:

- Van még esély arra, hogy… Kaname és Sousuke… - Tessa rámosolygott, amiből Kyouko már tudta a választ. Igen.

*

Kaname nagyot ásítva emelkedett fel Sousuke válláról. Kezével véletlen megszorította a fiú derekát, amitől Sousuke is felkelt. Már nem fáztak, bár melegük sem volt.

- Chidori…

- Szia Sousuke. – mosolyodott el a lány, majd szembefordult vele. A fiú szemeibe bámult, majd megborzongott.

- Fázol? – kérdezte aggodalmasan a fiú.

- Csak egy kicsit… hamarosan biztos megtalálnak minket…

- Igen. Remélem, órákon belül, mert már nem sokáig húzzuk élelem nélkül… - mosolygott, ám hirtelen elszörnyedt – Kaname… jól vagy?

- Nem tudom, én… - szólt a lány. Ellökte magától a fiút, a hátára zuhant. Csak úgy kapkodta a levegőt, a nyakához kapott, mint aki fuldokolna, majd olyan szavak hagyták el az ajkait, amit egy normál ember nem, de egy katona világosan megértett. Akárcsak néhány évvel ezelőtt…

- Chidori… jaj ne, ismét… - lihegte Sousuke, majd Kaname mellett termett. A lány a semmibe nézett és csak suttogott és suttogott. Mikor befejezte mondanivalóját, a fejéhez kapott és sikítozni kezdett. Sousuke ijedten nézett rá. Tudta, mit kell tennie. Tudta, hogy hamarosan vége a lány fájdalmainak, ezért felültette a neves földről és magához szorította. Kaname percekig ellenkezett, majd ismét lecsillapodott. Zihált.

- Sousuke… - emelte fel a fejét és zavartan körbepillantott, mint aki nem tudja, mit művelt az előző percekben – Mi történt? Ugye nem...

- … suttogtál? De… sajnos igen.

- Oh… - nevetett Kaname – Mindig zavarban vagyok, ha ezt csinálom…

- Nem tehetsz róla. – nyugtatta a fiú. Chidori melegbarna tekintetével Sousukéra nézett és közelebb hajolt hozzá. Ám nem a vállához…

- Kaname… - lepődött meg Sousuke, bár lágy hangon.

- Sousuke… én… - sóhajtotta, majd belenézett a fiú szürke szemeibe, amik már csak centikre voltak tőle. Arcukon érezték egymás leheletét. Sousuke elkapta pillantását és elengedte a lány derekát. Kaname csodálkozva nézett rá, s hirtelen tudta, hogy Sousuke miért fordult el.

- Nem lehet… - suttogta a fiú.

_Jaj Sousuke… nem tudom, mi ütött belém… de kezdem érteni… ez az érzés… azt hiszem a…_ - gondolta a szépség.

- Ezt… nem szabad… - suttogta ismét a lány felé fordulva Sousuke, kizökkentve a gondolkodásból Kanamét. A lány nem tudta, mit szóljon, de ekkor azt tette, amit a szíve diktált.

- Kaname… mégis mit… - hátrált a fiú az egyre csak közeledő lány elől. Szemei kissé ijedten csillantak fel. Egyszerűen csak meg volt zavarodva. Mindig is arra vágyott, hogy közelebbről megismerhesse Chidorit, és most hirtelen ott volt előtte a lány… ott térdelt néhány centire tőle kigombolatlan ruházatban, álomittas tekintettel közeledve hozzá… Sousuke nagyon meg volt zavarodva. Kaname rendíthetetlen lassúsággal közeledett arca felé, szemében halvány tűz táncolt, mégis… ilyen gyengédnek még sose látta Sousuke a lányt. Mindig gondosan összefogott üstöke most lágyan omlott vállaira és a piros masni, mellyel alul szokta összecopfozni haját, néhány méterre hevert tőlük. Chidori egyre laposabbakat pislogott, Sousuke pedig már csak alig-alig hátrált.

*

- Kapitány, gondolja, hogy minden rendben velük?

- Oh Marducas, én már nem tudom, mit gondoljak. Csak remélni tudom a legjobbakat. Hogy minden rendben Sou… velük. – dadogta Tessa. Marducas egy kissé felvonta a szemöldökét, majd engedélyt kérve távozott. Tessa elindult a tengeralattjáró folyosóján. Az legtöbb Mithrill katona Sousuke Sagara és Kaname Chidori keresésén fáradozott, de az élet akkor sem állt meg. Tessa továbbra is egy bevetést irányított. Bár sokkal jobban szerette volna megtalálni Sousukét és Kanamét, nem tehette. Lassan baktatott lakosztálya felé, és közben egyre csak gyötörte az aggodalom. De nem azért, mert eltűntek. Persze ezért is, de leginkább azért… mert Sousuke és Kaname kettesben vannak. Csak remélni tudta, hogy Sousuke nem tesz semmi őrültséget. Ám Teletha Testarossa szemében az „őrültség” szó nem a valódi jelentését takarta. Meggyötörten ült le lakosztálya kanapéjára. Szeméből patakzott a könny. A mindig szigorú megjelenésű, erős, higgadt Tessa belülről csak egy gátlásokkal teli, magányos 16 éves volt. Letörölte könnyeit majd a szekrényéhez sétált. Elfordította a zárban a kulcsot, beütötte a számkódot és belebámult. Megnézte a Mindenség Kulcsát és azonnal eszébe jutott a történet: Kaname összekapcsolódott Danával, és együtt – Kaname és Tessa - megmentették a tengeralattjárót Gaurontól. Elmosolyodott, mikor eszébe jutott, Sousuke hogy rohant, hogy megmentse őt. Aztán ennek kapcsán eszébe jutottak azok a személyek, akik életüket vesztették az ütközetben. Miután megadták nekik az utolsó tiszteletet, és koporsóba zárva elszállították őket, ő ott ált az italautomata előtt és a könnyeivel küszködött. Sousuke akkor is ott volt, hogy a vállain kisírhassa magát. A fiú karjaiba zárta a törékeny lányt, ő pedig – mind a meghatottságtól, mind pedig a szörnyű tragédia kapcsán – csak sírt és sírt. Ez Tessa számára egy kivételesen kedves emlék volt. Végül kezébe akadt egy fényképtartó. Mielőtt maga elé fordította volna, kutatott az emlékezetében, vajon mi is lehet rajta. Nem jutott eszébe. Aztán megnézte. Szeme újból megtelt könnyel: magához szorította a képet és térdre rogyott. Újból zokogott. Annyira rázkódott, hogy kiejtette a kezéből a képet, és az hangos csattanással darabokra tört. A lány ijedten kapta fel a fejét, de a darabok láttára újra sírva fakadt. A képen ő volt és Sousuke. Már emlékezett. Akkor történt, mikor Melissa provokálta és kihívta egy védelmező párbajra. Mivel Tessa – nem meglepő módon – nem tudott semmit sem a védelmező irányításáról, Sagarát kérte fel edzőjének. De a kép összetört, és a széttört üvegszilánkok felhasították magát a fotót is. Tessa megkövülten bámult a maradványokra. Vagy 10 percig megkövülten nézte a padlót és elmélkedett. Végül erőt vett magán és felállt. Elindult a zuhanyzó felé. Remélte, hogy a forró víz nem csak a piszkot mossa le róla, hanem a kétségbe esettségét, az aggodalmat is. Nem sejtve, hogy hamarosan milyen dolgok történnek…

*

Sousuke megbabonázva bámult a lányra. Ekkor Kaname megfogta a katona vállát és magához húzta. Sousuke még mindig ellenkezett, de most kimondta, ami idáig nyomta a lelkét.

- Kaname… csak annyit árulj el… - suttogta.

- Igen…? – kérdezte vissza a lány csendesen.

- Miért…?

- Hogy… miért Te?

- Igen.

- Nem tudom… csak az lehet rá a magyarázat, hogy a szerelem vak…

- Hogy… mi? – Sousuke teljesen meghökkent. Persze maga se tudta, miért, hiszen ő is sejtette, hogy amit ő érez Kaname iránt, az több, mint munka, több, mint barátság, több… mindennél.

- Hát még mindig nem érted? Szeretlek – s ezekkel a szavakkal Kaname magához húzta a döbbent Sousukét és ajkait a fiú ajkaira szorította. Összeszorított szeméből egy könnycsepp csordult le… a boldogság könnye. Sousuke lassan feleszmélt, majd végül a két fiatal egy mindennél erősebb, igaz csókban egyesült.

*

- Kapitány! Kapitány! Testarossa kapitány! – rohant Kurts Tessa szobájába. Feltépte az ajtót és berohant – TESSA!

- ŐRMESTER! AZONNAL MENJEN KI!!! – sikította Tessa a fürdőből. Kurts zavartan körbepislogott, majd féktelen röhögés mellett elhagyta a szobát. Miután magára csukta az ajtót, akkor döbbent rá, mit is akart mondani Tessának.

- KAPITÁNY! MEGATLÁLTÁK SOUSUKÉT ÉS KANAMÉT!

- Hogy? – rohant elő Tessa egy szál törölközőbe csavarva – Mikor? Hol? És… és… KURTS ŐRMESTER!!! EZ IGAZÁN SZEMTELEN ÉS PERVERZ DOLOG ÖNTŐL!  - sikította a lány a vaku villanására.

- Oh… ezer bocsánat… kapitány…

- MÉGIS MIT KÉPZEL?

- Csak a jó híreket hoztam meg…

- Nem, amit az előbb művelt… hogy képzeli?

- Csupán szeretnék egy kis pénzt keresni…

- És… ŐRMESTER! – Tessa odaszáguldott Kurtshoz és pofon vágta.

- Au!

- Megérdemli!!! Még hogy pénzért… Teletha Testarossából nem lehet holmi üzletet csinálni… - és eltűnt a fürdőben. Kurts végignézett a szobán és megpillantotta a kép maradványit. Nagyon kíváncsi volt, mi lehet rajta, ezért kiszedegette az üvegszilánkok közül és zsebre vágta. Épp mikor Marducas belépett. Kurts egy hapták után kiballagott a szobából.

- Kapitány!

- MIT AKAR? MÉG MINDIG ITT VAN?

- Elnézést kérek, nem tudtam, hogy zavarok.

- Marducas… jaj ne, bocsásson meg, azt hittem Kurts őrmester… hogy érti… szóval…

- Igen kapitány. Mindazonáltal megtaláltak Kaname Chidorit és Sagara őrmestert.

- Igen tudom, de hol és mikor?

- Illetve csak sejtjük, hogy hol lehetnek. Egy barlangban, néhány kilométerre a sípályától. Csak az ön engedélyére várunk, hogy elkezdhessük a kiásásukat.

- Persze! Azonnal kezdjék meg!

- Értettem. – Marducas futó pillantást vetett a szobára és a széttört üvegszilánkokra. Aztán kiment. Tessa ebből semmit sem vett észre és visszament a fürdőbe – továbbra is a kép körüli gondolatokkal. Nem is sejtette, hogy néhány emelettel és szobával odébb valaki más próbálja most összeragasztani.

*

- Mit csinálsz, Kurtsi?

- Semmi különöset.

- Aha… látom… haljam!

- Mondom, hogy semmit.

- EZ FELSŐBB UTASÍTÁS! GYERÜNK, NYÖGD KI!

- Mit nyaggatsz? Semmit sem csinálok, szállj le rólam!

- Kurts Veber őrmester! Nekem, Melissa Mao törzsőrmesternek kötelességed engedelmeskedni! HALJAM!

- Igen, de mint Kurts, nem szükséges Melissának engedelmeskednem, elnézést! – vágta rá pöffeszkedve a fiú. Melissa döbbenten tekintett rá. Majd kitört belőle a nevetés. Odahúzott egy széket, majd leült rá. Szemeit gyengéden a fiú felé fordította, majd egész közel húzódott hozzá, orruk szinte összeért.

- Na de Melissa… - bambult Kurts a nő fekete ujjatlanjának kivágásába.

- Kurtsi, te olyan nevetséges tudsz lenni ilyenkor, tudod?

- Aha… - szólt kábultan Kurts, még mindig Melissa domborulatait csodálva.

- Mond Kurts… mond csak le tudnád venni a pillantásodat A MELLEIMRŐL? – ordított rá a lány, majd hátralendült és… hanyatt terült el a földön. Kurts gyorsan felpattant és az asztal fölött átugorva Melissa – a hátraesés következtében – terpeszbe szétnyitott lábai közt landolt. Leguggolt, tenyerét a lány vállai fölé helyezte, majd rábámult. Az döbbenten pillantott vissza rá.

- Ezt vehetem szexuális zaklatásnak, Kurtsi? – a fiú Melissa füléhez hajolva csak ennyit súgott neki:

- Hát ha gondolod… - majd megint Melissa szemeibe bámult, alig 20 centire az arcától – És kérlek… - egész közel hajolt hozzá, homlokukat összekoccantva – ne hívj Kurtsinak, rendben, szívem?

- Te pedig ne hívj szívemnek. – Melissa az utolsó szót kissé megnyomva felkelt és lelökte magáról Kurtsot – Még egyszer ne csinálj ilyet, mert azonnal szétlövöm a fenekedet!

- Hahahaha – nevette Kurts, majd visszatért a képhez és újból munkához fogott. Melissa mögé állva segített neki egy-egy képdarabkát a helyére illeszteni.

- És… mit gondolsz, Sousuke hogy van?

- Én inkább Kanaméért aggódnék… bár őt sem kell félteni, ne aggódj. – kacsintott Kurts, majd újabbat tolt a helyére.

- Nem, az ide való… - javította ki Mao, majd a rendes helyére rajta a darabkát – Mit gondolsz… Sousuke szerelmes Kanaméba?

- Agh… - Kurts hátraesett a hirtelen kérdéstől. Lassan feltápászkodva nézett a nőre – Honnan veszed?

- Hát… Sousuke is eléggé megváltozott, mióta Kaname a közelében van… szerintem igazán kedvesek együtt.

- Mondjuk Tessával is összeillene… de nem tudom Melissa. Nyilván nem közömbös számára, de nem hiszem, hogy szerelemnek nevezném…

- Igazad van… - bámult Melissa döbbenten az asztalra.

- Miért? – nézett arra Kurts, majd neki is leesett az álla. Melissa keze még mindig azon a darabkán nyugszott, amit utoljára tolt a helyére. Végre teljesen kirajzolódott Tessa és Sousuke alakja.

- Ez… nem lehet… mégis… mi a fene… - szólt döbbenten a nő.

- Ilyen nincs… - szólalt meg Kurts is.

- Sousuke és Tessa…

- … együtt…

- Sose gondoltam volna, mindig is azt hittem, hogy Kaname és Sousuke…

- Elnézést… zavarok? – szólalt meg Tessa.

- Á kapitány… oh… ööö… nem persze, jöjjön be! – Pattant fel Kurts, amennyire csak tudta, takarta a képet, de már késő volt.

- Mikor vette el? – kérdezte szigorúan a kapitány.

- Mi vettél el? – csattant fel Melissa is.

- A… képet… ööö… az itt találtam összetépve…

- Az nem lehet. Marducas parancsnok mondta, hogy valamit kivitt a szobámból. – szólt haragos szemmel Tessa a rémült fiúra.

- Tessa… minden rendben? – kérdezte anyáskodva Melissa.

- Persze – válaszolta – csak vissza akarom kapni a fényképem.

- Persze… - Kurts felnyalábolta a darabokat, majd Tessa kinyújtott kezébe szórta őket. A lány megremegett, majd a kupacra pillantott. Szeme megtelt könnyel, majd Melissa vállaira borulva ismét zokogni kezdett. A kép maradványait a földre szórta. A két fiatal az asztalhoz vezette Tessát, majd leültették az egyik székre. Meghökkenve bámulták a gyönge teremtést, amint az próbálta magába fojtani a sírást.

- Tessa… minden rendben? Mi itt vagyunk, ha gondolod, meghallgatunk…

- Melissának igaza van, amíg nem találjuk meg Sousukét és… - de nem tudta befejezni, mert Tessára újból rájött a sírógörcs. Melissa egy hatalmas pofonnal díjazta a fiú „nyugtatását”, majd megfogta a kapitány hófehér kezeit.

- Tessa… őszintén… Sousukéről van szó?

- … nos…

- És… köze van Kanaméhez is, igaz?

- … igen…

- Kérlek, válaszolj őszintén… te… KURTS, MENJ KI!

- De… nem Melissa, maradok!

- Kérem Veber őrmester – emelkedett fel Tessa. Ahogy Kurts szemébe nézett, a fiú azonnal elindult kifelé. Nem bírta nézni a kapitány szemében azt a mérhetetlen fájdalmat és veszteségérzetet, ami most ott csillogott a könnyekkel együtt. Amint becsukódott az ajtó a fiú mögött, Melissa is elindult kifele. Kinyitotta az ajtót… mire ott találta a fiút a kulcslyuknál.

- Tünés… - sziszegte, mire Kurts menten elrohant. A nő visszasétált Tessához és újra leült vele szembe.

- Szeretnél beszélgetni? – kérdezte óvatosan. Néma bólogatás volt a válasz.

- … igen…

- Szóval most Sousukéről és Kanaméról van szó… köze van a balesethez? – Melissa szavait csend követte, amiből ő azt vonta le, hogy igen is, meg nem is – Szóval nem.

- … de… aggódom értük, persze, de más nyugtalanít… - Tessa megijedt a saját szavaitól. Miért mondja most el ezt Melissának? Végtére is mindig is magába fojtotta… talán ez volt a hiba. Mao mindig is kedves volt vele, szerette őt, akkor talán most vele igazán megbeszélheti a dolgokat… igen, mindent elmondd neki… már ha érdekli.

- Kedveled Sousukét, igaz?

- Igen, nagyon jó katona…

- Nem úgy értettem. – Tessa felkapta a fejét. Melissa fürkészően bámulta, Tessa pedig lassan bólintott.

- Nos… egy ideje azt hiszem, jobban kedvelem, mint egy barátot.

- Értem. Megengedsz egy feltételezést? Szerintem te azért vagy szomorú, mert attól félsz, hogy Sousuke és Kaname összejön. Te pedig szerelmes vagy Sousukébe.

- Tömören és modernül megfogalmazva… helytálló feltételezés.

- Figyelj rám! – Melissa közelebb hajolt hozzá és szólásra nyitotta a száját – Most elmondok neked valamit, amit remélem, te is olyan becsesen fogsz kezelni, mint én a te gondodat. Kérlek ne mondd el senkinek.

- Hallgatlak. – szólt feszülten Tessa. Még mindig ideges volt, de jól esett neki, hogy kimondhatta, ami a szívét nyomta. Nyugodtan, tiszta lélekkel nézett bele Melissa… szégyenkező szemébe.

Folyt. Köv.