II.

- CHIDORI!!!! - hangzik egy kiáltás a lány ágya alól, majd egy villanás és a sötét alak az ágy alól máris a zuhanó test mellet terem. Ahhoz, hogy elkapja túl lassú, csak a test becsapódásának erejét képes fékezni azt is csak úgy, hogy hasmánt veti magát az elomló test alá. A lány talán még hallotta hangját, de már nem reagál rá. A férfi felnyög a vállán nyugvó súlytól pont úgy, mint ezelőtt az ágy. Lassan óvatosan kimászik Kaname teste alól, az ölébe veszi a lány fejét. Szúrós sötét szemeiben gyengédség, megértés bujkál, hisz tudja, mit érezhet a lány. Emlékszik arra a napra, amikor Kalinyin bement hozzá kórházi szobájába és a tőle megszokott hidegséggel közölte, hogy Kaname egy elrablására tett kísérlet során meghalt. Emlékszik a fájdalomra, és a tehetetlen dühre, amit akkor érzett, és emlékszik arra a könnycseppre, amit letörölt. Néhány perc múlva már nem volt a kórházban, emlékszik erre is, nem akarta elfogadni, amit neki mondtak, elindult hát bizonyságot szerezni. Megszökött, kirabolta az egyik fegyverraktárt és elkötött egy csónakot, visszatért Tokióba. Első útja a temetőbe vezetett, de ott semmit sem talált. Elindult, hát az egyetlen nyomon, amije volt, az egyetem. Napokat várt, betört az egyik irodába az első évesek iratait is átnézte, és az évnyitó napján, akkor, amikor ott állt a kapuban meglátta a lányt, szebbnek találta, mint valaha. Sajnos, amikor Kaname észrevette elmenekült. Még magának sem merte bevallani milyen jólesett látnia, és most, tessék. Itt fekszik a lány a karjaiban, de nem, úgy ahogy örülne ennek. Napok óta figyeli már, mindent észrevett körülötte, az ágya alatt alszik, szekrényére a mai napig mindig hajszálat rakott este, mivel tudta, hogy figyelik, de hogy kik azt csak ma derítette ki. Erre, tessék! Pedig már ki akart mászni az ágy alól, hogy üdvözölje Kanamét. Most meg itt öleli, és nem tud vele mit csinálni. Lassan felemeli a lány élettelen testét, az ágyhoz viszi, vizes, nem sokat takaró törölközőjét a megszokott pizsamájára cseréli, bár ebbe igen csak belepirul, de ha, a szemét becsukja nem boldogul, bár így se nagyon. – Na végeztem. – sóhajt Sagara, ekkor léptek hangját, halja a folyosó felől, léptek, majd kopogás – El kell tűnnöm. – jut eszébe, és az általa ismert legbiztonságosabb pontra az ágy alá menekül, bár eddig gond nélkül közlekedett ezúttal egy kis probléma akadt a visszajutás során, mivel deréktájon felakadt. /írói meg.j. Vajon mi lehetett az oka? HE HE HE…….Mert mint tudjuk Chidori kisasszony egy gyönyörű nő, plusz az őrmesterünk bizonyos részeit sem fából faragták, minden eddigi híresztelés ellenére./

-         Kana – chan!! Kana - chan! – szól az ajtón hosszas kopogtatás után bemerészkedő Kiyukó – alszol Kaname? Furcsa nem szokott ilyen korán lefeküdni.

Kiyukó lassan körbejárja a szobát, gondolkozik, hogy felkeltse – e az alvó „ oroszlánt „ . Nézi az arcát, Könnyek, a bőre túl fehér, nem úgy néz ki mint aki alszik, próbaként felemeli Kaname egyik kezét majd elengedi, a csukló hideg és élettelenül zuhan vissza. – Pedig erre általában fel szokott kelni. – gondolja Kiyukó – Jézusom, csak nem beteg ??? Gyorsan vizes ruhát hozok neki akkor talán magához tér.

Ezzel el is trappol a fürdőszoba irányába, ügyet sem vetve az ágy alól előszűrődő furcsa zörejekre, elfojtott szitkokra. Pár pillanat múlva egy vizes törölközővel lép ki a fürdőből, ekkor veszi észre a másikat az ágy mellett. – Még ezt sem tudta elrakni, nagyon rosszul lehet, pedig nincs is láza, sőt túl hideg a keze.

Óvatosan kezdi törölgetni Kaname arcát, leül az ágy szélére, hogy jobban elérje, erre az ágy rugói ismét felnyögnek. /írói meg.j : Valaki nagy bajban lehet ott. Vagy csak a súly nagy? /

Kaname érzi a vizes ruha simítását, lassan de biztosan kezd magához térni, de gondolatai még mindig zavarosak, az a hang, amit hallott, az a fájdalmasan ismerős hang, amit már csak álmaiban halhat újra, mi lehetett, biztos csak egy régi emlék. Lassan kinyitja szemeit, de azok még azt látják ekkor, amit szeretne, egy fiú kedves de mégis zord arca baloldalon a jellegzetes sebhellyel, szúrós szemeivel őt nézve.

- Sousuke? – sóhajtja Kaname, majd látása már a valódi képet Kiyukó érdeklődő arcát rajzolja elé. A másik lány egy másodpercet sem hagy neki, Mihelyt kinyitja a szemét kérdésekkel, árassza el barátnőjét.

- Mi történt Kana – chan? Rosszul vagy? – Kérdi, de még válaszra sem hagy neki időt – Mi ez a zászló? – A zászló villan Kaname agyába a kép, amikor ezt átadták. – Mi ez a fotó és miért van Sagara – kun neve ezen a medálon? – a medál, a hír. Kaname nem bírja tovább, minden eszébe jut, a jótékony sötétség nem rejti már tovább a fájdalmát. Kiyukó karjaiba ugrik, keserves zokogásban tör ki, barátnője csak nagy nehezen érti szavait, de a lényeg akkor is ugyanaz.

- Meghalt. Érted miattam halt meg. Miattam.

- Ki halt meg? Miről beszélsz? – értetlenkedik Kiyukó, bár van egy rossz érzése barátnője szavai hallatán.

- Meghalt Sousuke. Most mondták. Meghalt anélkül, hogy tudta volna, hogy mennyire szeretem.

- Biztos csak álmodtad Kaname. – próbálja nyugtatni – Tudod, hogy kerestek? – kísérel meg egy témaváltást.

- Igen, mit gondolsz, ki mondta?

Kiyukó erre már nem bír mit lépni, magához szorítja barátnőjét, ringatni kezdi a zokogó lányt, régi altató dalokkal próbálja megnyugtatni eléggé kevés sikerrel.

Eközben a keservesen gyászolt személy csendesen lapít alig pár centire tőlük az ágy alatt. Terveit keresztülhúzták, még jó, hogy nem bukott le Kaname átöltöztetésével, ha erre rákérdeznek fölötte, bizony elég kellemetlen lesz. Lapít - ehhez nagyon ért – és közben gondolkodik, - mert ahhoz is ért - sejtette, hogy amit Kaname érez iránta az nem puszta barátság, de ezt álmában sem gondolta volna. Arra a napra gondol, amikor neki is hasonló hírt hoztak, akkor tudta először bevallani magának, hogy már nem csak, mint feladatra, nem csak, mint barátra gondolt a lányra, hanem sokkal többet jelentett neki. Ez akkor és most is meglepte eddig ilyet még nem tapasztalt, és most, hogy a lányt sírni hallja, szíve majd kiugrik a helyéről – mellesleg a teste is, csak az agya tartja az ágy alatt – mert szeretik és ő, viszont szeret.

- De…… most még nem leplezhetem le magam, nem tudhatja, hogy itt vagyok. – alkudozik az agy a szívvel – ha rájön, nem tudom megvédeni. Ezzel a problémát megoldotta, bár még mindig elég rosszul érezte magát az ágy alatt, Kanamét hallgatva, amint épp őt siratja. A katona ezúttal még csatát nyert a szerelmes férfi ellen, de vajon meddig tud még győzni?

-         Kiyukó kérlek, hagyj magamra. – Szólal meg Kaname.

-         Dehogy hagylak ilyen állapotban. – jön a válasz – Most szépen felöltözöl, és velem jössz, hogy mindent el tudj mesélni.

-         Jól van. – mondja Kaname nem túl lelkesen, de mivel szüksége volt valakire, aki mellette van, elindul öltözni. – Köszönöm Kiyukó, hogy ágyba tettél.  - Ezzel feláll az ágyról mire

az ágy rugói ismét felnyögnek, Kaname érdeklődve fordul az ágya felé. – Furcsa ilyet csak akkor csinál, amikor lefekszem. – gondolja, majd elindul öltözni. 

Köszönete – valakinek a nagy szerencséjére – elkerülte Kiyukó figyelmét. Néhány perc múlva a szoba üres, a két lány elsétált az iskola parkja felé.

Az ágy alatt a katona vesztett. Sagara egy gyors oldalra gurulással kiugrik az ágy alól

- Semmi bajom Kaname! – kiáltja, az üres falaknak és az értetlenül néző Bonta macinak – Azt hiszem, kicsit elkéstem. – Sóhajt fel, ezek után szokásos útvonalán, az ablakon és a közeli fán keresztül a két lány keresésére indul. – Vagy így Vagy úgy de meg fogom védeni – fogadkozik mászás közben. A fáról leérve – érdekes evolúció – a park felé veszi az irányt. Mikor megpillantja kettőjüket egy padon ülve – Kaname már megint sír. Hát ez nem a legjobb alkalom. – gondolja Sousuke. A katona ismét nyert. Gyorsan rutinos mozdulatokkal tűnik el az ösvényről, bokrok fedezékéből figyel tovább, hátha még szükség lesz rá.

A következő néhány nap eseménytelenül telik mindenki számára, mivel Kaname megpróbál lelkileg talpra állni kevés sikerrel, Sousuke pedig lábra – mivel néhány tornamutatványa eléggé megviselte a kórházból jócskán idő előtt dezertált harcost. – ő kicsit több sikert ért el. Lelke viszont csatatér, hol a férfi hol a katona győzedelmeskedik. Ha a szerelem győz, kiugrik az ágy alól, persze mindig rossz időben, vagy nincs senki a szobában, vagy Kaname édesen alszik, és neki nincs szíve felkölteni. Ha a katona, akkor, JAJJ NEKED VILÁG hát még a kollégiumi virágágyásoknak, ugyanis ilyenkor egyre fokozódó paranoiájának / meg j: ezúttal nem alaptalan néhány félelme/ köszönhetően mindenhova csapdákat, taposóaknákat telepít. Ezen elfoglaltságaiból származó kevés szabadidejét Kaname követésével, illetve ágya alatti lapítással tölti.

Kaname két nap kihagyás után ismét az egyetem épülete felé tart, már nem úgy, mint először, lelkileg megtört, csak a földet figyelve halad, az előtérbe érve kis híján fellöki egy alak, amint futtában távozik az épületből. Kaname a goromba alak után fordul, majd utána is lép.

-         Hé várj! – kiáltja – Várj már meg, legalább bocsánatot kérhetnél.

Az alak lefékez, ekkor sikerül utolérnie és egy lendületes mozdulattal maga felé fordítani. Egy bajuszos, bal arcfelén sebtapaszt viselő figura néz vele szemben, bár a szemei ismerősek valahonnan, Kaname nem tudja hova tenni őket.

-         Azt mondtam, kérj bocsánatot, majdnem fellöktél! – Kiáltja Kaname az ismeretlen arcába, ám az hallgat. Hirtelen mozdulattal tépi ki a kezét Kaname ujjai közül és elszalad.

-         Hogy ez milyen neveletlen. – Gondolja a lány, visszafordul, hisz így el fog késni az órájáról.

Mielőtt visszaérne az épületbe azt egy robbanás, rázza meg, de az elsőt egy második, egy sokkal nagyobb is követi, Kaname osztályának frissen helyreállított öltözői felől sűrű fekete füst kezd el gomolyogni. Tűzszerészek és Tűzoltók érkeznek meglepő gyorsasággal. Kaname előtt feldereng egy emlék, egy iskolai asztal mögött kuporgó alak kezében a detonátor kapcsolója, a gondolatra ismét könnyek lepik el a szemét. Hát igen ő biztos nem lehetett.

Néhány perc múlva a színi előadás termében próbálni kezdik az Othellót, amit a gólyaavatón adnak elő. Bár Kanaménak nem sok kedve volt a szerepléshez Kiyukónak mégis sikerült rábeszélnie, hogy ő alakítsa Desdemonát, a Velencei mór feleségét. A mai napon a mű nagyjelenetének gyakorlása van soron. Kaname végigfekszik az ágyon, mire bejön feketére bokszolt osztálytársa és megkérdezi..

-         Imádkoztál az este Desdemona?

-         Igen uram. – felel Kaname.

Az osztálytársa odalép az ágyhoz és a szerephez híven fojtogatni, kezdi a lányt, aki pedig nagyon meggyőzően haldoklik. A következő másodpercben elszabadul a pokol, a Kaname nyakát fogó ujjak túl hirtelen elengedik a lányt. Kaname fölnéz osztálytársa arcát fájdalom, torzítja, testét valami ismeretlen erő emeli a levegőbe és csapja a közeli falhoz. Egy apró tárgy koppan a színpadon. Kaname elkerekedett szemekkel nézi a még mindig pörgő gumi lövedéket, ami kicsit átírta a mű forgatókönyvét, a lány az egyetlen ablak felé néz, az ablakon egy apró lyuk tátong körülötte néhány hajszálrepedéssel, de még mielőtt szólhatna a hangosbeszélő a dékán irodájába, szólítja a lányt.

Az irodába lépve ugyanaz a kép fogadja, mint legutóbb, csak most két másik alakkal is kiegészülve, aki a kerületi rendőrség egyenruháját viseli, és a színésztársát, ki szemrehányóan szorongatja az őt, leterítő gumilövedéket.

-         Chidori kisasszony, ugyan csak mesélje már el nekünk, ki akarja megölni?

-         MI?

-         A ma reggeli robbanás ismét az ön szekrényéből indult, ugyan úgy, mint a múltkor, és ennek tetejébe néhány perce valaki leterítette az ön osztálytársát egy gumilövedékkel a színi előadás próbáján. Na kisasszony kit ismer, aki mindezekre képes?

-         Én nem…….

-         Utána néztünk a múltjának a Jindai középiskolában – szólal meg a dékán – Szeretnénk tudni, hogy jelenleg hol tartózkodik az ottani bajkeverő egy bizonyos Sousuke Sagara, mivel úgy hisszük ő állhat ezen események hátterében.

-         Az nem lehet…… - szól a lány, szemei teleszaladnak könnyel, lábai nem bírják – Ő meghalt. – ezzel ismét összecsuklik.

-         Kisasszony jól van? – kérdezi a tűzszerész mikor magához tér. – Elnézését kérjük, nem akartuk felzaklatni, most inkább távozzon, majd később beszélünk..

Kaname visszatér az osztályába, szomorúságát csak Kiyukó veszi észre, de tanulni továbbra is kell. Az ablakon kitekintve látja, amint a rendőrök távoznak, de mindegy,- Még hogy Sousuke, de hisz ő már halott. – gondolja, de gondolatai ismét emlékeket ébresztenek benne, füzetét könnyei áztatják. Agyához nehezen törnek át a hangok, órájára néz, legalább egy fél óráig nem figyelt. – De mi ez a zaj? –kérdezi magától.

Kint a folyosó felől lövések robaja hallatszik a terembe, majd egy hosszú elnyújtott sorozat kelepelése.

-         Biztos a történelemtanszéken már megint háborús filmet néznek. – szól dühösen a tanár a táblától elfordulva – Majd mindjárt szólok nekik.

De a kinti hangok tovább hallatszanak, sőt a csatazaj egyre jobban erősödik, mintha közelednének. Ismét lövések, majd ismét egy hosszú sorozat a végén egy visszafojtott dörejjel, egy gránát robbanásával. A tanár az ajtó felé indul, de mielőtt elérné azt, az ajtó beszakad, és ő egy M16/A  géppisztolyt szorongató terepruhás csuklyás alakkal néz farkasszemet, az egyenruhán  egy felírat US. Marin. A fura fickó kihajol az ajtón, lead egy sorozatot, majd berohan a terembe. Többen nem bírják megállni a szokatlanul kicsi tengerészgyalogos látványát, minden irányból beszólások repkednek a gyorsan haladó alak felé

-         Hé már törpék is lehetnek tengerészgyalogosok?

-         Mióta viselnek azok csuklyát?

-         Mi van kitört a háború?

Kaname döbbenten veszi észre, hogy az ismerős testalkatú katona egyenesen feléje tart, mellé érve fegyverét a háta mögé csapja, majd karjaiba veszi a lányt, az ablakhoz lép és mielőtt bárki segíthetne rajta, kiugrik vele az első emeletről. Az egyetem falai Kaname sikolyát vízhangozzák. Meglepően puhán érnek talajt, elrablója szorosan tartja a lányt, és közben rohan vele az egyetem kijárata felé. Egy szőke hajú Kaname számára ismerős fickó ugrik eléjük lövésre készen tartott fegyverrel – Jé ez Kurz. Megmenekültem. – gondolja Kaname, ekkor a titokzatos alak egyszerűen eldobja őt. Kaname kérdőn fordul az alak felé, de már csak a cikk – cakkban fénysebességgel távolodó alak hátát látja. Mielőtt még Weber leteríthetné, a titokzatos támadó, gyönyörű profi szaltóval bevetődik az iskola bokrai közé és ezzel nyoma is vész.

-         Jól van Kaname kisasszony? – szólítja meg a döbbent lányt Kurz.

-         Igen köszönöm. – jön a felelet –De mit keres maga itt?

-         Csak erre jártam. –feleli Kurz nem túl meggyőzően.

Néhány órával az incidens után nehezen ugyan, de mindenki napirendre tér a dolog felett, az iskola épületében Kanaméék folyosója bár kissé lyukacsos, de még használható. Kaname ezen a folyosón tart vissza a kollégium, és az önként választott magány felé. A szobájába lépve meglepetés éri. Egy tengerészgyalogos ül az ágyán csuklyával a fején, fegyverrel a kezében, - Pont úgy néz ki, mint az a másik, de lehet, hogy ez ugyanaz? - fut át a lány agyán, és hirtelen sikítani támad kedve.

-         Chidori kérlek, ne sikíts, nem akarlak bántani. – szólal meg az alak.

Kaname számára az fickó hangja túl ismerős, túl fájdalmas, egy szörnyű rossz érzése van, de viszont a hang miatt jóleső bizsergés is végigfut a gerincén.

-         Ki maga? –kérdi a lány jogos felháborodással,egyre dühösebben.

Az alak nem szól semmit, csak feláll az ágyról, felemeli kezét és lehúzza csuklyáját, miközben egy lépést tesz Kaname felé. A lány ereiben megfagy a vér, nem hisz a szemének, - De ez Ő, ez tényleg ő. – gondolja, szíve egyre hevesebben zakatol, szemeiből könnyei akarata ellenére is patakzani kezdenek, megmozdul.

- Sousuke? De te….. SOUSUKE!!!! – kiáltja boldogan Kaname, és teljes lendülettel a fiú nyakába ugrik. Sousukét váratlanul éri a „támadás” nem képes megtartani egyensúlyát, az őt szorosan ölelő lánnyal együtt terül el az ágyon. Ruhájának mellkasát a lány könnyei áztatják, gallérját kezei markolják, kibonthatatlanul, mintha nem is akarná őt, elengedi soha többé, és nem is akarja. Lassan bizonytalanul emeli fel a kezét és öleli magához Kanamét, hallja a lány szavait, de ő még szólni nem tud.

- Azt mondták, meghaltál, én meg el is hittem. Olyan rossz volt, azt hittem többé nem látlak, te idióta.

- Bocsánat. – nyögi válaszként Sousuke.

- Erre nincs bocsánat. Ne merészelj többé így rám ijeszteni megértetted. Majdnem belehaltam.

- Kaname én…

- Ne beszélj. – szól rá a lány. Arca csak centikre van a fiúétól, úgy nézi szemeit, keze lassan Sousuke arcához ér, simítása gyengéd minden szónál többet mond, lassan még közelebb hajol, szemeit lezárja, és megcsókolja visszakapott szerelmét. Bár Sousukét váratlanul érte Kaname csókja nem ellenkezeik, sőt inkább visszacsókolja a lányt, érzi teste melegét, hozzá simuló domborulatait, ajkai ízét, ez már sok, a katona újabb csatát vesztett. Csókjaik helyettük is beszélnek, elmondják, mit érez a másik, és ezekbe, a csókokba most mindketten mindent bele adnak. A lány illata, érintése ajkainak melege megrészegíti Sousuke szívét, agya elveszti teste fölött a kontrolt, még szorosabban öleli magához. Kezei hátát cirógatják, bár ilyet még nem csinált, mégis tudja, hol érints meg őt, ahhoz, hogy kiegészítse csókjait, hajába túr. A heves zord őrmester defenzívából offenzívába készül átmenni, /írói meg. Jegy.: már, hogy katonai szakszavakkal illusztráljam a helyzetet/ de van, aki ilyen téren kicsit gyorsabb nála.

Kaname ajkai lassan Sousuke nyakára tévednek, de ekkor egy éles sikoly vet véget az édes pillanatnak. Kaname ülő helyzetbe löki magát, arca piros az előbbi hévtől, haját gyorsan zavartan igyekszik rendbe szedni, eme képet jól kiegészíti a szoba közepén a halálra rémült Kiyukó.

- Kana – chan ilyen gyorsan elfelejted őt? – kérdi szemrehányóan, majd amikor felismeri az ágyon ülő alakot az előzőnél is hangosabban, felsikít – Segítség !!!Egy szellem. Kaname te csókolóztál egy kísértettel? Távozz tőle gonosz lélek!!!

- Nem vagyok szellem. Nincs semmi bajom. – szólal meg a túl eleven kísértet, miközben előbbi félbeszakított „hadművelete” miatt erősen fontolgatja a taktikai visszavonulást. /írói meg. J.: Mint tudjuk a katonaságnál a taktikai visszavonulás szakszó a fejvesztett menekülésre. /