|
13.fejezet
Állati szerelem XIII.
Jó pár óra eltelt azóta, hogy Elliotot bevitték a műtőbe. Egy óra múlva Kurama is csatlakozott Westleyhez és Renéehez. Csendben, de annál izgatottabban várták, hogy kihozzák a fiút a műtőből. Egyszer csak megszólalt Westley telefonja.
- Haló!
- Szia Westley, Zoey vagyok! Hol vagy? Nagy a forgalom és alig bírjuk az iramot.
- Most sajnos nem tudok bemenni, de egy óra múlva zárjátok be a kávézót és gyertek a nagykórházba.
- A nagykórházba? De miért? Csak nincs valami bajod?
- Nem, nem erről van szó. Csak gyertek be, és majd meglátjátok.
- Rendben, akkor majd megyünk. Szia.
- Szia.
- Ki volt az?
- Csak Zoey keresett, hogy hol vagyok. Ma még nem mentem be dolgozni.
- Ja értem.
Ekkor kinyílt a műtő ajtaja és egy csapat orvos és jó pár nővér jött ki onnan.
Mindhárman azonnal felálltak és közelebb mentek az orvoshoz.
- Mondja doktor úr, hogy van?- kérdezte aggódva Renée.
- Nagyon is jól! A vér a legjobb volt. Megfelelőbbet nem is találhattunk volna. Mintha csak apa és fia lennének. Most még egy ideig aludni fog, de már ma este ébren lesz, mihelyt elmúlt az altató hatása.
- Ez remek!- örvendeztek.
- Most ha megbocsátanak el kell mennem, de még benézek majd.
- Persze. Mindent köszönünk!
- Nagyon szívesen.
Egy óra múlva Elliot ébren is volt. Ekkor érkeztek meg a lányok a kórházba. Találkoztak Westleyvel a folyosón. Kurama elindult haza, mert neki holnap tanítás lesz.
- Re… Renée!- kiáltották a lányok, mikor megpillantották a lányt Elliottal.
- Oh, lányok!- a lány felpattant és mindenkit megölelt.
- Annyira örülök, hogy élsz!
- Én is.
- És énnekem már nem is örültök? !
- Elliot! Jaj, annyira hiányoztál te is!- mindenki megölelte és megpuszilta a fiút is.
- Hogy éltétek túl azt a borzalmat? (Bridget)
- Hát, elég nehezen. Elliotnak most volt műtétje. Pihennie kell még, de már a jövő héten haza mehet.
- Ez remek hír!
Ekkor Renée elmesélt mindent, ami az elmúlt időben történt. Aztán a lányok és Westley hazamentek, de mindennap meglátogatták őket.
Egy hónappal később a kávézóban.
- Haló!
- Szia Kurama, Renée vagyok.
- Szia.
- Azt szeretném megkérdezni, hogy lenne- e kedved eljönni ma este valahova.
- Persze, miért is ne. Mikor menjek érted?
- Mondjuk este 5-kor?
- Rendben. Akkor majd ott találkozunk. Szia.
- Szia.
- Renée! (Elliot)
- Igen?
- …
- Mi van?
- Mond már el, kitől kaptam vért!
- Nem mondom el, nem lényeges. Csak az, hogy egészséges vagy.
- De nekem igenis számít!
- Ha annyira érdekel, kérdezd meg az orvost.
- Már megkérdeztem és érdekes módon, azt mondta, hogy egy hölgy megkérte arra, hogy ne mondja el nekem.
- Nahát, vajon ki lehetett az?
- Hé! Ne idegesíts fel!
- Ne húzd fel magad.
- Még hogy ne húzzam fel magam. Heh, vicces vagyon. Mi a baj azzal, hogy meg akarom tudni, hogy ki mentette meg az életemet?
- Azzal semmi.
- Hát akkor?
- Na jó, tényleg meg akarod tudni, hogy ki volt az?
- Igen.
- Rendben. Kurama volt.
- …
- Na mi van?
- MMMMMMMMMMIIIIIIIIII???? (ekkor lépett be Kurama a kávézóba. Bridget és Zoey fogták be a száját, nehogy megszólaljon)
- Jól hallottad. Kurama volt.
- De… miért? Jobbat nem is találhattatok volna!
- Hogy merészeled bántani, azért amiért megmentett téged!
- Hagyd csak Renée, ne fáradj! Majd én elintézem.- szólt közbe Kurama.
- Hát te meg mikor érkeztél meg?
- Nemrégen. Szia kedves.- azzal megcsókolta a lányt. Renée és Elliot is meglepődött.- Hogy is mondtad? Jobbat nem is találhattak volna?
- Igen.
- Hát, pedig az orvosok szerint én voltam a legalkalmasabb a feladatra.
És mások szerint is.
- Szerintem viszont nem.
- Az nem érdekel.
- MI?
- Nem érdekel.
- Hagyjátok már abba! Ezzel csak tovább feszítitek a húrt. (Renée)
- Nem kellene inkább megköszönnöd?
- Nem.
- Biztos?
- Az.
- Elég szomorú. Hálátlan vagy.
- Én? Te meg…
- ELÉGLEGYEN! Az senkit sem érdekel, hogy én mit érzek? ! – üvöltötte Renée. Mindenki felé fordult.- Lehet, hogy jó ideig nem találkozhatok… egyikkőtökkel sem. Mert… kaptam a minap egy ajánlatot egyenesen New Yorkból egy főszerepre egy sorozatban. És elvállaltam, tehát elmegyek 3 évre, és addig nem jövök haza.
- Hogyan?
- És… akkor mi lesz velünk?
- Hát, ez egy próba Kurama. Ha ezt az időt kibírja a szerelmünk, akkor jó, de ha nem, akkor… ez van.
- De… Elliot hova mész? (Zoey)
- El.
- Ennek meg mi baja?
- Nem tudom.
- Most… el kell mennem. Sziasztok.- azzal Renée elrohant könnyes szemekkel.
- Szegényke.
- Utána megyek.
- Ne! Hagyd most. Szerintem egyedül akar lenni.
- Inkább igyál meg egy teát és beszélgessünk, rendben?
- Oké.
Azzal leültek, és sokáig elbeszélgettek. Westley bement *,hogy kihozzon valamit a konyhából*. Nem találta sehol sem Elliotot. Inkább visszament a többiekhez. Eközben Elliot egy fényképet nézegetett és valami furcsát érzett a szemével kapcsolatban. Valami olyasmit, ami még életében csak egyszer történt, sírt. Aztán letette a képet és elment zuhanyozni. Másnap mindenki kint volt a reptéren, hogy elbúcsúzzanak Renéetől. A lány kedvesen mosolygott és igyekezett nem sírni. A lányok egy kis apróságot is hoztak, Kurama pedig adott neki egy kis növénykét, amit gondozhatott ráérő idejében. Csak egyvalaki nem volt ott: Elliot. Renée emiatt nagyon szomorú volt. Éppen át akarta adni a jegyét, amikor egy hangot hallott.
- Renée, várj!
- Hm?
- Szia.
- Öhmm… szia. Én csak… szóval… tudod… tudod nagyon sajnálom a tegnapi dolgot és remélem jól fogod érezni magad ott ahova most mész.
- Ööö… kösz. Ezt jól elhadartad.
- Igen. De benne volt a lényeg. Ezt neked szeretném adni. Tessék. De kérlek, csak azután bontsd ki, hogyha odaértél.
- Rendben.
- Akkor, szia.
- Szia.- azzal a nyakába borult is sírni kezdett. Aztán elengedte és letörölte a könnyeit.
- Most menj, mert lekésed a gépedet. És ne feledd nem szabad sírnod, mert akik szerződtetni fognak nem ilyen lányt akarnak.
- Tudom. Köszi, szia.
- Szia.
Azzal a lány elindult a repülő felé és integetve fel is szállt rá.
Folyt. Köv.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
