VI.

Kaname reggel kopogtatásra ébred. Lehunyt szemmel, csak a karja alatt fekvő testet érezve egy mosollyal konstatálja, hogy Sousuke nem csak álom volt, hanem mellette alszik még mindig. Feltápászkodik, pilláit épphogy csak résnyire nyitja ki, még jó, hogy csak az ajtóig kell elbotorkálnia.  A jobb sorsra érdemes nyílászárót meg viselték az éjszakai „események” csak be van hajtva (csoda, hogy erre még jó). Miközben szélesre tárná a viharvert épület alkatrész egy visszafojtott reccsenéssel, leválik sarokpántjairól, és tompa zörejek kíséretében, az őt furán figyelő gazdája lábaihoz hanyatlik. Kiyukó áll előtte, hatalmasra nyílt döbbent szemekkel.

-         Kana – chan, mi a baj, mi történt? Miért nem öltözöl fel?

Az utolsó kérdésre Kaname döbbenten nyitja ki a szemét.

- HOGY MI??? – sikoltja, majd gyorsan végignéz magán, ahogy az ajtóban áll. Meglepve veszi észre, hogy a már átvérzett ragtapaszon kívül nem visel mást. Ennek a folyosón elhaladó néhány fiú igencsak örül. Kaname fülig pirult arccal villámgyorsan eltűnik a szobában. Kiyukó gondolt egyet és belép utána, bár senki sem hívta. – Hát igen Kana – channak tegnap elég kellemetlen éjszakája volt. Mellesleg, csoda, hogy az ajtót ki tudta nyitni, amilyen kábán ébred.  Meg sem lepődöm azon, hogy elfelejtett felöltözni fürdés után. De akkor mi volt az, amit az éjjel halottam? Biztos csak képzelődtem, hát elég álmos voltam. – töpreng Kiyukó. Ebben a percben Kaname megjelenik a fürdő felől, enyhén szólva borzas haját fésülve, barátnőjét meglátva idegesen felkiált de ezzel már igencsak elkésett.

- NE GYERE BE !!!!!. – ugyan szerette volna, hogy az ágyon fekvő alak pihenhessen még egy kicsit, hisz olyan elhasznált, de kiáltása túl hangosra sikerült.

Kiyukó a hirtelen megmozduló paplanra néz, ebben a pillanatban Sousuke mintha rugó lökné felül, majd meglátva őt iszonyú sebességgel tűnik el az ágy mellet. Csak Kaname látja, amint besiklik alá. Barátnője arcára kiül a döbbenet, kerek szemeit hitetlenül forgatja a már üres ágy és a dudorászva, bár fülig pirulva fésülködő Kaname között, lassan megérti a helyzetet, eszébe jutnak a tegnap esti hangok. Lassan megértette a helyzetet

-         Ti ketten… - eddig jut, amikor az ágy alól kettejük pillantásainak– egy vágyakozó, illetve egy döbbent – kereszttüzében egy terepszínű villám hagyja el a szobát az ablak helyén át. Mivel a szerencsétlen rosszul tűrte a tegnapi megnövekedtet forgalmat, főleg hogy ki se volt nyitva.

 Kiyukó meglepetésére barátnője hosszú vágyakozó sóhajjal, néz a távozó után, arcszíne lassan visszatér a megszokotthoz.

-         Vigyázz magadra kedves. – mondja a már egy ideje üres ablaknak, barátnője hitetlenül néz rá. Hát igen, ő már egy ideje sejtette, hogy Kaname mit érez a fiú iránt, de hogy így találja őket, arra nem számított.

-         Kana-chan újra viseled a karkötőt, amit Sagara-kuntól kaptál?- mosolyog Kiyukó rá kedvesen. Kaname válaszként boldogan bólint

-         Soha többé nem veszem le. - sóhajt és karon fogja, még mindig „sokkos” barátnőjét majd egy szerelmes dalt dúdolva elhagyja a szobát, és az épületet, maga után vonszolva a döbbent lányt.

Kiyukó lassan méri végig barátnőjét, el sem hiszi, amit lát, - Kaname amúgy is egy gyönyörű nő, de most mintha még szebb lenne, szinte sugárzik. – gondolja. Ahogy körülnéz a diákokkal teli udvaron, rájön, hogy nem ő az egyetlen, aki észrevette, a lány változását, mindenhonnan csodálkozó ámult fiúk pillantásai kísérik útjukat. Egyszer csak a főépület bejárata előtt az iskola legjobb pasija lép a páros elé. Néhány közeli lány gyilkos pillantást vet rájuk ezért. Kiyukó érdeklődve figyeli a fiút, feltűnik neki, hogy Kaname szó szerint átnéz a srácon, ennek következtében, ha ő nem fogja meg el is, gázolná azt. Kérdőn néz rá, nem értve, hogy Kiyukó miért torpant meg ilyen hirtelen. Lassan felnéz, az előtte álló srácra, azt a pillantása erősen zavarba hozza, ugyanis enyhén szólva lenézően méregetik őt Kaname szemei.

- Chidori kisasszony – kezdi az eddig magabiztos fiú – Kaname pillantásától – elbizonytalanodva – Régóta figyellek, lenne – e kedved… – a szerencsétlen csak eddig jut.

- Bocs de nem. – folytja belé a szót a kérdezett, majd mintha ott sem lenne, ellép mellette. Egy rakás hitetlen tekintet szegeződik arra a csodálatos nőre – aki alig egy nappal ezelőtt csak  két lábon járó kísértet volt –  és aki egyszerűen lerázta az iskola „legjobb pasiját”. / Na ná neki jobb van!/

Az ablakon való gyors távozás során Sousuke egy kicsit ügyetlenül ér földet, de ennek ellenére alig, hogy talpra áll gyorsan a szemközti épület felé indul. Van néhány elintézni valója ott, jutnak eszébe a Mithrilnél megszokott megfigyelési szabályok. Még ha erőszakkal is, de meg kell semmisítenie a tegnap éjszakát, rögzítő felvételeket. Csak utána foglalkozhat ismét feladatával, addig – mindkettejük érdekében – Kanaménak egyedül kell megvédenie magát, mert, ha az a szalag illetéktelenek /értsd Tessa / kezébe kerül, akkor aztán még az Arbalest is kevés lesz ahhoz, hogy megvédje magukat. /írói meg j. Hát igen egy csalódott nőnél nincs rosszabb. Csak ha az még a főnökünk is a tetejében. /

- Felkeltek - szól Mao a távcsővel pásztázva a szobát, majd akaratán kívül elvörösödik, látva, hogy Kaname milyen állapotban megy ajtót nyitni, és eszébe jut a tegnap esti helyzet. Gyanakodva sandít oldalra, nem tévedett Webernek is leesett a dolog, kaján vigyorral ugrik Maóhoz

- Én is látni akarom – kiáltja, miközben megpróbálja elvenni társától a távcsövet.

Lelkesedése Mao ball horgos megtámasztása következtében villámgyorsan lelohad, Kalinyin, hogy Weber nehogy rázuhanjon egykedvűen kitartott jobb kezével, ellöki magától beosztottját.

Mao ismét elpirul, Sousuke most hagyja el az ágyat, majd széles mosollyal szól a feltápászkodó Kurznak. Sagara körülbelül ekkor landol az ablak alatt.

- Tegyél fel egy kávét, úgy hiszem a vendégünknek igen csak szüksége lesz rá. – szólal meg, odakint ekkor a terepruhás alak már az épület felé rohan – Nézd, már ez mindjárt átlépi a hangsebességet.

Mindössze néhány pillanat múlva irtózatos dörömbölés kíséretében Sousuke lép be az ajtón

-         Hol a poloskák szalagja? Miért nem kaptam támogatást az előbb? – kérdezi lihegve.

-         Úgy tűnt jól szórakozik őrmester. –szólal meg Kalinyin. – Na ha megitta a kávéját, talán ellenőrizhetné a felszerelését.

Ekkor fordul be a parkolóba egy kamion, oldalán fagylalt reklám hirdeti, hogy ez bizony egy nagy – nagy „fagyis kocsi”. Sagara a kávé, és néhány Kanaméra vonatkozó – Hát igen Weber az csak Weber – kellemetlen kérdés után megáll a teherautó mellett, kinyitja az oldalajtót, és gyorsan ellenőrzi a konténer tartalmát. Az ARX – 7. –est az Arbalestet. Majd elindul, hogy folytassa feladatát, vigyázzon Kanamére. Mao a szalaggal kapcsolatban már megnyugtatta, amikor közölte vele, hogy azt törölték. – Na csatára. – gondolja a katona, miközben egy döbbent arcú diákot ránt be a bokorba, aki az iskola sportnapjára igyekszik. Mellesleg, mint fogó egy baseball meccshez. Néhány perc múlva a diák – kicsit magasabb lett ugyan – kilép a bokrok közül és elindul a pálya felé, ahol már gyülekeznek a tanulók, köztük Kaname is. A szerelésből a ruhán kívül csak a kesztyűt és a sisakot vette magára.

Kaname már szinte átkozza magát, hogy elvállalta azt, hogy a csapatok versenyében játszik, karja csak tegnap sérült meg, most pedig, a váltófutás után még jobban fájni kezdett, valószínűnek tartja azt, hogy felszakadt. A fiúk a baseball meccsel vannak elfoglalva, bár a lány fülét megütötte néhány megjegyzés, ami a fogót illeti, de jelentősséget, saját bajai miatt nem tulajdonított a dolognak Az utolsó előtti versenyszámnál, már káromkodni támad kedve, sejtelme sincs róla, hogy teljesítményét a szemközti épületből érdeklődve figyelik, illetve elhangzik egy érdekes beszólás Kalinyintől amin a két jelen lévő szó szerint, hanyatt vágja magát. A lány a következő teljesítendő feladat sorsolására vár, a tanár mosolyogva közli velük a hírt kötélmászás, Kaname – bár nem szokása – imádkozni kezd, hogy csak nehogy neki keljen mászni, tudja, hogy karján a seb ezt már nem fogja tudni elviselni.

- A fenébe! – nyugtázza, hogy ma nem neki kedvez a szerencse – Szegény én. – sóhajtja el magát, majd mivel, ha nem teszi egyest, kap mászni, kezd a kötélen. Már a felénél jár, mikor érzi, hogy a sebtapasz alól forróság önti el a karját. – Csak ez hiányzott még! – gondolja de, azért próbál tovább mászni. Odalent a pályán a „fogó”, bár egy labdát ebben a pillanatban indítanak, feláll, sisakos feje a néhány méterre lévő mászó állvány felé fordul. Látja a lány karján, a fehér pólón éktelenkedő sötét foltot. Tudja mi történt, elindul, megkerülni a kettőjüket, elválasztó hálót. Háta mögött a bíró fájdalmasan felkiált. Hát igen a labdát már nem volt, aki megfogja. Nézi a lány egyre fehéredő arcát, sejti, hogy magától már nem lesz képes lejönni. Ekkor beigazolódnak félelmei Kaname egy kiáltás után elengedi a kötelet. A „fogó” futni kezd a zuhanó lány felé, még időben kapja el a testét, de a lendület földre dönti mindkettőjüket. Sebeibe fájdalom hasít. Kaname kerek szemekkel nézi az őt, elkapó fiút, a sisaktól csak nehezen látja az ismerős szemeket, közelebb hajol, hogy biztos legyen dolgában.

- Jól vagy Kaname? – kérdezi a „fogó” pont azon a hangon, amire a lány számított.

- Te bolond te. – szidja kedvesen Sousukét miközben szorosan hozzá, simul.

Kiyukón kívül mindenki döbbenten nézi a látványt, az a lány, aki csak az előbb rázta le az iskola legjobb partiját, az, aki olyan, mint egy jéghegy, most szorosan simul a mindannyijuk által – Kiyukó ismét kivétel – balfácánnak tartott fiúhoz. Azt senki sem tudja, hogy a ruha eredeti tulaja békésen szunyókál egy bokor alatt megkötözve. A földön fekvők helyzete egyre furcsábbá válik, mivel egyik se nagyon akar felkelni, Sousuke érti meg előbb, hogy ez így nem épp a legjobb. Mindenki meglepetésére amikor zavartan ki akar mászni a lány alól az folyamatosan tapadva hozzá követi őt. Végül az érkező tanár oldja meg a helyzetet, nehezen, de lefejti róla a lányt, majd maga felé fordítja, még mielőtt végignézne rajtuk, megkérdezi.

- Megsérült valamelyikük? – Ezek után kerek hökkent szemekkel néz végig Kanamén, a lány pólójának mellkasán, hasán terjedelmes vérfoltok sötétlenek, karja, amit ő éppen fog valamiért síkos, amikor odanéz, látja, hogy vékony csíkban szivárog a vér.

- Jól van kisasszony? – kérdi aggódva, Kaname bólogat, megszólalni nem tud, Sousuke igyekszik feltápászkodni, majd egy hangos nyögéssel térdre rogy, testét átjárja a feszakadt sebek fájdalma.

- Jaj ne. – Kiált Kaname és a fiúhoz, ugrik, segít neki felállni. A tanár végignéz rajta, enyhe rosszullét fogja el.

- Menjenek mindketten azonnal az orvosiba.

Néhány perc múlva az orvosi szobában kopogtatnak. Az ajtót kinyitó orvos döbbenten nézi az ajtóban álló két meglehetősen ijesztő látványt, nyújtó személyt. Gyorsan segít a lánynak betámogatni társát, végigfektetik a vizsgálóágyon, a doktor levágja a fiú pólóját, majd a véres ragtapaszokat kezdi leszedni. A nővér Kaname utasításai alapján, a lány karján lát hozzá cserélni a kötést, de az orvos parancsa – még mielőtt leragaszthatná,- megállítja. A doki kérdőn néz a hölgy felé, már megvizsgálta a fiú sérüléseit, de nem nagyon hisz annak, amit lát, mert ez mégis csak egy ISKOLA!!!!

-         Mi történt kisasszony? – érdeklődik gyanakodva.

-         Leestem a kötélről ő, pedig elkapott. – válaszol a lány az igazságnak megfelelően.

-         AHA. Értem már… csak még annyit… miért néz hülyének? – kérdi az orvos – csak, azért mert ezek LŐTT SEBEK!!!!! A tetejébe már legalább másfél hónaposak, nehogy azt mondja, hogy ezeket itt szerezte. KI ez az ember???

-         A barátom… – válaszol Kaname elpirulva

-         Mi a barátja foglalkozása? Talán bankrabló?

-         Nem… Ő…- csak eddig jut, ekkor az orvos meglepetésére is, kinyílik az ajtó és két

mentős ruhát viselő alak lép be rajta egy hordágyat cipelve. Kaname döbbent arccal nézi a rá kacsintó Maót, amint Kurzal együtt se, szó se beszéd felrakják Sousukét a hordágyra. A beteg megkísérel ellenállni, helyzetéből kifolyólag ő még nem tudja, kik akarják elcipelni. Az orvos legnagyobb meglepetésére az eddig aggodalomtól dadogó lány egyszerűen fejbe veri a dereka felé kapkodó sérültet, stílusosan a közeli infúziós állvány segítségével, a mentősök is adnak néhány könnyű fülest a keményen harcoló betegnek, majd a furcsa csapat, a lánnyal együtt, tompa puffanások, szitkok közepette elhagyja a helységet. Még hallja a lány kiabálását.

- Csak nem loptatok el egy mentőautót, ti idióták!!! – ezek után az iskolaorvos szinte futva indul a dékán irodája felé.

A dékán irodájából két érdeklődő alak figyeli az udvaron folyó jelenetet. Már a váratlanul, szirénázva megjelenő mentőautó is felkeltette az érdeklődésüket, mivel nem tudtak arról, hogy valaki rosszul lett. Türelmük kifizetődött. Most kíváncsian figyelhetik az eseményeket. Az udvaron a két mentős elkeseredett küzdelmet folytat az állítólagos” beteg” hordágyon tartásának érdekében, eme küzdelembe egy tanulójuk is beleszól, szintén azon dolgozva, hogy a beteget az ágyon tartsa. Meglepetésükre ezt néhány a keze ügyébe eső tárgyal /legyező, baseballütő/ végrehajtott lendületes csapással, illetve még a hangszigetelt üvegen át is hallható kiabálással teszi nyomatékosabbá.

A dékán mellett álló tűzszerész rossz sejtelmekkel figyeli a lányt, nem különben az eléggé eleven sérültet. Ekkor száll ki a járműből a sofőr is, a beteg felhagy a szökési kísérletekkel, csendesen tűri, hogy azok négyen betuszkolják a mentőbe, néhány másodperc és az udvaron már csak a lány marad.

- Mi a véleménye erről? – kérdi a dékán a tűzszerésztől – Mi folyik az iskolámban?

- Még nem tudom uram. De az már biztos, hogy Chidori kisasszony van az egész eseménysor központjában.

- Sikerült vele beszélni az éjszakai lövöldözésről, és a szobájánál történtekről.

- Még nem, de hamarosan szerét ejtem.

A mentőautó távolodni kezd, egyikük sem sejti, hogy csak a szemközti panzióparkolóig, és nem valamelyik kórházig megy. A dékán ajtaja szinte kiszakad a helyéről, az intézmény orvosa áll dühösen az ajtóban.

- Dékán úr beszélnem kell önnel.

- Hallgatjuk.

- Az előbb Kaname Chidori behozott valakit a betegszobára, a férfin, több helyen golyó okozta seb volt – a két már korábban itt lévő férfi összenéz – a kisasszony karján pedig golyóhorzsolás nyoma látszott. Valami idegen mentősök elvitték mind a kettőt. Tegyen valamit dékán úr.

- Ahogy mondtam Chidori… ideje lenne elbeszélgetni vele. – szól a tűzszerész, aki a tegnapi repkedés miatt a hatáskörébe kérte az iskola területén történő egyéb szokatlan dolgokat is.

- Még nem előbb utána kérdezünk egy kicsit… a diákoknál. –felel a dékán.