XI.

Két M – 9. –es áll a Dana fedélzetén, fegyverzetüket egészítik ki. Társuk, akit az egyetem épületénél hagytak még nem jelentkezett. MI. – ikből adatkábelek töltik le az információkat az előbbi akcióról, ezeket leszálláskor kapcsolták a gépekhez. A hajó hatalmas liftjei sorban emelik melléjük a többi védelmezőt. Néhány perc és a Dana teljes ereje öt M – 9 –es a fedélzetén áll. Mellettük, csak apró hangyáknak tűnnek az akcióba vezényelt közel ötven gyalogos. A liftek most már a szállító gépeket emelik a fedélzetre. A gépekben ülők közvetlenül az adatkábeleken át, kapják a következő bevetésre vonatkozó információkat. Épületek háromdimenziós tervrajzai villannak fel a képernyőkön, rajtuk vörös folt jelzi a túszok helyzetét, rádióik Kalinyin nyugodt hangját közvetítik.

-         Leszállás után vegyék körbe az épületet, amíg a gyalogság kimenti a túszokat. Maguk, fedezik műveletet. Az ellenséges erőkről nincs pontos adatunk. A felderítés szerint négy védelmezővel van dolgunk. Ha lehetőség van, rá számolják fel őket. A Nyugat Indiai Divízió két deszant egysége érkezik a területre a túszok kimentését követően fél órán belül. Számítok magukra.

Ekkor minden egységen, - bár az előbbi akció kielemzése még folyamatban van – veszik a Danának szánt rádióadást.

-         Urzu – 7. HQ. – nak. Az ellenállást felszámoltam. A túszok szabadok. Veszteség nincs. Foglyok száma zéró. Szállítógépet kérek. – hallják Sagara jelentését. Döbbent csend üli meg a hajót. A hídon Tessa a jelentés hallatán halkan felsikkant. Nem a mondani való, hanem a hangsúly az, ami megrémíti. A düh az elkeseredés, a túlzott pontosság és nyugalom. Kalinyin szintén érzi, hogy nincs minden rendben a vonal túl felén. Halkan szól a kapitányhoz.

-         Azt hiszem, nem kellene ilyen állapotban áthoznunk.

-         Mire számíthatunk tőle?

-         Nem tudom kapitány. Ilyennek még nem hallottam a hangját.

-         Megtagadni Urzu – 7. kérését. – Adja ki a parancsot Tessa. A válasz megdöbbenti a hajó legénységét.

-         SZEMETEK!!– üvölt Sagara, most már a hangjából tisztán ki tudják venni a kezdődő őrületet.

-         Lehet, hogy most követtük el a legnagyobb hibát. – suttogja maga elé Tessa.

Fent a fedélzeten feldübörögnek a szállítógépek. Viszik a mentőalakulatot, a közelben kirajzolódó sziget felé. A csapdába, a pusztulás felé. A szigeten felbődül a riadó. Az eddig gondosan álcázott védelmezők felkészülnek a Mithril méltó fogadására. A felszálló szállítógépeket, máris célzó rendszerek pásztázzák, majd megállnak az egyik gépen. A gép alatt Sousuke valamikori M – 9. – e közeledik. Hát eljött az idő. Az elsődleges cél feléjük tart. Csak még egy kicsit kell várni. Csak annyit, hogy a sziget fölé érjenek.

-         Urzu – 2 minden egységnek. Látom a célt. Készüljetek a leszállásra.

Még mielőtt választ kaphatott volna, a földről legalább tíz rakéta indult útjára. Egyetlen pont volt mindegyik célja. Sagara egykori M – 9. – esét szállító, gép pillanatok alatt tűzgolyóvá válik. A szállított egység a szigetre hullott, hatalmas porfelhőt verve fel, majd egy robbanás rázta meg a környéket. A terroristák szemszögéből az elsődleges cél megsemmisült. Most jöhet a harmadlagos. Megsemmisíteni a Mithrilt. Szétzúzni azokat, akik az útjukba állhatnak.

- Mindenki oldjon ki. – kiáltja Melissa a rádióba. Lekapcsolja magát a szállítóról. Néhány másodpercnyi zuhanás után óriási porfelhő kíséretében landol a szigeten. Körülötte, a föld rengései és a porfelhők jelzik, hogy az egység maradéka is leszállt. Ekkor látják meg, hogy a gyalogságukat szállító gép füstölve, pörögve csapódik tőle csak pár méterre a talajba. A gép nem robban, fedélzetét a katonák gyorsan hagyják el. Körülöttük megelevenedik az addig békésnek látszó sziget. Mao percek alatt legalább húsz védelmezőt számol meg. Belevág a felismerés csapdába, csalták őket.

- Urzu – 2. HQ – nak. Urzu -8 elveszett. Ismétlem Urzu – 8. –at kilőtték. Nagyszámú ellenséges erők vettek minket körbe. Támogatást kérek. –kiáltja a rádiójába, miközben leterít egy felé közeledő védelmezőt. A gyalogosok a gépek lábai között cikázva igyekeznek középre a védettebb régiókba húzódni. Mikor elérik lázas igyekezettel, ássák be magukat körkörös vonalban. Ők értik meg először, hogy csak az az egy esélyük van, ha védekezni tudnak, míg az ígért deszant alakulat tíz M -9. –e megérkezik. Ha megérkezik.

- Vigyázz!! – kiált egy hang a rádióba, Mao még idejében pördül meg, hogy lássa amint az egyik M – 9. lába, majd karjai is leszakadnak a becsódások hatására. – Ez egy átkozott kivégző osztag! – kiáltja a gép pilótája. A roncshoz rohanó gyalogosok szabadítják ki, és viszik vissza a már félig kész lövészárkaikhoz. Alig néhány perc telt el és máris elvesztettek két gépet.

- Urzu – 5. elveszett. – Jelenti Mao kétségbe esetten. Lemondóan nézi a tőlük alig 700. méterre lévő épületet. Azt ahol a túszok, köztük Kaname van. Néhány perc telt el mióta útnak indultak. Alig pár perc és már csak három védelmezőjük maradt. A csata eldőlt, mielőtt még kezdetét vette volna. Már nem mentenek, hanem ők menekülnek. Igyekeznek odázni a megsemmisülést, csak még fél óráig.

- Itt Urzu – 13. Eltaláltak, a gép irányíthatatlan. El kell hagynom. – a gyalogosok őt is a „biztonságba” viszik.

- Már csak ketten. – suttogja Mao miközben hasra, veti magát, hogy legalább a többieknek segítsen. Látja, amikor Kurz gépét is a földre dönti egy találat. Látja társát, kimászni a gép roncsai közül, majd puskájával mögé húzódni. Túl messze van ahhoz, hogy megpróbálja elérni a gyalogság vonalait. Radarján megjelennek a Dana csatahelikopterei és vadászai. A gépek gyakorlatilag áthatolhatatlan tűzfalat vonnak a túlélők köré, de kimenteni őket egyelőre nem tudják. Mao leszed még néhány túl közel merészkedő védelmezőt. A hangokból sejti, hogy a gyalogság is tartja még állásait. Bár a túszokat kiszabadítani már nincs lehetőségük.

Mindannyian látják, amint a Dana rakétái elhúznak fölöttük, hogy másodpercekkel később darabokba robbantsanak néhány melléképületet, majd felszaggassák a leszállópályákat. Néhány védelmező eme csapások áldozatává válik. Mao radarján egy eddig azonosítatlan magányos helikopter jeleni meg, amint a sziget felé tart. Pár másodperc és az MI azonosítja a Narashino légi deszant egyik szállítógépét. – Mi a fenét keres itt egyedül. – fut, át Mao agyán a gondolat.

- Hé Mithrilek. – szól egy hang a rádiójukban – adjátok meg magatokat és nem lesz baja! Ha kellenek a túszok hozzátok elénk Kashimot!

- Ráálltak a frekvenciánkra! – dühöng Melissa, majd felnéz.

A kis egyemeletes főépület tetején két alak áll. A gép automatikusan zoomol rájuk. Mao döbbenten nézi, hogy a tetőn sakkban tartott túsz fejéhez fegyvert szegeznek. Az előbbi forgalmazásból sejti, hogy mi vár a szerencsétlenre.  – Jaj ne! - ismeri fel. A tető szélén Kaname áll.

- Urzu – 6. tegyél már valamit! Szedd már le a nyavalyást! – üvölt a rádióba.

- Azon vagyok. – jön a feszült válasz. – Nem tiszta a cél. Légy jó dugd ki a fejed! Mutasd magad Kurz bácsinak! – suttogja, miközben keresi a Kaname mögött álló testét, de az tökéletesen rejtőzködik a lány mögött.

Az alak ujja a ravasznak feszül. Kurz a távcsövön át, látja, amint felhúzza a fegyver kakasát. Másodpercek alatt dönt, tudja, hogy amit tenni készül veszélyes, de nincs más esély megmenteni a lányt. – Csak Sousuke meg ne tudja. Istenem segíts, csak most ne jöjjön közbe semmi. – gondolja, miközben célba veszi a lány jobb vállát.

- Mire készülsz Weber? – kérdi Mao, hisz ő is látja, hogy a cél nem tiszta, lassan megérti, hogy társa mit akar tenni. – NE!!!!

A Danával folytatott rádióbeszélgetés után Sousuke kikapcsolt rádióval álcázás nélkül dübörög végig a városon. Szemében eszelős aggodalom csillog. Érzi, sőt tudja, hogy valami rossz nagyon rossz dolog fog történni társaival. Vagy ami még rosszabb lenne számára, Kanaméval. Ahol elhalad pánikot, értetlenséget hagy maga után. Lassítás nélkül ugorja át a Narashino támaszpontjának kerítést. Egyenesen a központi épület felé tart. Biztonság kedvéjért kapcsolja be a Lambdát, az, hogy a szerkezet azóta üzemel, hogy ismét beszállt a gépbe fel sem tűnik neki. Helyzetjelző képernyőjén egy kis pont lüktet. Egy pont, ami számára most mindennél fontosabb. A Kaname karkötőjébe szerelt jeladó által közvetített jel forrása. Oda kell érnie minél előbb. Más már nem számít, csak ott legyen, mielőtt valami rossz történik.

Riadó szirénák bömbölése veri fel a Narashino támaszpontjának békéjét, a reggeli órákban. Sinji Kazama százados, a bázis egyik védelmező pilótája rohan lélekszakadva a központi épületben lévő irányító terembe. Hallott már a város másik felében lévő egyetemet ért támadásról, de a rendőrség nem kérte a segítségüket. A szirénák, nem a megszokott tónusban üvöltenek a hang sokkal sürgetőbb élesebb. - Nem a környéken, hanem itt van a baj. – gondolja Sinji.

-         Mi folyik itt? – kérdi a helységbe lépve az ügyeletest.

-         Azonosítatlan védelmező hatolt be a bázisra. – jön a válasz. – Eddig minden védelmi rendszerünket kikerülte. A szokásosnál négyszer, ötször gyorsabban mozog.

-         Az lehetetlen! Lőjék már ki!

-         Eddig minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, nem tudjuk megállítani.

-         Iránya?

-         Ide tart.

-         Okozott károk?

-         Nincs. Nem lő vissza.

A következő másodpercben, mikor Kazama kinéz az ablakon, az idegen gép lefékez az épület előtt. Térdre rogy. Sinji ismeri a mozdulatot, tudja, hogy a gépet kikapcsolták. Felnyílik a fedélzeti nyílás. Egy különös irányító ruhát viselő alak ugrik le a gépről és rohan be az épületbe. Sinji fegyvert ránt, mikor hallja, hogy odakint az őrséget harcképtelenné teszik. Bár furcsállja, hogy nem hall lövéseket, csak néhány tompa puffanást. A következő pillanatban egy ismerős férfi ront be a terembe, már messziről a nevét kiáltja. Kazama csak ezért nem lövi le a pofátlan személyt. Az alak eléri őt, a kezében tartott fegyverrel mit sem törődve megragadja zubbonya gallérját, látja amint apja lép a helységbe kíséretében néhány - lövésre kész – katonával. Felemeli a kezét, jelezve, hogy ne lőjenek. Kíváncsi rá ki ez a fickó, de legfőképpen kint álló gépére.

- Sinji segítened kell! – kiáltja közvetlen közelről a gallérral együtt Kazamát is rázva az ismeretlen.

- Sousuke? – kérdi bizonytalanul a rázott személy, lassan felismerve barátját. – Mi történt?

- El kell vinnetek ide! – szól Sagara, az asztalon, fekvő térképen egy szigetre bökve. – Gyorsan oda kell jutnom!

- Miért?

- Meg fognak halni, ha nem sietek!

- Kicsoda?

- Kaname és a társaim! – kiáltja egyre kevesebb türelemmel Sousuke.

- Ennyire fontos neked?

- Mindennél fontosabb.

- Apa készítsetek fel egy gépet. Elvisszük őt, oda ahová mondja!

- De százados… - kezdené az ügyeletes, valamint a terembe lépő néhány védelmező pilóta. – Miért?

- Mert ő mentett meg titeket a vereségtől néhány éve.  Mert a barátom, és bajban van. Majd én vállalom a felelősséget.

Alig néhány perc múlva felszáll egy gép, aljára csatolva az Arbalest. A pilóták a helikopter távozása után gyorsan döntenek. A hangárokhoz rohannak. Néhány perc múlva hét védelmező áll meg a leszálló pályán, a gépek már érkeznek is értük.

-         Miért tesszük ezt kapitány? – kérdi az egyik pilóta

-         Mert tartozunk ennek a fiúnak. – jön a válasz.

A hét szállítógép felveszi a védelmezőket, majd a már messze járó társuk után indul. A pilóták döbbenten hallják, amikor az irányítás még három gépüket küldi utánuk, valamint azt, hogy a Nerima tíz szállítógépe is bejelentkezik. A cél ugyan az, mint ahova ők tartanak. A szigeten elszabadult a pokol, és ez már a kormánynak is feltűnt.

A sziget fölé érve, a csatát látva Kazama leszól a szállítmánynak.

- Hogy fogsz velük boldogulni? Nagyon sokan vannak. – kérdezi.

- Van Lambdám. – jön a válasz. Sinji megrántja a vállát, már hallott róla, de még nem látta.

- Hol tegyünk le.

- Ott annál a nagy épületnél. – válaszol Sousuke.

A sziget közelébe érve utasítja a gép MI – ét, hogy pontosan határozza meg a jelforrást. A gép pillanatok alatt beméri, majd mivel a forrás az épület tetején áll képet is közvetít. Sousuke ráélesít a tető szélén álló Kanaméra. Látja amint a lány halántékához valaki fegyvert fog. Még nem ért oda. Csak figyeli a lányt, központi képernyőjét betölti a látványa. Látja ijedt szemeit, látja bennük a rettegést. A szívében nő az aggodalom, még 500 méter és ott van.

- Most vagy soha! – suttogja Kurz miközben, kifújja a levegőt. Hallja Mao kiáltását. Meghúzza a ravaszt. A fegyver eldörren, útnak indul a páncéltörő lőszer, / írói meg. j.: A félre értések elkerülése végett szeretnék itt néhány megjegyzést tenni. Ez most nem poén. A használt lőszer típusát hosszas megfontolás után két indokból választottam ki. 1. Kurz védelmező csatára készült. 2. az említett lőszertípus emberi szöveteken csak áthalad. A lőszerben lévő robbanóanyag, csontokkal ütközve nem, csak bizonyos keménységű anyagba csapódva robban fel./ de ebben a pillanatban a felettük elhúzó szállítógép váratlan széllökést kelt.

- A FRANCBA CSAK MOST NE! – kiált Kurz. Ő már tudja, hogy nem ott találta el a lányt, ahol akarta. Még látja a lányba csapódó lövedéket, hallja Mao kiáltását.

- Ezért meg fog ölni te ÁLLAT!!!.

- Tudom. – suttogja. Döbbenten nézik Kaname zuhanását, de annak földet érését már egyikük sem látja. Egy óriási test, majd hatalmas porfelhő takarja el a szemük elől. Mikor a por leül mindenki hitetlenkedve, nézi a tőlük pár száz méterre mozdulatlanul álló gépet. Az Arbalestet.

- JESSZUSOM!! – kiált fel Mao és Kurz egyszerre.

Sousuke kerek szemekkel mered a képernyőre. Látja Kanamét, látja a lány mellkasának jobb oldaláról előtörő vért. Látja arcán a fájdalmat, azt, amikor megtántorodik, a mögötte szétrobbanó felsőtestű alak lökésétől. Kioldja a gépet 20 m zuhanás vár rá. Lassított felvételként érzékeli a lány pár lépésnyi tántorgását, majd azt, ahogy átbukik a peremen, testének zuhanását. Az MI az eddigi parancsnak megfelelően folyamatosan követi Kanamét. A külső hangszórók nem képesek közvetíteni a fiú üvöltését.

–NEEEEEEEEE!

 Sousuke döbbenten, tehetetlenül nézi, ahogy a test élettelenül zuhan, majd becsapódik az alatta lévő homokba. Nem akarja elhinni, nem akarja elfogadni, hogy az, amit lát az valóban megtörtént. Nem tudja felfogni, hogy a lányt, akit szeret, megölték. Örökkévalóságnak tűnik számára, az a néhány másodperc, míg zuhan. Látja amint az esés szele, kibontja a lány hajából, - amit ő imádott simogatni – a szalagot. Látja mellkasából az ütközés következtében kitörő vastag élénkvörös vérgejzírt. Kaname abban a pillanatban ér talajt, amikor az ő gépe is földre csapódik. Megbabonázva, hitetlen, de már őrületben csillogó szemekkel bámulja az élettelenül fekvő lányt. Nézi, hogy kedvese nem mozdul, a szemei zárva, bőre egyre haloványabb, teste alatt egyre terjed a vérfolt. A vérfolt, ami a lány elfolyó életét jelenti neki. Sousuke szemei teleszaladnak könnyel, az őrületet pár másodperc erejéig felváltja az iszonyú fájdalom.

Kaname először nem tudja mi történt vele. Csak azt érzi, hogy valami megütötte a mellkasát, de néhány másodperc múlva megérkezik a fájdalom. Összerántja testét. Érzi, hogy valami meglöki hátulról, ereje már nincs, hogy a sebre tegye kezét, sőt már arra sincs, hogy ne bukjon át a peremen. Száraz falevél módjára hullik le a tetőről. Zuhantában látja az Arbalest leszállását.

- Tudtam, hogy eljössz Sousuke, de azt hiszem, most elkéstél. – gondolja, majd az eszméletlenség sötét kútjába zuhan. Tudata élet és halál vékony mezsgyéjén lebeg, de teste tovább zuhan. Szemei lezáródnak. Már nem érzi, mikor földet ér. Már nem érez semmit. A kis szalag lassan a teste mellé ér.