EPILÓGUS

Miután Kaname és Sousuke meglehetősen sietve távoztak az osztályból, Kiyukó hangos sóhajjal az órák végén a kollégium felé indult. Zavartan kezdte szedegetni az útjába eső dolgokat, hol egy pulóvert, hol egy szoknyát, hol egy kabátot, nadrágot talált. – Nem bírták ki a szobáig. – sóhajtott, miközben felszedte igaz, csak két ujjal Sousuke meglehetősen árva pisztolyát. A gyűjtögetés eredményét egy telefon sürgető csipogásának köszönhetően ismét szétszórta. Igaz ezúttal kisebb terepen, mint a gazdáik. Felvette a földről a virgonc mobilt és beleszólt.

-         Itt Sagara telefonja ő most nem ér rá. Nálam hagyhat neki üzenetet. Ha előkerül, átadom.

-         Mondja meg az őrmesternek, hogy a mostani feladata ellentétes parancskiadásáig állandó. Üzenem neki, hogy a csomagról parancsaim alapján gondoskodtak.

-         Ki maga?

-         Kalinyin ezredes.

Ezzel a vonal megszakadt. Kiyukó Kaname szobája elé érve az onnan kiszűrődő hangok hallatán, fülig pirulva ismét megfutamodik. Orra alatt csak egy mondatot ismételget.

- Uram isten. – gondolatban eldöntötte már, hogy az első adandó alkalommal ismét leitatja Sagarát, de ezúttal legalább egy katonai kódfejtőt is magával fog vinni. Hátha akkor ért is majd belőle valamit. Néhány óra múlva, mivel a fegyver már nagyon zavarja, ismét megkísérli visszaszolgáltatni a ruhákat tulajdonosaiknak. Mivel a zajok még ekkor is hallhatók, lemond ilyen irányú terveiről. Majd holnap gondolja.

Miközben Kiyukó másodjára is Kaname szobája felé tart az Afgán hegyvidék fölött kilép az álcázásból a Mithril egyik szállítógépe. Ejtőernyős rámpája nyitva, rajta csak egy bekapcsolt védelmező áll. Markában egy apró, mindössze egy piros puszi foltos alsónadrágot, valamint egy ejtőernyőt viselő alakkal. A gép pilótája a körülötte álló katonákkal együtt a szerencsétlent vigasztalja.

-         Nem kellet, volna rád ernyőt adni. De mi nem vagyunk olyan gonoszak.

-         Ne felejtsd el, amit tanítottunk neked. Ha valakivel találkozol, mond azt neki.

-         A táblád el ne dobd az az életbiztosításod.

-         Jó utat.

Ezzel a védelmező egy baseballban a dobók által használt mozdulattal kidobja a gépből a szerencsétlen alakot.

Néhány óra múlva egy öreg afgán kecskepásztor olyan dolgot látott – pedig már sokat megélt – amit életében még soha. Egy alsógatyás alak közeledett felé, nyakában egy táblával. Szerencsétlen öreg úgy megijedt, hogy egész életében hű, és megbízható társához egy a burnusz alatt lapuló AK.- 47 – es géppisztolyhoz kapott. Mivel szeme már nem volt a régi, abban, hogy néhány jól irányzott sorozattal leküzdje a jelenést csak az anyanyelvén felé üvöltözött szöveg, akadályozta meg. Bár nem értette, hogy miért kiabálja neki a fickó a saját halálos ítéletét. Mikor közelebb ért kibetűzte a tábla feliratát is.

„Ez a férfi belém kötött és meg akarta ölni az asszonyom. Kashim.”

Az öreg elmosolyodott majd angolul pár szót szólt a rémült alakhoz. Elképzelte, hogy a felirat mennyire fog tetszeni a faluja többi lakójának.

- Ne aggódj barátom. Elviszlek egy helyre ott majd gondodat, viselik. – Mondta megnyugtató hangsúllyal az öreg. – Biztos az a hosszú hajú lány, aki a legutóbb vele volt. - gondolta közben. Csak azt felejtette el, közölni vendégével, hogy hosszabb rövidebb ideig a falu valamennyi lakója harcolt Kashim mellet, és eléggé megkedvelték a „mini darálót”, - bár idő közben megnőtt - valamint az őt meglehetősen brutális módszerekkel kordában tartó társát. / mint tudjuk az afgán gerillák nem csak harcias, de hálás népség is./ Az úri emberrel többé senki sem találkozott.

VÉGE!

Köszönet lektoromnak a segítségért / amúgy a nővérem Kata/ áldozatos munkájáért, ösztönzéséért, beledumálásaiért, meg mindenért, amivel a mű létrejöttét segítette, beleértve, hogy megismertetett a sorozattal.

Remélem a következőt is így fogadjátok majd. Hamarosan készül.

Kritikát, megjegyzést, hozzászólást a következő címre kérem: kerekes81@freemail.hu

Köszi.               John Weeler.