4. fejezet

 Mire eljött a reggel Senshui elment. Csak egy levelet hagyott:

Sajnálom, el kellett mennem...majd este átmegyek...

Szeretlek : a Te Shinobud

Felkelt, felöltözött és készített magának reggelit.

Fél óra elmúltával kopogtattak ajtaján. Lenyelte a szájában lévő falatot, majd ment nyitni.

- Igen?

- Szia - mondta az ajtóban álló Koenma.

- Oh...jó reggelt! Hát te?

- Csak szeretnék veled beszélni...

- Jah, értem. Kerülj beljebb - mosolygott kedvesen. - Hol hagytad a cumid? - érdeklődött, miután meglátta, hogy Koenma szájából hiányzik a jól megszopott szopóka.

- Nem lényeges...

- Mindegy...szóval, miért is jöttél?

- Elmondanék valamit...

- Csak nem a Szellemvilágban történt valami?

- Öhm...nem...inkább...magánügy-jellegű.

- Akkor mondd. Egyre kíváncsibbá teszel...

- Csak...csak azt szeretném, hogyha...hogyha...megtudnád...én...- nyelt egyet, majd mélyen a lány szemébe nézett.

Ettől elpirultak.

- ...én...szeretlek...- azzal megragadta a lány vállát, és magához húzva megcsókolta.

Elkerekedtek a leány szemei. Szája résnyire kinyílt a csodálkozástól. Ezzel a kis réssel Koenmát közelebb engedte hozzá. Nem tudta mit tegyen. Teljesen lebénította a csók. Koenma lassan átölelte, és az a csók, amibe belemerültek, egyre hosszabbnak és szenvedélyesebbnek érezték.

 Mikor vége szakadt Miko csak kivörösödött arccal, lehunyt szemmekkel ült, és édesen, finoman csücsörített. Akkor eszmélt fel, amikor érezte, amint Koenma keze a rajta lévő blúz gombjaihoz tévedt. Hátrébb húzódott.

- Ne! - kiáltotta. - Koenma...én...én erre nem tudok mit mondani...sajnálom...de...ez az érzés nem talált nálam viszonzásra...Shinobut szeretem...most töltöttünk együtt egy csodálatos napot...és...sajnálom, ha azt hitted, hogy ebből lehet valami...de nem...mostpedig...menj el...kérlek...

Koenmának nem kellett kétszer mondani. Kiment.

 Eljött az este. Megérkezett Senshui is. Miko amint meglátta, elfelejtette Koenmát, és a reggel történteket. Örült, hogy láthatja szerelmét.

- Miko...lenne egy kérdésem...

A lány kérdően felvonta egyik szemöldökét.

- Csukd be a szemed...

Úgy tett. Shinobu fél térdre ereszkedett. Zsebéből elővett egy kis, fekete dobozkát.

- Miko...- mondta, mire a lány kinyitotta a szemét. A lélegzete is elállt. -...hozzám jönnél feleségül?

Nem tudott mit mondani. Szerelme nyakába ugrott, olyan erővel, hogy hátraestek.

- Igen, igen és megintcsak igen!!! Veled akarom leélni az életem...senki mással...csak Veled!

Nagyon boldogok voltak.

Azóta is, együtt vannak. És ezt a köteléket, ami kettőjük közt van, nem tépheti szét semmi, és senki. Soha, senki...