2. fejezet

Jelen

Előzmények: Kuwabara, Kurama, Hiei és Mitarai elzárva Urameshitől, Yusuke pedig Senshui Kazuya személyiségével küzd. Koenma még nem érkezett meg, a szellemvilágban van, és gondolkodik, hogyan segíthetne Yusukénak.

- Esetleg felhívhatnánk...- tűnődött Koenma, miközben futottak ki az időből.

- Kicsodát, nagyuram? - nézett kérdően George.

- Hallottam, hogy...mielőtt Shinobu eltűnt, megismerkedett egy lánnyal...azon az éjszakán küldtük arra a emgbízásra, ami egy életre megváltoztatta a személyiségét...Többet nem találkoztak. Ismerem a lányt...Nagyon kedves...

- És most tőle akar segítséget kérni, Koenma-san?

- Igen...talán bejön...

Tárcsázni kezdett.

- Halló?

- Halló? Miko?

- Igen...Koenma, te vagy az?

- Igen...szükségem lenne rád...

- Értem...találkozzunk a barlang bejáratánál...rendben?

- Rendben...

~ Shinobu...több mint 10 éve nem láttalak...ennyi idő után...vajon felismersz? Nem tudhatom...majd ha meglátom...kiderül...

- Hol lehet? A francba...hol időzik ennyi ideig?

- Rólam beszélsz, cumis? - jelent meg Miko.

- Ööö...dehogy! - a hang irányába fordult Koenma. Lélegzete is elállt a lány láttán. Hosszú, feszes, fekete farmer, ujjatlan, feszes, fekete felső volt rajta. Haja szabadon omlott vállára. Szemei csillogtak. Valószínűleg Shinobu Senshui járt a fejében.

- Gyönyörű vagy - mondta ki nyíltan Koenma.

- Köszönöm - pirult el a lány.

- Na mindegy...siessünk...Yusuke nem biztos, hogy sokáig fogja bírni...

- Rendben...

Hogy Miko honnan is ismeri Koenmát? A válasz egyszerű: Shinobu eltűnése után 3 évvel Miko is furcsán kezdte érezni magát. Elment Genkaihoz, és kiderült, hogy különleges erő birtokában van. Koenma itt jött a képbe: megbízásokat adott a lánynak, amiket az teljesített. De ezalatt az idő alatt Koenma beleszeretett Mikoba...Persze erről a lány mit sem tudott...

- Gyere - ragadta meg a lány kézfejét Koenma és futásnak eredtek.

Hála Kurama jelzővirágainak, egy ideig könnyű volt követni az utat.

 Hirtelen megremegett a föld. Koenma szilárdan állt, Miko viszont elvesztette egyensúlyát, arccal Koenma felé, nekiesett.

- Már vége - mondta Koenma, finoman szorítva a lány felkarját.

- Oh...sajnálom...- nézett fel Koenmára.

Mind a ketten elvörösödtek. Koenma nyelt egy nagyot, majd hátranézett.

- Menni kéne...

- Jó - lépett hátrébb Miko.

Továbindultak. Sajnos akadt egy kis gond: az iménti földrengés szétszórta Kurama útjelzővirágait.

- És most?

Koenma körbenézett, majd rámutatott az egyik járatra.

- Az lesz az...ebben biztos vagyok...

- Menjünk akkor...

 Úgy tíz perc múlva elértek a járat végéhez. Belülről kísérteties és félelmetes hangok szűrődtek ki. Senshui hangja volt...

...majd Yusukéé...

...újra Senshui...

...Yusuke...

...egy erős puffanás hangja.

Kicsit közelebb mentek. Senshuiból előbújt hét személyiségének legkegyetlenebbike: Kazuya.

- Ez az őrült lenne...Senshui? - kérdezte Miko, elsötétülő arccal.

- Nem az, akit te ismersz...az idők folyamán...több személyisége alakult ki...ő lenne az egyik...Kazuya.

 Yusuke a földön feküdt, átlőtt végtagokkal.

- Búcsúzz el az életedtől, te kis porbafingó! - tartotta Kazuya a fegyverét Yusuke szívéhez.

- Shinobu...- lépett be Miko.

- Miko, mit csinálsz? Ez veszélyes - mondta Koenma, de a lány ügyet sem vetett rá.

Kazuya Miko felé fordult. Shinobu énje egyszerre ráismert.

- Shinobu...ez nem te vagy...- közeledett hozzá lassú léptekkel.

Kazuya elfordult Yusukétól, és fegyverét Mikora szegezte.

- Ne gyere közelebb, vagy téged is kinyírlak! - mondta halálkomoly hangon.

Miko nem hallgatott rá. Egyre közelebb és közelebb ment hozzá. Kazuya el akarta sütni pisztolyát, de valami visszatartotta. Pontosabban valaki: Shinobu.

 Mikor már előtte állt. Kazuya a homlokához szegezte a pisztolyt. Miko rebbenés nélkül hagyta.

- Shinobu...kérlek...

- NEM VAGYOK SHINOBU! A NEVEM KAZUYA! - ordította, és kicsit közelebb tolta a fejéhez a puskát.

Miko belenézett Senshui szemeibe. Vérben forogtak a dühtől. De mégis, a mélyén felcsillant az a csodálatos egyéniség, az a személyiség, akibe Miko beleszeretett. Ahogy meglátta azt a csillogást, nem törődött azzal, hogy mi lesz vele. Odébblökte a fegyver, és Kazuyához lépve szorosan átölelte a derekát. Egész testével a fiúhoz simult. Eleredtek a könnyei. Sírt...hiányzott neki Senshui. Érezni akarta az illatát...a közelségét...

 Kazuya ellökte volna magától, de nem így tett: Shinobu visszatartotta. De a fegyvert a fejéhez tartotta. Miko egyeltalán nem félt. Nem zavarta, hogy akár most dobbanhat utoljára a szíve. Ha ez lett volna az ára, hogy érezheti Senshuit, erre is kész lett volna.

 Koenma a távolból figyelt. Eléggé le volt törve. Inkább visszahúzódott: nem bírta tovább nézni. Fájt a szíve. Még el akarta mondani Mikonak, hogy mit érez. De nem tehette. Nem tehette, mert tudta: Miko nem őt szereti.

 Senshui kezei lassan leereszkedtek a teste mellé. A keze visszaváltozott a puskából. A lány fejére döntötte sajátját. Karjai lassan Miko köré fonódtak. Shinobu visszatért...

 Yusuke felállt a földről.

- Na jó, hagyjátok a romantikázást...mi lesz a csatánkkal? - nyögte ki nehezen.

- Yusuke...hagyd - lépett a fiú mellé Koenma. -...azt hiszem nem tudjátok folytatni. Törődj bele...én már beletörődtem...

- Ér...egy pillanat...- nézett a cumisra Yusuke. -...hogy érted, hogy te már beletörődtél?

- Öhm...nem lényeges...

 Ezt a párbeszédet a pár nem hallotta. Belefeledkeztek a másikba. Akár évszázadokon át tudták volna egymást szorítani.

 Eljött a másnap. Az átjáró bezárult. Korán reggel Miko egyedül ébredt. Kinézett az ablakon és sóhajtott.

- Lehet, hogy csak álmodtam...? - kérdezte magától, sóhajtva.

Kopogtattak az ajtaján. Beletörölte enyhén könnyes szemét a rajta lévő bő, szürke ing ujjába, majd az ajtóhoz ment. Kinyitotta.

- Jó reggelt...zavarok?

Lélegzettvisszafolytva állt. Csillogó szemekkel állt a látogató előtt, majd hirtelen a nyakába ugrott.

 Shinobu volt az. Szokásos öltözet volt rajta. Finoman átkarolta.

- Bemehetek? - kérdezte mosolyogva.

Miko bólintott. Kicsit hátrált, Senshuival együtt.

 Amikor megálltak, Senshui ismét belemélyedt Miko mélyen kivágott ingjén. Hosszan figyelte a két mellet, ami természetesen rendesebben kifejlődtek.

 Miko tudta, mit bámul ennyire. Felemelte a kezét és enyhén felpofozta.

- Perverz! - mondta mosolyogva. - Deja vu.

- Ahogy mondod - somolygott Senshui is. - Egyébként...- lépett közelebb hozzá. -...lenen valami...amit már 10 és fél éve meg akarok tenni...

Miko arcába szökött a vér. Finoman felhúzta egyik szemöldökét, jelezve, hogy érdekelné, mi az. Senshui két keze közé vette Miko arcát, egy kicsit lejjebb hajolt, majd gyengéden megcsókolta. Édes volt, mint a legfinomabb méz. Amikor az összeforrt ajkak szétváltak Miko felnézett.

- Ez...csodás volt...- csillant meg Miko szemében egy szenvedélyes szikra. Keze vészesen közeledett lovagja érzékenyebb részéhez.