Yu Yu Hakusho

Megjegyzés:

 Csak annyit szeretnék hozzáfűzni az egészhez, hogy ez lényegében azokhoz a részekhez tartozik, melyekben az átjáró bezárásával bajlódnak. Csak itt egy olyan változat olvasható, ahol egy másik megoldás is lehetséges lett volna, ha létezett volna az új személy. Nem lövöm le a poénokat, majd a történetből kiderül minden. Mellesleg a fan fiction tartalmaz korhatáros részeket is, amiket komolyan kéne venni ^_^

1. fejezet

Múlt

 A hajnali fény egy lány arcát simogatta. A szabadlevegőn feküdt, a puha fűben. Másik oldalára fordult, és sóhajtott. A világosság felébresztette. Felült, megtörölte sötét szemeit, elsöpörte sötétkék fürtjeit az arcából és körbenézett. A főiskolája hátsókertjében feküdt. Egy srác tűnt fel a kapu túloldalán. Magas volt, fekete, kócoshajú. Szemei rajta ragadtak meg. Csak mozdulatlanul ült, és szemével őt követte. Egyszercsak észrevette, hogy a kiszemeltje a szeme sarkából őt nézi. Elpirulva elfordította a fejét. A férfiú belépett a kapun.

- 'reggelt - biccentett az ifjú.

A lány felállt. Úgy másfél-két fejjel lehetett alacsonyabb a srácnál.

- Neked is...Miko vagyok - nyújtott kezet a lány.

- Shinobu...Shinobu Senshui...- rázta meg erősen a feléje nyújtott végtagot.

- Még...nem láttalak erre...

- Már egy ideje ide járok...csak általában el szoktam menni...estére, éjszakára...hasonlók...

- Értem...öhm...elengednéd a kezem? - jelent meg Miko arcán egy halovány arcpír.

- Oh...persze - kapta el onnan, majd a háta mögé tette.

Rövid csend következett. Csak a szél halk susogását lehetett hallani, amely finoman borzolta a zavartan ácsorgó pár haját.

- Órák...- törte meg a csendet Shinobu. -...Órák után mit csinálsz?

- Semmit...általában mindig egyedül vagyok...idekinn szoktam feküdni és gondolkodni...na mindegy...miért?

- Csak mert...nincs esetleg kedved meginni velem egy teát vagy kávét? - vörösödött el cseppet Shinobu.

- Dehogynincs! Legalább nem unatkozom...- pirult el ő is. - Akkor...majd találkozunk...- mosolyodott el.

- Az kapualjban megfelel?

- Igen...akkor...szia...

- Szia...további szép napot.

- Neked is...

Órák után

 Miko a kapunak dőlve várt. A földet rugdosta. Hirtelen két kéz egyik-egyik vállára nehezedett. Hátranézett.

- Helló - mosolygott mögötte Shinobu.

- Szép napot...

- Mehetünk? - állt mellé a férfiú.

Miko lassan bólintott.

 Hamarosan elérkeztek az egyik kávézóhoz. Végigbeszélgették a napot. Észre se vették, és már le is szállt az éj.

- Huhh...késő van...hazakísérlek...

- Köszönöm - állt fel.

Előrelépett, de mivel kibomlódott a cipőfűzője, előreesett, és ledöntötte a lábáról az előtte álló Shinobut.

- Oh...milyen béna vagyok...- tolta fel a felsőtestét.

Az alatta fekvő személy szeme a lány dekoltázsára tévedt. Rákvörösen bámult a keblekre.

- Sajnálom...jól vagy? - nézett kérdően Miko a fiúra, de az csak bambán nézett őrá.

Nem tudta mire vélje ezt, majd észrevette azt a pontot, amit olyan mereven figyelt.

- PERVERZ! - csapta pofon.

Felállt.

- Saj...sajnálom...- piruldozott továbbra is.

Miko se volt valami falfehér. Elfordult, hogy Shinobu ne lássa zavarát.

- Ugye...nem ütöttem túl nagyot...? - nézett hátra.

- Nem - fordította a fejét másik irányba. - Akkor...induljunk...

- Jó...

Némán mentek hazafele. Mind a ketten a földre szögezték a tekintetüket. Shinobu az arcát dörzsölte, Miko pedig a kezét a háta mögött fogta össze.

~ Gyönyörű...~ gondolta Shinobu.

Miko házának ajtajához értek.

- Akkor...jóéjt - a lány már fordult is az ajtóhoz. -...oh, ezt elfelejtettem...

Shinobu kérdő tekintettel figyelte a lányt. Az lábujjhegyre állva nyomott egy hosszú csókot a srác arcára. Shinobu átölelte a derekát, és magához szorította. Hosszú percekig voltak így. Végül elváltak.