III. Fejezet – Hosszú éjszaka

-Atem!- Núbia a fáraó nyakába ugrott.

- Jól vagy Núbia? – Atem szeme csillogott, ahogy a lányra nézett. Látszott rajt, hogy nagyon örül neki.

- Igen. Most már igen. Hála Setonak.

A fáraó ránézett barátjára, de nem szólt semmit. Helyette ismét Núbiához fordult:

- Biztosan nagyon fáradt vagy. Nefri majd elkísér a szobádba. Majd holnap beszélünk. Rendben?- a lány bólintott és egy szolga nyomában kisétált a teremből. Kaiba úgy döntött Núbia után megy. Vonzotta  a lány, bár nem igazán tudta, miért. A szolgáló egy szobához vezette őket.

- Szüksége van valamire?

- Nem. Köszönöm.

A szolga kiment és Núbia magára maradt. Vagyis ő azt hitte, egyedül van, hiszen nem láthatta Kaibat. A lány fel-alá járkált a szobában. Látszott rajt, hogy nagyon ideges. Aztán hirtelen megállt, az ablakhoz sétált és kinézett. Valami eszébe juthatott, mert az arca egyszer csak megváltozott: nyugodtabb lett, még el is mosolyodott. Összefonta a karját és a nyakában lógó medállal babrált. Úgy tűnt, teljesen máshol jár. Aztán alig hallhatóan megszólalt:

- Seto!

Kaiba meglepődött. Tudta, hogy a lány a papra gondol, mégis úgy érezte, hozzá beszél. Odasétált mellé. Így közelről még szebbnek látta. Lassan felemelte a kezét és gyengéden megsimogatta az arcát. Núbia hirtelen felé fordult.

-Seto? – Egy darabig nézte a Seto mögötti falat, aztán elmosolyodott és visszafordult az ablak felé.

-Már képzelődöm is.- mondta nevetve.

Kaiba továbbra is csak nézte a lányt. Az előbb Núbia érezte, hogy itt van. Elvarázsolta a lány szépsége. Soha nem érzett még ilyesmit. Eddig Mokuba volt az egyetlen ember, aki érdekelte. De most vigyázni akart erre a lányra. Hirtelen Priest Seto lépett a szobába. Núbia felé fordult. Szemét a papra szegezte és kérdőn nézett rá.

-Minden rendben. –szólalt meg a fiú.- Atem elküldte a seregét. Parancsot adott az összeesküvők felkutatására és letartóztatására. Most már nem lesz baj, Tark nem árthat a fáraónak.

Núbia megkönnyebülten sóhajtott, szemében könnyek csillogtak. Odarohant Setohoz és a nyakába borult. A pap először meglepődött, aztán elmosolyodott és erős karjaival átfonta a lány derekát. Néhány percig így álltak egymás karjaiban. Kaiba már azon gondolkozott vajon elengedik-e valaha egymást. Bármit megadott volna, hogy Núbia őt ölelje. Tudta, hogy ez a pap is Ő, mégis: féltékeny volt. A csendet Priest Seto törte meg. A lányra nézett és aggódó tekintettel kérdezte:

-Te jól vagy?

- Igen. Minden rendben, ne aggódj miattam. Tudod, hogy erős fából faragtak. Csak nagyon féltettem Atemet.- leült az ágyra. Bár hangja vidáman csengett, a szeme mégis szomorú volt.

- Jól ismerlek.- nézett rá Seto- Azt viszont egyáltalán nem értem, miért egyeztél bele, hogy hozzámenj ehhez az alakhoz, ha nem szereted. Te mindig szabad voltál. Gyerekkorunkban is mindig veled volt a legtöbb baj. Sosem fogadtál szót.

- Az régen volt. Azóta sokat változtam.

- Ennyit nem változhattál. Te sosem nősz fel. – mosolygott a fiú.

- De felnőttem és kész!- csattant fel Núbia. Felállt és szemrehányóan nézett barátjára- És különben is, mit kellett volna tennem?! Az apám boldog volt, az anyám is, mindenki ezt várta tőlem! – már szinte üvöltött. Nagy levegőt vett és könnyes szemmel folytatta. – És ti is elhagytatok! Atem a fáraó, neki nincs ideje buta kislányokkal foglalkozni! Te pedig nagyhatalmú pap vagy! Egész Egyiptom ismer és tisztel! És én?! Én ki vagyok? Mi a feladatom? Hogy szófogadó lány legyek, jó feleség! És jó barát! Hagyjam őket! Éljék a saját életüket! Nélkülem! Nekem hozzá kell mennem valakihez, akit nem szeretek, valakihez, akit soha nem láttam és nem szerettem! Ha nem Tark, hát jön majd más, aki elvesz és…

Nem tudta befejezni. Priest Seto hirtelen felállt az ágyról odalépett a lányhoz, megragadta a karját, magához húzta és megcsókolta. Mikor elengedte, Núbia reszketett. Némán nézett a fiúra.

- Nem mehetsz férjhez! Szeretlek! – suttogta a pap kétségbeesett hangon.

- Ne aggódj! Csak neked mondanék szívből igent. Szeretlek!- mondta Núbia mosolyogva. Aztán megsimogatta a fiú arcát, lábujjhegyre állt és forrón megcsókolta. Egyre jobban belefeledkeztek egymásba. Már senki sem létezett számukra. Elfelejtettek maguk körül mindent. Nem számított az árulás, nem számított a kiabálás. Csak ők ketten léteztek. Csak egymást akarták. Seto Kaiba kisétált a szobából. Úgy döntött, kint tölti az éjszakát. Bár nagyon vonzódott Núbiáhaz, abból, ahogy Seto és ő egymásra néztek, Kaiba megértette, hogy ők ketten összetartoznak. Örökké.