2. fejezet: Az embereknek élniük kell!

Yusuke az elmúlt pár nap alatt nem érzékelte azt a különös erőt. Egyszer kétszer egy pillanatra megérezte de, az-az idő kevés volt, arra hogy a nyomába eredjen a különös szerzetnek.

Most szombat délelőtt van Yusuke egyedül sétálgatott a főutcán. Ám valamiért az utca és az utak üresek voltak. Síri csend honolt Yusuke lépései keltetek csak zajt. A máskor teli utca üres, az utak, amit az autók ellepnek kihalt. Az emberek mit csinálnak most? Alszanak! Hogy miért? Nem tudni.

Yusukét egyre jobban kezdte idegesíteni a helyzet. Egész nap csak a várost járta hátha megérzi az idegent és elkaphatja végre. A nap utolsó sugarai éppen készültek elhagyni a horizontot. Ekkor megjelent egy csoport ember. Zavartan pislogtak körbe, és rohanni kezdtek, hogy elintézzék azt, amit a nap folyamán kellett volna. Mindahányan idegesen ordibáltak egymással és igencsak nyugtalanok voltak. Yusuke értetlenül nézet rájuk és elsétált mellettük a földet nézve. Elötte megjelent Kuwabara Kurama és Hiei.

-Ti meg mit kerestek itt? Egész nap csak aludtatok?

-És akkor mi van Urameshi?

-Semmi.

-Mostanában tényleg túl sok pihenésre van szükségem nekem is –mondta Kurama. Hiei nem szolt a témához de ő is ideges volt. Látszott rajta.

-Valami gond lehet a szellemvilágban!

-Botan? Te mit keresel itt?

-Amit ti is… most keltem fel!

Yusuke idegesen ment tovább. Nem akarta elhinni, hogy nem tudnak az ügy után járni és a szellemvilág is tehetetlen.

-Yusuke! Egyedül nem tudod megoldani az ügyet!

-Még mindig jobb, mint itt állni és azt hallgatni, hogy mennyit aludtatok! –mondta dühösen és elindult visszafelé. De hirtelen megtorpant. Az előbb még vitatkozó emberek holtan feküdtek a földön. A holt testek felett egy démon állt, aki megölte az embereket.

-Mi a franc történik itt?

A többiek mellé léptek.

A halottak mellett ekkor megjelent 3 fekete köpeny alá burkolódzó alak.

„-Egyikük sem ő! Hol van az-az átkozott?”

-Csak nem engem keresel? –kérdezte a kísértetien hideg hang, ami vonzóan csengett.

-Ez a hang! –mondta egyszerre Kuwabara, Kurama és Hiei. Botant azonban rémisztette a kísérteties hang.

A három kis szolga végrehajtotta dolgát. A lelkeket visszadobták a testekbe majd eltűntek. Az emberek felálltak és üres tekintettel elindultak talán otthonuk felé.

Yusuke megint nem tudott megszólalni!

Az idegen azonban nem foglalkozott többet a fiúval. A démon felé fordította fejét, amit megint eltakart a köpeny. A démon jobbnak látta, ha elmenekül. Mozdulni azonban nem tudott. A lény hangja megbabonázta.

Az alak egyre közelített a démon felé, aki az embereket megölte. Az félt, mozdulni mégsem tudott.

-Embereket öltél! Ezt nem tudom megbocsátani neked. –mondta teljesen nyugodt hangon.

-Bár a halált utálom, mégsem tehetek mást! Neked most a túlvilágra kell menned! –mondta, majd kinyújtotta a kezét melybe egy fehér lélekgömb repült. A démon végignézte, ahogy lelke elhagyja testét, majd összeesett és eltűnt. Az idegen összecsukta tenyerét és a lélek eltűnt.

-Ezt mégis miért tetted? –szedte össze bátorságát Yusuke.

-Nem tartozom neked magyarázattal.

-Pont olyan a stílusa, mint neked Hiei. –viccelődött Kuwabara de senki nem figyelt rá és igazából ö sem volt magánál.

-Akkor is elmondhatnád, hogy miért nem hagyod, hogy az emberek meghaljanak!

A lény levette csuklyáját a fejéről és szembe fordult Yusukével. A lány nem lehetett idősebb Yusukénál. Arcán könnyek folytak végig és cseppentek le a földre.

-Az embereknek élniük kell! –mondta, majd kinyújtotta kezét, amire Yusuke és barátai mély álomba merültek. Odalépett Yusukéhoz és leguggolt mellé.

-Az embereknek élniük kell! –mondta, majd megsimogatta a fiú arcát és eltűnt.

Folyt. Köv.