3.fejezet

Mikor magukhoz tértek, egy hűvös és rideg szobában voltak. A falak kőből, az ablakokon és az ajtón vasrács.

-Szép volt Yusuke!- ordította Kuwabara, mikor eszébe jutott, hogy mi is történt.

-Nézzük a jó oldalát! Kijutottunk!- mondta s közben kínosan vigyorgott.

-Ha-ha, nagyon vicces!- mondta Hiei. Az ajtóhoz sétált, ki akart nyúlni a rácsokon, de a tengerparti falhoz hasonlóba ütközött.

-Vagy talán mégsem- mondta Kurama.

-És most mit csináljunk?- kérdezte Yusuke.

-Ki kell jutunk innen, amilyen gyorsan csak lehet!- mondta Kurama.

-Jön valaki!- mondta Hiei, majd elhátrált az ajtótól.

-Nocsak nocsak. Hát felébredtetek?

-Azonnal eressz ki minket!- mondta Hiei.

-Ugyan miért tenném?- kérdezte.

-Ayumi! Válaszolj! Miért csinálod ezt?- rohant az ajtóhoz Kurama.

-Hogy miért? Mert van valaki a Szellemvilágban, aki fontos nekem- válaszolta.

-Hogy mi? Valaki…aki fontos neked?!- mondta csöndben Kurama, majd vissza ült.

-Ne siránkozz! Az aki téged szeretett, nemsokára meghal…

-Ezt meg hogy érted? –kérdezte.

-Majd megtudod…Őrök!- kiáltotta, majd néhány jó megtermett szörny lépett be a cellába. –Hozzátok őket!- adta ki az utasítást. A szörnyek odamentek a foglyokhoz.

-Itt a lehetőség!- mondta Hiei, és máris támad, azonban hasztalanul.

-Elfelejtettem volna?- kérdezte gúnyosan Ayumi.

-Mi a fene ez?- kérdezte Hiei idegesen, mikor a kezein lévő energiabilincsekre pillantott.

-Ezeket nem tudjátok leszedni! Minél jobban erőlködtök, annál jobban szorít és elszívja az erőtöket is! –mondta nevetve. –Hozzátok őket!

Az örök kivitték őket. Kicsit kapálóztak, majd belátták, hogy semmit sem tehetnek. Egy nappalinak szolgáló helyiségbe vitték őket, ahol leültek.

-Kértek?- kérdezte Ayumi az asztalon elhelyezett teára utalva.

-Kérnénk, de a bilincsekkel nem tudunk inni. Ha levennéd őket, sokkal könnyebb lenne- mondta Kuwabara bugyuta vigyorral.

-Hú de ravasz- mondta gúnyosan Hiei.

-Neked talán van jobb ötleted?- kezdett ordítozni Kuwabara.

-És ti akartátok megmenteni a világot?- kérdezte lenézően Ayumi, majd belekortyolt a teába. Néhány másodpercig hallgatta, ahogy Hiei és Kuwabara marják egymást, majd intett a szörnyeknek.

-Nos, abban a megtiszteltetésben lehet részetek, hogy láthatjátok, ahogy az átjáró megnyílik.

-De jó nekünk…-mondta fanyalogva Yusuke.

-Már semmit sem tehetünk, hogy megakadályozzuk? –kérdezte Kurama, aki hosszú hallgatás után először szólalt meg, akkor is elcsukló hangon.

-Semmit- mondta nyugodtan a lány, s ismét kortyolt egyet. Miután megitta teáját, a csészét letette az asztala, majd felállt.

-Hozzátok őket!- mondta és elindult kifelé. A szörnyek engedelmeskedtek. Mindenki kiment a házból, majd az udvaron megálltak.

-Már nem sok van hátra…-mondta Ayumi csöndben. Az udvar másik végében észrevettek egy magas, henger alakú épületet. Látszott rajta, hogy nagyon öreg. Oldalát különböző feliratok díszítették. Elkezdték arra vonszolni őket.

-Mi ez a furcsa erő?- kérdezte Yusuke. –Ti is érzitek?

-Valami vonz befelé- mondta Kurama.

-Amit éreztek az nem más, mint a szellemek hívása- mondta Ayumi. Pár perc múlva az épület elé értek, majd bementek. Az épületnek belül is henger alakja volt. A padlón kör alakban különböző, a kint látottakhoz hasonló jelek díszelegtek. Az aljáról fel lehetett látni egészen a tetejéig, nem voltak emeletek, kivéve a legtetejét.

-Mi ez a hely? –kérdezte Yusuke.

-Ez? Ez a szerkezet, amely megnyitja a kaput!- mondta széttárt karokkal.

-Mi? –néztek a foglyok értetlenül. Ayumi lesütötte szemeit.

-Ostobák vagytok! Azt hittétek, hogy az átjáró megnyitáshoz szükséges szerkezetet építem. Pedig az már évezredek óta kész. Ez az! Az egész épület maga a szerkezet! Csak egyetlen apróság hiányzott. Az, ami megnyitja!- nevetett.

Ismét intett a démonoknak, akik behoztak egy lányt. Szakadt ruhát viselt, haja kócos volt és az arcába lógott. Nem lehetett kivenni, hogy is néz ki. Viszont Kurama felismerte.

-Ayumi?- kérdezte ordítva. A lány felnézett, szemei üresek voltak, de sírni kezdett.

-Ha ő Ayumi…akkor te ki vagy?- kérdezte Hiei. A lány elmosolyodott, majd fordult egyet a tengelye körül. Mire vissza érkezett eredeti helyére, már egy teljesen más nő állt előttük.  De inkább szörny volt, mint nő. Fülei hegyesek voltak, kezein hosszú karmok díszelegtek. Arcán és teste többi részén fekete csíkok húzódtak.

-Nyomozók vagytok és nem jöttetek rá?- kérdezte rekedt hangján.

-Nem, nem jöttünk rá- mondta Kurama.

-Látom kissé megnyugodtál- mondta az ál Ayumi, Kurama megnyugvást eláruló hangjára utalva. –De ne örülj előre! Meghal! Mint már mondtam, kellett egy apróság a szerkezethez. Egy különleges ember. Annak is a vére…

-Ezt meg hogy érted?- kérdezte Hiei.

-Ayumi egy különleges ember. Bár inkább a lelke a különleges. Tisztább, mint az átlag embereké. Így önmagában is elég nagy hatalma van a lelkének. De ha beszennyeződik, a megváltozott energia olyan erőt generál, amely…

-Képes megnyitni egy dimenzió kaput!- fejezte be Hiei.

-Okos- mondta mosolyogva.

-Mit csináltál Ayumival?- kérdezte Kurama mérgesen.

-Egyszerű! Amin szentecske a drága, egyszerűen rá kellett vennem ,hogy gyilkoljon. Nem volt nehéz, bár néhányszor igencsak ellenkezett…Amúgy a nevem Akyo. És a kaput azért akarom, hogy az apám átjöhessen.

-Az apád miatt csinálod?- kérdezte Yusuke, kissé szánakozva. Akyo kedvesen mosolyogni kezdett.

-Ó, igen! Az apukám miatt…Mert hiányzik az én drága apucikám…-mondta aranyos hangon.-… Hogy ti emberek mennyire ostobák vagytok!- kiáltotta gúnyos és megvető hangon.- Ha az apám átjön erre a világra, hatalmat kapok. Mindent a hatalom miatt csinálok. Ostoba emberi érzelmek! Semmire nem jók!…Most pedig itt az idő!- mondta kissé megnyugodva. A démonok, akik lányt tartották, felvitték Ayumit az épület tetejére. Azon a szinten egy koporsóhoz hasonló doboz volt, felállítva. Belül egy ember alakú üreg volt. Beállították a lányt a dobozba, majd rázárták. Belül mindenhol apró pengék voltak, melyek összekaszabolták Ayumi testét. Lassan mindenhonnan folyt a vére, s az a doboz aljából kivezető nyíláson át távozott. Vére lassan látható lett a földszinten lévők számára is. A plafon közepéből észak, dél, kelet és nyugat felé egy-egy vörös csík indult, majd mikor elérték a falat, lefelé kezdtek folyni. Lassan csordogált a falon, aztán elérte a földet és a padlón folyt tovább. Az épület közepén egy kör alakú mélyedés húzódott. Ayumi vére ide is elért, majd a körben kezdett folydogálni. Egyre gyorsabb lett, majd vörösen izzani kezdett a körvonal. Hamarosan az egész kör vörösen izzott. Akyo szemeiben végtelen elégedettség csillogott.

-Végre!