Órák után Shuuichi Shila osztálya előtt termett.

- Shila! - kiáltott be. A hangra a lány sugárzó arccal fordult az ajtó felé.

- Na mi az, Shila? Jött a pasid érted? - mondta gúnyosan az őt eddig is bosszantó lány, de amint meglátta ki áll az ajtóban csak annyit bírt kinyögni: - Minamino…?

- Igen, ahogy te mondtad, a "pasija jött érte" - mondta mosolyogva, majd Shila felé fordult.

Shila boldogan nézett rá, felkapta a holmiját és Shuuichihoz rohant. A fiú rögtön átkarolta a vállát, és így mentek végig az iskolán. Amikor kiértek Shila kicsit meg volt lepődve.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - kérdezte.

- Miért ne lennék? Hiszen szeretlek - az utolsó szónál homlokon csókolta Shilát. - Nos, akkor menjünk, a barátaim már várnak.

- Jó…

Egy kis idő múlva meg is érkeztek egy kávézóba. Shuuichi barátai már ott voltak.

- Sziasztok! - köszönt Shuuichi.

- Szia Kurama! - köszöntek.

- Kurama? - lepődött meg Shila.

- Ööö…szóval…ez egy…becenév… - közelebb hajolt a barátaihoz. - Ha megkérhetnélek titeket, ezután Shuuichinak vagy Minaminonak hívjatok…Shila az osztálytársam, és a suliban mindenki Shuuichi Minaminonak hív…- súgta.

- Rendben…

- Szóval, bemutatom Shila Kuyashit. Osztálytársam.

- Helló én Yusuke Urameshi va…Egy pillanat, nem veled találkoztam ma reggel?

- Most hogy mondod…de! Azért voltál olyan ismerős.

- Helló, engem Kuwabarának hívnak - furakodott oda - esetleg megadnád a telefonszámodat és a címedet, hogy esetleg vészhelyzet ese…

Mondata félbeszakadt, mert valaki hátulról erősen fejbevágta.

- Kuwabara, ha kérhetnélek, fogd vissza magad…

Aki fejbevágta, az Shuuichi volt. Ez olyan dolog volt, amit tőle nem nagyon lehetett várni.

- Ni csak, Kur…vagyis Minamino, ennyire féltékeny vagy? - nyögte Kuwabara a földön fekve.

Shila kezét a szája elé téve halkan nevetett.

- Jah, és ő ott Hiei.

- Az a fekete hajú, és komor ábrázattal a székben ül?

- Az, de ne aggódj, ő mindig ilyen.

- Jó…

Leültek és hosszas beszélgetésbe kezdtek. Mindent megtudtak Shiláról. Már vagy öt órája beszélgettek, és kezdett besötétedni.

- Esteledik. Haza kéne már mennem…rettenetesen fáradt vagyok - mondta Shila.

- Elkísérlek - ajánlotta rögtön Shuuichi.

- Rendben, köszönöm…

Shuuichi felállt, majd Shilával az oldalán elindultak.

- Ti is éreztétek a szellemi erőt körülötte? - kérdezte Hiei.

- Én éreztem - mondta Yusuke.

- A szellemi ereje eléggé vonzó…

- Hiei, ne hajts Kurama csajára! - mondta Kuwabara.

- Nem úgy értettem a vonzót! - pirult el Hiei.

- Hogy máshogy lehet ezt érteni?

- Igazából tényleg vonzott valami ettől…olyan érzésem támadt, minthamár jó ideje ismertem volna - jegyezte meg Yusuke.

- Nekem is…

- Oh, értem már hogy értettétek a "vonzó"-t. De igazatok van…- tette hozzá Kuwabara.

- Meg is érkeztem - mondta Shila, majd elővette a kulcsát. Kinyitotta az ajtót, de be nem ment, hanem Shuuichi felé fordult. - Esetleg nincs kedved bejönni?

Shuuichi kicsit meglepődött, de boldogan válaszolta, hogy:

- Dehogy nincs!

Bementek.

- És mit gondolsz Yusukéékról?

- Nos…örülök, hogy életemben először az emberek kedvesek voltak velem…

- Életedben először?

- Ugyebár mondtam, hogy harminchét iskolában jártam…

- Igen…

- Nos…a legtöbből…vagyis harminchattól…azért jöttem el, mert mindenki utált, undok volt velem, és még csak azt se tudtam, hogy miért…a megmaradt egyből meg azért jöttem el, mert összeomlott a suli…

- Áh, az nem lényeges…a többihez pedig annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy…szóval nem értem, hogy miért nem kedveltek tégedet. Elvégre, kedves vagy, helyes, okos, gyönyörű…semmit sem lehet benned nem szeretni…

Shila meghatódva nézett Shuuichire.

- Oh…olyan kedves vagy…- mondta majd odament Shuuichihez, majd fejét nekidöntötte a srác mellkasához és átkarolta a derekát.

Shuuichi is átkarolta őt. Shila felnézett Shuuichi szemébe. A fiú elmosolyodott, majd megcsókolta szerelmét.

- Mond…te tényleg szeretsz engem, vagy csak…

- Ugyanmár! Csak nem képzeled, hogy szórakozom veled? Szeretlek tégedet, és ez soha nem fog megváltozni…

- Köszönöm…- mondta halkan, majd megcsókolta Shuuichit.

Hamarosan a fiú elment, és Shila egyedül maradt.

- Áh, kiment a szememből az álmosság…azt hiszem járok egyet a környéken.

Azzal ő is elhagyta a lakást.

Eközben Yusukéék elmentek a kávézóból. Hiei egyszerre levált a többiektől, és elindult, hogy sétáljon egyet. Nem telt bele sok idő, és szó szerint összefutott Shilával.

- Ah, a fenébe, nem tudsz figyelni arra, hogy me…- kezdte Hiei, de amint észrevette, hogy Shila az, rögtön elhallgatott.

- Bocsánat, Hiei…nem…láttalak…

- Öh…semmi baj…általában mindig így reagálok ha valaki nekem jön…

- Nem gond…már hozzászoktam, hogy mindenki így viselkedett velem…

- Azért nem mindenki… Urameshiék meg én nem…legalább is tudtom szerint…

- Szóval te is kedvelsz?

- Ke…kedvelni…??? U…ugyan, de…dehogy…! Csa…csak a…annyit mo…mondtam, ho…hogy ne…nem vi…viselkedek ve…veled el…ellenségesen…! - dadogta Hiei, miközben elpirult.

- Jó…nos, örülök, hogy találkoztunk…akkor megyek is tovább…remélem még összefutunk…

- Én is…na, viszlát…

- Szia…

~ Nagyon remélem, hogy még találkozunk…te jó ég, tényleg kedvelem!!! ~ gondolta Hiei, és Shila után  nézett. ~ Nem, ő Kurama barátnője…de…annyira…vonz…nem tehetek ró…ááá, nem, nem gondolni rá…nem gondolni rá…

Kis idő múlva mind a ketten hazamentek. Amikor Shila otthon volt, leült, és elgondolkodott.

~ Hihetetlen…nem telt még el egy hét sem, és máris mennyien megkedveltek…összesen nem volt ennyi barátom tizenhét év alatt…úgy láttam, hogy Shuuichi tényleg szeret…de vajon Hiei tényleg nem kedvel? Áh, mit is érdekel engem Hiei??? Egy modortalan alak…

Shila fejében mindenféle gondolat kavargott. Úgy érezte, szüksége van Shuuichire, ezért felhívta, hogy jöjjön át hozzá, persze csak ha ráér. Shuuichi örömmel ment el hozzá. Pár perc múlva ott is termett.

- Örülök, hogy el tudtál jönni.

- Örülök, hogy elhívtál - mondta mosolyogva Shuuichi, majd felkapta Shilát és megpördült vele párszor.

Shilát ez annyi váratlanul érte, hogy átkarolta erősen a fiú nyakát, és behunyt szemekkel, de mosolyogva, hozzábújt. Shuuichi kicsit elszédült, ezért ráesett a kanapéra (karjaiban Shilával).

- Bocsánat - mondta halkan Shuuichi.

- Semmi baj…nekem így is jó…

- Ami azt illeti, nekem is… - majd megcsókolta. Az egész éjszakát együtt töltötték, de a csókolózásnál tovább nem jutottak. Aztán eljött a reggel.

- Szia…hogy aludtál? - kérdezte Shila.

- Remekül…de szerintem már itt lenne az ideje, hogy hazamenjek…

- Persze, hiszen egész éjjel itt voltál…

Shuuichi elment, Shila meg lement a kávézóba. Rendelt egy kávét, majd elmerült az étlap átnézésében. Majd megpillantott valakit két asztallal arrébb.

- Hiei? Hát te?

A megszólított megfordult és eléggé meglepődött amikor meglátta Shilát.

- Ööö…he…helló…nos, csak…beültem egy kicsit…

- Ha akarsz átülhetsz hozzám…szeretem a társaságot…na jó, ezt visszaszívom…

- Ööö…szívesen…át…átülök…

Átült. Egy ideig nem szólaltak meg.

~ Te jó ég…már megint ez a vonzó erő…az eszem megáll…és egyre erősödik…már lassan…nem, nem gondolok rá…nem gondolok rá…~ gondolta Hiei. - Egyébként…hogy állsz Kur…vagyis Minaminoval?

- Egész…jól…egész éj…- kezdte, de elhallgatott.

Hiei kérdően nézett rá.

- Mondhatod ám tovább…

- Áh…nem érdekes…

- Akkor jó…

Ismét csönd következett.

- Nincs…kedved…sétálni…? - szaladt ki véletlenül Hiei száján.

- Persze, miért is ne…úgy sincs más dolgom ma…

Felálltak és elindultak. Hiei zsebretett kézzel haladt Shila mellett kb. másfél méter távol.

- Van kedved valahova menni? - kérdezte kissé zavartan Shila.

- Nekem mindegy - vont vállat. - Neked?

- Szintén…

- Hol…szoktál szórakozni?

- Nem nagyon szórakozom…

- Hobbi szinten csak szoktál valamit csinálni.

- A harcművészeteket szeretem…

- Azokkal egy jó ideig én is foglalkoztam…amikor az egyik iskolámban voltam…sajnos a fizikai megerősödés terén nem sokat fejlődtem…a kardforgatás sosem ment túl jól…a pusztakezes harc méginkább nem…

- Tényleg? Szerintem én tudnék segíteni neked…

- Komolyan? Az nagyon jó lenne…

Kerestek egy olyan helyet, ahol nem nagyon járnak emberek, és nekikezdtek a gyakorlásnak. Először a szamurájkard használatát vették át. Két óra elteltével Shila már egész jól használta.

- Hmm…egész jó…akkor most próbálj meg megtámadni.

- Nos…jó…

Shila támadó helyzetbe állt és rettenetes gyorsasággal rátámadt Hieire. Az egyszerre kiverte a kezéből a kardot, felkapta, majd Shila nyakához szegezte, de akkor valami nagyon meglepő történt. Amikor Hiei felé közeledett, Shila kicsit megijedt, ezért az egyik kezét előre tartotta, hogy valahogy távol tartsa magától. Akkor valami Hieit nagy erővel hátrataszította és a hátát beverte egy fának a törzsébe.

- Aaah…mi az ördög volt ez? - nyögte. Shila rögtön odafutott hozzá.

- Hiei, jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Igen…persze…semmi gond… - mondta és felnézett Shilára.

Nem szólaltak meg. Shila észre se vette, hogy egyik keze Hiei vállán van. Jó ideig még így lettek volna, ha nem ered el az eső.