Az átvetés

Pár hét múlva Misana teljesen felépült. Igaz, a kötés még mindig rajta volt, de Misana azt állította, hogy semmi szükség rá.

-És most mihez kezdesz?-kérdezte Yusuke.

-Nem tudom. Most már nincs mitől rettegnek, ezért akár vissza is térhetnék a hazámba-mondta Misana.

-És akarsz?-érdeklődött Kurama.

-Nem is tudom...ezt még meg kell gondolnom. Szívesen maradnék itt, meg vissza is mennék.

-Még mindig ugyanabban a kis házban laksz, amiben gyerekkorodban?

-Igen. Nem tudtam megválni tőle.

-Elég sokat tudtok egymásról-jegyezte meg Hiei.

-Ha a gyerekkorodat te is mellette töltötted volna, akkor te se tudnál róla kevesebbet-válaszolt Botan.

-Megjegyezném, hogy Hiei szerintem szívesen töltötte volna el az egész eddigi életét vele-súgta Kurama Botannak.

-Van benne valami.

-Miről folyik a tanácskozás?-kérdezte Misana.

-Semmiről!

-Hmm...éééértem...tudjátok mit? Úgy döntöttem, hogy maradok! Persze, ha nem bánjátok!

-Dehogy bánjuk! Mindannyian szívesen látunk!-mondta Yusuke.-És biztos, hogy Hieinek sem lesz ellenére, hogy vele szemben fogsz lakni-tette még hozzá, vigyorogva.

Hiei egy gyilkos pillantást vetett Yusuke felé, aki ezt észre is vette.

-Jaj, ki is ment a fejemből! Koenmával van némi megbeszélnivalóm. El kell mennem, sajnálom!-mondta Botan, és elment.

Pár perc elteltével Keiko lépett be az ajtón.

-Sziasztok! Szóval itt vagy, Yusuke! Gyere, szeretnék veled váltani pár szót!-mondta, látszólag mérgesen.

-Mo....most mit követtem el???

Keiko megfogta Yusuke csuklóját, és kihúzta a lakásból.

-Majd még jövök!-kiáltotta még gyorsan be a többieknek, majd már el is mentek.

-Vajon mit csinált most Yusuke?-kérdezte Misana.

-Tudtom szerint semmit sem-mondta Kuwabara Kuramára nézve. Kurama valamiért bólintott.-Elnézést, de nekem is akad egy kis dolgom. Yukinával találkozom-mondta vigyorogva (és álmodozva) Kuwabara.

-Akkor máe én is elmegyek, ne legyek útban-mondta egyszerűen Kurama.

-Útban?-zengte kórusban Hiei és Misana.

Mindannyian elmentek.

Az ajtón kívül:

-Mondd Keiko, mit csináltam?-kérdezte ijedten Yusuke.

-Semmit!-mondta mosolyogva Keiko.

-Akkor meg?

-Összebeszéltünk-jelent meg Kurama.

-Összebeszéltetek?

-Igen. Kuwabara, van nálad pohár?

-Tettem el párat-válaszolt.

-Azokkal meg mit akartok?

-Emlékszel még mit csináltunk, amikor Misana szinte a halálán volt?

Yusuke visszagondolt.

-Jah, igen!-kiáltotta, majd a kulcslyukhoz rohant.

-Jé, most nincs benne kulcs!

-Mert kivettem-mondta Kurama, és elővette az ajtó kulcsát.

-Ugye nem zártad be?-kérdezte Keiko.

-Dehogy. Na, én is elfoglalom megszokott helyem-mondta, és a poharat az ajtónak támasztva hallgatózni kezdett.

Mindannyian nagyon figyeltek arra, hogy mi történik. Talán Botan volt az egyetlen, aki tényleg elment.

Odabent:

-Ezek elhúzták a csíkot.

-Gondolod, hogy azért, hogy...

-Nem lehet...vagy mégis?

Az ajtó felé néztek, és hallgattak. Hallották az odakinti suttogást. Nem pontisan, de azért tudták miről van szó.

-Szóval erről van szó-suttogta Misana, olyan halkan, hogy egyeltalán ne lehessen hallani.

-Valami azt súgja, hogy a kulcslyukon is figyelnek.

-Nekem is.

-Mit tegyünk?

Misana elmosolyodott. Hiei rögtön kitalálta a gondolatát, és ő is elmosolyodott.

-Te is arra gondolsz, hogy...

-...leckéztessük meg őket?

Gonosz mosoly jelent meg mind a kettőjük arcán.

-Hát akkor műsorozzunk-mondták egyszerre.

Hiei óvatosan közelebbhajolt Misanához, és hátradöntötte őt. Ahonnan Yusuke leskelődött, pont úgy látszott, mintha csókolóznának, pedig, mind a ketten csak halkan nevettek. Misana Hieibe kapaszkodott. Az ajtón kívülről mindannyian eléggé meglepődtek.

-Nem késlekednek-mondta Kuwabara, miután végighallgatta, hogy mit látott Yusuke. Tovább hallgatóztak illetve leskelődtek.

-Szerinted elég volt nekik?-kérdezte halkan Misana.

-Nem tudom.

-Fokozzuk még?-kérdezte vigyorogva.

-Hmm...miért is ne-mondta.

Hiei felült, és levette a felsőjét, Misana meg a mellényét. Hiei visszahajolt Misana fölé.

-Szegények-mondta Misana halkan nevetve.

Eközben a leselkedők oldalán:

-Te jó ég...

-Mit látsz Yusuke?-kérdezte érdeklődve Keiko.

-Nézzétek meg a saját szemetekkel!!!

Mindannyian egyenként benéztek, de amikor eljötttek a kulcslyuktól, akkor elképedve néztek egymásra.

-Szerintem itt az ideje, hogy meglepjük őket. Nyissuk ki az ajtót.

-Rendben.

Lassan mind a ketten felálltak, és az ajtóhoz mentek, akkora ívben, hogy ne látszódjon, hogy feléjük közelednek.

-Egy...

-Kettő...

-Három!

Kinyitották az ajtót, Kurama és Kuwabara beesetzt, Yusuke pedig meglepődve állt.

-Ööö...szi....sziasztok...

-Egy ideje tdujuk, hogy figyeltek. Remélem élveztétek kis műsorunk.

-Csak műsor volt az egész???-kérdezte, eléggé meglepődve Yusuke.

-Azám!-mondták, és elnevették magukat.-És ti bedőltetek.

-Mi szó szerint-állt fel Kurama.

-Na, szóval melyikőtök ötlete volt ez a hallgatózás?

-Ööö...

Mindenki a másikra nézett.

-Na mindegy.

-De most már tényleg mennünk kell-mondták és elindultak.

-Kurama!-kiáltott Misana.

-Igen?

-Visszaadnád a kulcsom?

Kurama elmosolyodott, és visszadobta a kulcsot.

-Köszönöm.

Még egy ideig figyelték, hogy tényleg elmennek-e, majd visszamentek, a kulcsot a zárba tették, leültek, és figyletek, hogy biztos nincs semmi zaj odakintről. Nem hallottak semmit sem. Hiei visszavette a felsőját, Misana meg a mellényét.

-Jót szórakoztunk, nem?

-Dehogynem!

Hallgattak. Misana közelebb húzódott Hieihez, és a fejét a vállára döntötte. Hiei átkarolta a Misana vállát, és kezével végigsimította a lány karját. Misana felnézett, és gyorsan megcsókolta Hieit, aki ettől elmosolyodott és visszacsókolta.

Folyt. Köv.