Ébredés

-Misana, ne halj meg kérlek-suttogta Hiei.

-A sebét be kellene kötni, minél előbb, de…-nyelt egyet Kurama.-…de ahhoz le kéne venni a…

Yusuke kerekre tágult szemekkel nézett Kuramára.

-Ezt…talán Hieinek…kéne elintézni-dadogta.

Hiei felnézett.

-Mi?!

-Te jobban…ismered…

Hiei Misanára nézett. Látta az arcán a szenvedést. Beletörődően felsóhajtott.

-Rendben. De jöttök nekem egy szívességgel!

-Oké-oké.

Elindutak az ajtó felé, éstávoztak. Hiei ismét Misanára pillantott, majd nyelt egy nagyot.

~Gyerünk Hiei, nincs nehéz dolgod. Minél tovább húzod, annál később esek túl rajta~bíztatta magát gondolatban.

-Vajon hogy állhat Hiei?-kérdezte Yusuke.

(Az ajtón belülről)-Kész vagyok!-kiáltotta Hiei.

Mindannyian bementek. Az első amit észrevettek, az Hiei volt, amint a falnak támasztotta a hátát.

-Ez gyorsan ment-jegyezte meg Kurama, majd Misanához lépett.

Misana a mellkasától a hasa feléig be volt kötve fehér gézzel, ami egy kis részén vörös volt a vértől.

-Hmm…egész jó munkát végeztél, ahhoz képest, hogy milyen gyors voltál.

-Igyekeztem…-mondta, kissé zavartan, és elfordította a fejét.

-Remélem Misana ismét felépül, maradandó sérülés nélkül-mondta Kurama.

-Jaj, kissé késő van, én mentem-mondta Yusuke, és lelépett.

-Te is lelépsz, mi?-kérdezte Hiei gyanakodva.

-Nem, most én maradok, hátha szükség lesz rám.

Hiei bólintott, majd Misana mellé ült. Pár óra múlva kezdett aggódni.

-Kurama, miért nem ébredt már fel?

-Hmm…

Közelebb lépett hozzá.

-Ahogy én látom…komába esett. Egy ideig nem fog felébredni.

-Oh…

Már öt nap és éjszaka telt el, de Misana még mindig kómában volt. Az éjszakák Hiei számára úgy teltek, hogy Misana mellett nyomta el az álom. Minden egyes lélegzetvételét hallotta. Néha még beszélt is hozzá.

-Szegény eléggé kivan-jegyezte meg Kurama.

-Igen. Biztos, hogy Misana még…

-Biztos!

Mindannyian (kivéve Hieit) a falnak támasztva hátukat vártak Misana ébredésére, ami napról napra lehetetlenebbnek látszott. Mély csend támad ismét. Halk nyögés zavarta meg azt. Mindenki Misanára nézett, aki épp fejét ide-oda kapkodta, az arcán pedig félelem és fájdalom jelei mutatkoztak.

-Lázálmai lehetnek. De legalább most már nincs komába. Csak alszik.

-Vagyis?-kérdezte Botan.

-Vagyis már nem fenyeget az a veszély, hogy több hétig aludni fog. Maximum 3 nap…

-Jó tudni-mondta Hiei, és kezét Misana homlokára tette, hogy megnézze, lázas-e.

-Nem tudom, hogy a láztól, vagy a képessége miatt, de tűzforró a homloka-mondta.

Kurama elment vizesborogatásért. Amint visszatért a szobába, Misana homlokára akarta tenni, de váratlanul Misana megmozdult, és egyik kezével kiütötte Kurama kezéből a borogatást.

-Az…meg…mi…minek…?-kérdezte.

-Misana! Végre felébredtél.-örült Yusuke.

Kurama a csuklóját szorongatta, pont ott, ahol fél perce Misana megütötte.

-Látom, jó erőben vagy.

Misana erőtlenül bólintott.

-Mi…mióta….al…alszom?-kérdezte.

-Több mint öt napja.

-Az…e…elég sok…És azó…azóta itt….vagytok?

-Mi esténként el szoktunk menni…-vallotta be Yusuke.

-De Hiei el se mozdult mellőled-tette hozzá Botan.

Misana Hiei felé nézett, aki viszont félrefordította a fejét, hogy ne lássa amint elpirul.

-És…-fordult vissza Misana.-ti ve…veletek mi…mi van…?

-Jól vagyunk. Semmi komolyabb sérülést nem szedtünk össze. Kuwabara is rendbejött hamar.

-És…Ha..Haku?

-Megöltem-szólalt meg Hiei.

-És mind ezt csak azért, hogy ha esetleg…-kezdte Botan.

-Jól van Botan, elég-állította le Yusuke.-Szerintem nem kéne ennyire zavarba hoznod Hieit. Már így is olyan vörös a feje a zavarba jövetel miatt, mint a rák.

-Nem vagyok vörös-vetette oda nekik Hiei, de tudta, hogy tényleg elvörösödött.

-Persze hogy nem-jegyezte meg Kurama.

Folyt. Köv.