1. fejezet: Az új ellenség
2005.12.21. 11:56
A kalandok folytatódnak!
(by: fire)
1. fejezet: Az új ellenség
Souske Sagara 16 éves és egyáltalán nem mondható el róla hogy normális, hétköznapi életet él. Fiatalsága ellenére egy titkos katonai szervezet a Mithril őrmestere. Ezen kívül testőri feladatott lát el. Chidori Kaname titkos felügyeletét vállalta, hogy megóvja a veszélyektől. A srác azonban sokszor csak a képzelt bajoktól védi meg, de most nem ez a lényeg…
Souske a katonaság és az iskola között rohangál. Közben tanul, képzi magát és ábrándozik. Egy napos hétfői reggel tart az iskola felé a hétvégi bevetés után. Fáradtan, nagyokat ásítva megy az utcán. Kaname 2méterre megy előtte, most sem téveszti szem, elöl. Az iskolába érve egy ismeretlen diák áll az osztályterem előtt, és az osztályfőnökkel beszélget. Mint kiderült egy kb. fél órával később az új osztálytársuk.
-Joey Goodman! Kérlek, mondj magadról pár szót. Kezdte a tanár az óra elején.
-Joey Goodman a nevem. Itt születtem Tokyoban fél évesen, azonban Amerikába költözött a családom, apám szülőhazájában. Ott jártam iskolába a középiskolát azonban itt akartam elvégezni, ahol édesanyám.
-Joey helyes fiú! Nem gondoljátok? –beszélgettek a lányok óra után.
-De igen!
-Nagyon is!
-Kaname? Neked mi a véleményed?
-Nem rossz! –mondta majd elsétált az áradozó lányoktól. Belegondolt a dologba és tényleg nem volt rossz a fiú. Sötét barna haj ami szemébe lógott, nagy zöld szempár, ami elolvasztotta akárhányszor Joey ránézett.
Souskét azonban csak aggasztotta a fiú megjelenése. Furcsa volt neki a hirtelen megjelenés és valahonnan ismerős volt számára.
-„Csak a képzeletem játszik! Valószínűleg csak a sikertelen bevetés miatt van.”
-Souske! Jól vagy? –kérdezte egy kicsit aggodva Kaname.
-Természetesen! –válaszolta a fiú.
-Nem versz át! A mai nap nem volt semmi gond veled!
-Köszönöm Chidori kisasszony!
-Ezt nem azért mondtam! Hanem ma nem törtél be a lányöltözőmbe. Nem fogtál senkire fegyvert, nem robbantottál fel semmit. És ez furcsa!
-Ma nem volt életveszélyben Chidori kisasszony!
-Hagyd abba! Csak Kaname!
-Igenis Chidori kisasszony.
-Ez lehetetlen! –csóválta a fejét a lány.
-Viszlát Souske! –köszönt el mikor elérték a házát. Gyorsan befutott és ledőlt az ágyára.
-Souske! Bevetés van! Gyere azonban! -szólalt meg a fülese. A fiatal őrmester rohanni kezdet a szállása felé, ahol öltözés közben megkapta a szükséges információkat.
-Szóval a tegnap Közép Keleti banda újabb támadása?
-Pontosan! –felelte Mao.
-Sietnél Souske? –sürgette Kurc.
-Készen vagyok!
-Indulás!
Souske Sagara, Melissa Mao és Kurc Weber felpattantak a kocsira és elindultak a hajóra. Ott Tasse és a többiek elindultak a Közel-Keletre, az újabb bevetésre.
A Mithril -ről aki tud a pontosan, tudja, azt hogy a felszerelésük több évvel meghaladja a rendes katonaságét. Amit viszont most látnak a hajóról kilépve a katonák, alig akarták elhinni. A felszerelés, amit az ellenség használ az még az ő hadi felszerelésüket is, felülmúlja.
Vajon Souskéék megnyerhetik a csatát vagy ismételten egy vesztes ütközetből, mehetnek haza?
Folytatása várható!
|