1. fejezet

Faye fáradtan lépett be lakása ajtaján. Táskáját és kabátját ledobta a földre, majd a fürdőszobába ment. Hideg vízzel alaposan megmosta sápadt arcát, és belenézett a hatalmas tükörbe. A nyaka közepéig érő sötétlila tincsekről vízcseppek csöpögtek, világos bőre éles kontúrban állt hajával. Szemei fáradtságról tanúskodtak, sötétzöld írisze tompán csillogott. Hátrasimította haját, és sóhajtva hagyta el a helyiséget.

A konyhába érve türelmetlenül túrt a gyógyszeres fiókba, hogy valami ellenszert találjon növekvő fejfájására. Nagyon ritkán fájt a feje, de most úgy tűnt, mintha be akarta volna pótolni az elmulasztott időt. Amikor megtalálta a tablettát, a csaphoz lépett és engedett magának egy pohár vizet. Lenyelte a fehér pirulát, majd felhajtotta a frissítő vizet. A pultra támaszkodva várta, hogy a szer kifejtse hatását.

-Nem tesz jót, ha mindenféle bogyót beveszel. – hallott egy hangot a háta mögül.

Nem kellett azon gondolkodnia, hogy ki lehet az, meg sem fordulva válaszolt.

-Ez csak fájdalomcsillapító. Éppen, hogy jót tesz. – felelte.

-Rosszul érzed magad? – kérdezte a fiú mellé lépve.

-Csak egy kis fejfájás.

A másik fürkészően nézett rá.

-Még senki nem halt bele. – mondta a lány komolytalanul.

-Csak várd ki a végét.

-Mit akarsz, Dren? – kérdezte Faye fáradtan.

-Igazából semmi különöset. Csak látni akartalak.

-Nos, láttál. Ha nem haragszol, én most lefekszem. – mondta és a hálószobájába ment. Ledobta magáról pulcsiját és nadrágját, felkapott egy bő pólót, és befeküdt a kényelmes ágyba. A fiú kisvártatva követte. Leült az ágy szélére, és a lány vonásait tanulmányozta. Faye egyre nehezebben tartotta nyitva szemeit, a gyógyszer elálmosította.

-Aludj nyugodtan, később visszajövök.

-Dren?

-Igen?

-Jó, hogy eljöttél… - motyogta a lány félálomban.

A fiú betakarta, és mosolyogva kisimított egy kósza hajtincset a lány arcából.

A Macskávézó pincérnői éppen pihenőt tartottak. Meglepő módon elég kevesen voltak a cukrászdában, így a lányok kifújhatták magukat. Corina teáját kortyolgatta, Zoey az asztalon könyökölt, Renee és Bridget pedig Kikki bohóckodását figyelték.

Néhány perc múlva Elliot lépett az asztalukhoz.

-Gyertek az irodába, Wesley mutatni akar valamit! – mondta.

-Éppen amikor szünetünk van?! – morgott Zoey, de követték a srácot.

-Nos, amiért idehívtalak benneteket, az egy új küldetés. Mostanában elég kevés űrlény támadás volt, aminek nyilván oka van. A feladatok az lesz, hogy megkeressetek valakit.

-Miért? – kérdezett közbe Kikki.

-Azért, mert Dren feltűnően sokat van ekörül a lány körül. Úgy látszik, Zoey után hamar talált vigaszt. – tette hozzá.

-De nem csak az ostoba érzései miatt kell megtalálnotok. Az űrmanóknak bizonyára terveik vannak vele. – mondta Elliot, hogy kiragadja Wesley-t érzelmes gondolatai közül.

-És ki ez a lány? – kérdezte Corina.

-Ő lenne az. – mutatott a képernyőre Wesley, ahol megjelent a lány fotója. Éppen szemből fotózták, lila haja lebbent körülötte, szája mosolyra húzódott, sötétzöld szemei csillogtak.

-A neve Faye Valentine. 16 éves. Nem tudjuk, honnan ismeri Dren-t, de néhány hete állandóan felbukkan körülötte. A ti feladatotok lesz megtalálni, idehozni, és vigyázni rá.

-Nem csoda, hogy emellett a lány mellett elfelejtette Zoey-t. – jegyezte meg csípősen Corina.

-Na! – csattant fel elégedetlenül az említett.

-Valóban gyönyörű. – mondta Wesley. – Egy igazi szépség.

-Elég legyen már!

-És biztosan nagyon kedves és aranyos. – tette hozzá Bridget.

-Nem akartok alapítani egy rajongóklubot? – pattogott Zoey.

-És biztos szeret majomkodni! – nevetett Kikki.

-Elég! – sikította Zoey a haját tépve.

-Fejezd be a hisztit és menj vissza dolgozni! – állította le Elliot a cirkuszoló lányt.

Amikor Faye felébredt, üresen találta a lakást.

„Persze, hiszen van jobb dolga is, mint azt nézni, ahogy alszom…” – gondolta magában.

Nyújtózkodva kimászott az ágyból, és ruhákat vett elő. Percekig azon fáradozott, hogy valami emberi külsőt kölcsönözzön magának, majd amikor úgy érezte, megfelel, felkapta a kabátját és kilépett az ajtón.

Mivel fejfájása teljesen elmúlt, úgy döntött, hogy jól esne egy séta. A park felé vette az irányt, és útközben a lemenő Nap fürdette utcákban gyönyörködött. Amikor odaért, leült egy padra, és hagyta, hogy gondolatai ide-oda csapongjanak.

Hogy meglepődött, amikor néhány hónappal ezelőtt először találkozott Dren-nel. Az űrmanó igencsak meglepte, éppen a legújabb mutánsához keresett megfelelő lelket, Faye pedig túl volt egy szakításon, és valahogy egymásba botlottak. Dren megpróbálta elvenni a lelkét, de nem sikerült neki. Ezután többször megkereste, de sohasem bántotta. A fiúnak megtetszett a gyönyörű, talpraesett, magabiztos lány, nem is beszélve az őrültségeiről.

Aztán valamikor eljött a pillanat, amikor Dren a saját bevallása szerint beleszeretett. Faye-nek tetszett a fiú rámenőssége és harciassága, de megmondta, hogy ő sosem mondja senkinek, hogy szereti. A srác ezt elfogadta, és ezután csak úgy elvoltak egymással, bár a lány sohasem mondta, hogy zavarja Dren jelenléte, az ellenkezőjéről sem tanúskodott. Elviselte a srácot, és jólesett, hogy nincs egyedül. Megmondta, hogy nem akarja őt kihasználni, de erre a fiú mesélt neki egy Zoey nevű lányról. És mivel Faye pont szakított barátjával, egálban voltak.

Gondolataiból egy madár csiripelése szakította ki. Időközben teljesen lement a Nap, ideje volt indulnia. A szökőkút mellett haladt el, amikor valaki megszólította.

-Lám, Dren-nek mindig is jó ízlése volt! – mondta az ismeretlen hang.

Faye hátrafordult és egy űrmanót látott nem sokkal a föld felett lebegni.

-Te ki vagy? - kérdezte.

-A nevem Sardon.

-És azért jöttél, hogy ezt elmondd?

-Nem. Kíváncsi voltam az új szerelmére. – jegyezte meg gúnyosan.

-És meg vagy elégedve? – kérdezte Faye hasonlóan gúnyosan.

-Bevallom, igen. Sokkal jobb vagy, mint az előző. Az a macska… De ne térjünk el a témától. Figyeltelek és közben megtetszett a lelked. – mondta a fiú álmodozó arckifejezéssel.

-Éppen ezért most elveszem!

-Az enyémet ugyan nem! – kiáltotta a lány.

-Sajnálom, igazán szimpatikus vagy. De nincs kegyelem. – tette hozzá hidegen. Felemelte kezét, mire a lány a levegőbe emelkedett. Érezte, hogy összeszorul a szíve valamilyen erőtől, és mintha kiszívnák belőle a levegőt. Ugyanezt érezte, amikor Dren csinálta. Ám mielőtt lelke elhagyta volna testét, nagy fényesség támadt és ő leesett a földre.

-Ez meg mi? – kérdezte Sardon értetlenül.

Amikor a fény kezdett oszlani meglátta az éppen felálló lányt. De a sötétzöld szemek helyett most egy vörös szempár nézett vele szemben.

Amikor Faye veszélyben érezte magát, akaratlanul is átváltozott.

-Kinek akartad te elvenni a lelkét? – kérdezte és egy tűzgömböt dobott az űrmanó felé.

„Lehetetlen. – gondolta. – Egy újabb vadmacska?”

Záróra után a lányok egy darabig együtt mentek. Már majdnem elértek a parkhoz, amikor Mini Mica jelezni kezdett.

-Betolakodó! Betolakodó! – vinnyogta.

-Mi? Hol? – kérdezte Zoey.

-A parkban! A parkban!

-Akkor gyerünk! – mondta Corina, és miután mindannyian átváltoztak, rohanni kezdtek a park felé.

„Legjobb lesz eltűnnöm” – gondolta Sardon, és egy újabb tűzgolyó elől tért ki.

Már éppen köddé vált volna, amikor meglátta a Vadmacskákat. Csak megerősítette őt elhatározásában, hogy túlerőben vannak. Megfogadta, hogy majd legközelebb számol le ezzel a titokzatos lánnyal.

-Ott van Sardon! – mondta Bridget.

-Jobban mondva, csak volt. – helyesbített Renee.

-De akkor ki az a lány? – kérdezte Kikki.

-Nem tudom. Nem tűnik mutánsnak. – mondta Zoey, és megállt nem messze a lánytól.

Amikor megfordult, látták, hogy az illetőnek derékig érő göndör, vörös haja, és vörös szeme volt. Ruhája hasonlított az övékhez, a piros ruhához fekete könyékig érő kesztyűt és hosszú csizmát viselt.

-Az nem jelent semmit, hogy minek tűnik. – mondta Corina, felemelve íját.

-Nem kéne megijeszteni. – mondta Zoey, de már késő volt.

Az ismeretlen feléjük dobott valamit a mozdulatra. Még jó, hogy elugrottak, mert a következő pillanatban felrobbant a hely, ahol álltak.

-Szerintem igenis mutáns! – kiáltotta Kikki.

-Varázsíj! – kiáltotta Corina és a lányra célzott, de az kitért a nyila elől.

Most Bridget lépett előre.

-A tenger mélye, az erőm vége!

Hatalmas vízsugár tört a lány felé, de mielőtt elérhette volna, az utolsó cseppig elpárolgott.

-Mi történt? – kérdezte Zoey döbbenten.

-Most én jövök! – ugrott elő Kikki.

Elkezdte rázni a kezében lévő cintányérszerű valamit.

-Tamburin árkot ás!

A föld felrepedezett az aranyszínű sugarak mentén, és egyenesen eltalálták a lányt. A hatalmas porfelhő mindent beborított, beletelt néhány másodpercbe, mire eltűnt. A lány lassan tápászkodott fel a földről, fájó bordáit szorítva. Letörölte szájáról a vércsíkot, majd halkan megszólalt.

-Nyavalyások…

Összeszorította a szemét és nagy adag vért köhögött fel. Zoey megsajnálta és már oda akart menni, amikor a lány megmozdult.

Négy kézlábra állt, és egyik tenyerét a földre tette. A keze nyomán tűzcsík égett végig a talajon, és bekerítette az öt lányt. A tűzfal nem volt magasabb derékvonalnál, de ahogy közelebb mentek, a lángok magasra csaptak, hogy még véletlenül se tudjanak megszökni.

A lányok rájöttek, hogy nem menekülhetnek, így a kör közepén maradtak. Az ismeretlen feltérdelt és a szökőkút peremébe kapaszkodva óvatosan felállt. A mozdulatra újabb köhögésroham kapta el, kezét tehetetlenül szorította szája elé, a vér átszivárgott, hosszú, vékony ujjai között.

-Hadd segítsek! – kiáltotta Zoey és oda akart menni hozzá, de a tűzfal a közelében magasra csapott. Renee-nek kellett visszahúznia.

A lány szeme dühösen megvillant, ebből láthatták, hogy nem tart igényt a segítségükre. Lassan, vontatottan bicegve ment távolabb, a földön vércseppek jelezték útját.

-Kérlek, várj! – szólt utána újra Zoey.

-Hagyd. – mondta Renee.

-De hisz megsérült!

-Nem akarja, hogy segítsünk neki.

-De hát… nagyon rosszul van… nem is akart bántani minket, csak megijedt…

-Miből gondolod? – kérdezte Corina „legjobb védekezés a támadás alapon”, mivel hibásnak érezte magát. Elvégre is ő miatta ijedt meg.

-A tűz. – mondta Renee. – Nem akar bántani minket, csak arra szolgál, hogy ne követhessük.

-Szegény lány. – mondta könnyes szemmel Zoey. – Meg sem vártuk, hogy mondjon valamit… egyből megtámadtuk…

A többiek bűntudatosan hallgattak, még Kikki sem bohóckodta el a dolgot. Lelkiismeretfurdalása volt, hiszen az ő támadása sebesítette meg. Amikor fél óra múlva elhamvadt a tűz, megpróbálták követni a nyomokat, de egy idő után eltűntek, nyilván nem véletlenül.

Visszaváltoztak, és nem tehettek mást, minthogy elindultak haza.