1.fejezet
Állati szerelem
Egy év telt el azóta, hogy Yusuke és Kurama visszajöttek az alvilágból. Hiei azóta sem jelentkezett.
Kuwabara a helyi főiskolán tanult Yusukéval együtt. Keiko és Kurama egyetemre jártak. Keiko a szomszédos városban Kurama pedig Tokióba járt. Minden hétvégén összeültek Genkai mester házában teázgatni és beszélgetni.
- És, milyen az egyetem Kurama? (Yusuke)
- Elég sokat kell tanulni, de ez persze nem baj. De amúgy nagyon jó. Van egy kis lakásom, nagyon jól megvagyok ott. Anyukám minden héten meglátogat.
- És mit csinálsz a szabadidődben?
- Hát, lemegyek egy kis kávézóba – nagyon jó kis hely – és ott szoktam tanulgatni és olvasgatni. Egyszer majd gyertek el és látogassatok meg.
- Rendben van.
- Nektek, hogy megy a tanulás?
- Hát, egész jól. Keményen meg kell dolgozni a jó jegyért. (Keiko)
- Mi sem panaszkodhatunk –válaszolta Kuwabara.
- Na jól van. Nekünk lassan mennünk kell. Majd egy hét múlva ugyanitt ugyanekkor. Köszönjük a vendéglátást és a finom teát Genkai mester –azzal a fiatalok elbúcsúztak a nénitől.
- Na jó srácok, nekem most már mennem kell mert lekésem a vonatomat. Mindenki legyen jó és tanuljatok sokat. Sziasztok. (Kurama)
- Szia. Te is legyél jó! (Keiko)
- Nem ülünk be valahova? (Yusuke)
- Oké.
Kurama eközben megszaporázta lépteit. Elég kevés ideje volt már a vonat indulásáig.
Dél felé járt az idő, mikor Kurama leszállt a vonatról. Azt tervezte, hogy bemegy abba a kellemes kis kávéházba olvasgatni. Útközben megállt egy kirakatnál. Egy csodaszép kardot látott benne. Sokáig nézte a fegyvert gondolataiba mélyedve, mikor egy ismerős hang csengett a fülében.
- Szép kard. De nem olyan szép, mint az enyém.
Kurama meglepődött, de azért elmosolyodott.
- Igen, ez tény és való Hiei. Örülök, hogy látlak. Ezek szerint mégis csak visszajöttél ebbe a világba?
- Igen, de csak egy kis időre.
- Eljössz velem egy kávézóba? Beszélgethetnénk. Elég régen találkoztunk.
- Na jó, rendben van.
A kávézó szinte tele volt. A pincérlányok ide-oda futkoztak egyik asztaltól a másikig. Kurama már megszokta ezt, ezért nem törődött vele. Kurama a szokásos asztalához vezette Hieit. Csak az tűnt fel neki, hogy nem látta Renéet (ejtsd: Röné) . Általában ő szokta neki felszolgálni a teát vagy a kávét.
Eközben a kávézó konyhájában:
- Minden rendben van Renée? Te nem mész felszolgálni Kuramának meg a barátjának? Mi most nem érünk rá. Tudtommal úgyis tetszik Kurama. (Zoey)
- Mi? ! Nem, az ki van zárva, hogy felszolgáljak! Úgy is csak zavarba jönnék.
- Akkor majd én megyek. Úgyis olyan aranyos az a törpe. (Kiki)
- Rendben.
Azzal Kiki kiment a konyhából és Kurama asztalához vette az irányt étlappal a kezében.
- Üdvözöljük a Macskávézóban! Tessék itt az étlap! –A lány vetett egy röpke pillantást Hieire. Aztán Kiki sarkon fordult és elindult vissza a többiekhez.
- Kiki! Várj egy pillanatra!- kiáltott Kurama.
- Igen?
- Mi van Renéevel? Lebetegedett? Nem látom sehol.
- Ö… nem tudom. Lehet hogy valami…- de mondandója félbe maradt, mert ekkor megjelent Renée. A lány teáscsészékkel megpakolt tálcával ment egy asztal felé. Kiki eközben még egy pillantást vetett Hieire. A fiú észrevette és visszanézett rá. Kiki azonnal elfordult és már indult is a konyha felé. Hiei nem is firtatta tovább a dolgot. Inkább az étlapot nézegette. Eközben Kurama a tekintetével követte Renéet. A lány kedvesen mosolygott a vendégekre. Letette a csészéket az asztalra és odafordult Kurama- ék asztalához. Kurama rámosolygott a lányra. Renée nem hitt a szemének, de aztán viszonozta a mosolyt. Azzal sarkon fordult és egy másik asztalhoz ment. Közben reménykedett, hogy az arca nem lett- e vörös. Sietve távozott a konyhába. * Álmomban sem gondoltam volna, hogy Kurama egyszer rám fog mosolyogni. * Hüledezett magában Renée, miközben az arcát tapogatta.
- Mi van Kiki? Szellemet láttál? (Zoey)
- Nem.
- Hát akkor meg mi a bajod?
- Semmi.
- Csak az, hogy Kurama haverja észrevette, hogy Kiki bámulja. (Corina)
- Nem is bámultam!
- Ja! Szóval ez a baj!
- Na és neked mi bajod van Renée? (Bridget)
- Azt ne mond, hogy semmi, mert ahhoz képest elég rosszul festesz. (Zoey)
- Csak . . . csak Kurama rám mosolygott.
- Jaj, de romantikus! A pincérlány és a helyes fiatal egyetemista srác szerelme! (Kiki)
- Hé! Szálljatok le rólam! (Renée)
- Különben is, neked is ott van a lovagod Kiki.
- Menj vissza és kérdezd meg, hogy mit fognak inni.
- Dehogy megyek én oda vissza! Nem merek a fiú szeme elé kerülni.
- Megijedtél?
- Nem!
- Hát akkor?
- Na jó, megyek.
A lány sóhajtva egy tálca után nyúlt. Nagyot nyelt és úgy ment ki a konyhából, mint aki a kivégzésére megy. * Jaj, csak ne nézzen rám, mert biztos, hogy összeesek. * Gondolkodott magában Kiki.
- Hozhatok valamit?- kérdezte remegő hangon a lány, de azért próbált mosolyogni.
- Igen. Én egy gyümölcsteát kérek.
- Én pedig zöldteát cukor nélkül.
- Még valamit esetleg?
- Egy kis süteményt a tea mellé.
- Rendben. Mindjárt hozom. * De jó, nem nézett rám! *
- Egy pillanat. (Hiei)
Kikiben megfagyott a vér. * Most megfogja kérdezni, hogy miért bámultam. Jaj! *
- Igen.
- Megkérdezhetem ö ö ö . . .
- Kiki
- Kiki, hogy hol találhatom a mosdót? – kérdezte Hiei, tőle szokatlan udvariassággal.
- Hát persze. A pult mellett balra a második ajtó.
- Köszönöm.
Azzal Hiei felállt. Alig volt magasabb a lánynál. Kiki még mindig nem tért magához a kábulatból, hogy nem azt kérdezte meg amire számított. Majd sarkon fordult és a konyhaajtóban eltűnt.
|