Állati szerelem III.

Már éppen arra gondolt, hogy a lány be akarja hívni őt a lakásba.

-         Hát, akkor… köszönöm a szép estét. Nagyon jól éreztem magam.

-         Én is. Kösz hogy eljöttél. Esetleg megismételhetnénk ezt máskor is?

-         Hát… persze. Miért is ne. Egy hét múlva?

-         Oké. Azt hiszem akkor nincs programom. És mit csináljunk?

-         Mozi? Utána étterem?

-         Jó ötlet!

-         Akkor majd egy hét múlva. Addig gondolom, jössz még a kávézóba. Ott megbeszéljük az időpontot.

-         Rendben. Akkor, szia.- Kurama kezdett a lány felé hajolni. Renée eléggé meglepődött, de aztán *örömmel* nyugtázta, hogy a fiú csak puszit adott az arcára.

-         Szia.

Azzal a lány becsukta maga mögött az ajtót, nekitámaszkodott és nagyot sóhajtott. Érezte, hogy az arca vörös. Aztán becsukta szemeit és a randira gondolt. A feje tele volt szebbnél szebb gondolatokkal, amikor egy nagy huppanást hallott a folyosóról. Azonnal kinyitotta az ajtót, hogy megnézze mi történt. Kuramát találta a földön fekve ájultan.

-         Kurama! Kurama jól vagy?- kérdezte ijedten a lány s közben letérdelt a fiú mellé. Megfordította a hátára. Erre Kurama felébredt.

-         Mi a baj?

-         Semmi.

-         Nekem nem úgy tűnik. Te megsebesültél! Gyere, segítek. Beviszlek magamhoz és ellátom a sebedet. Fel tudsz állni?

-         Azt hiszem.

-         Jó, akkor támaszkodj rám.

Renée óvatosan felsegítette a fiút és átkarolta. Lassú léptekkel bevitte a lány Kuramát a hálószobába. Leültette az ágyra majd felrakta a lábait is. Lassan hátradöntötte az eszméletlen fiút. Aztán kirohant kötszerért és vízért. Mire visszaért Kurama megpróbált felülni az ágyon.

-         Te meg mit művelsz? !Maradj fekve! Nem vagy olyan állapotban, hogy mászkálj. Feküdj vissza és maradj nyugton, hogy el tudjam látni a sebeidet.

Azzal Renée óvatosan visszafektette Kuramát az ágyra. Kipakolta a kötszereket és előkészült a *műtétre*.

-         Köszönöm.

-         Nincs mit. Szólj, ha fáj.

-         Nem, nagyon gyengéden csinálod.- mondta Kurama és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.

*Persze, hogy óvatos vagyok. Nem akarok fájdalmat okozni neked… Jaj de jó izmos a teste… De mire is gondolok…*

-         Most már csak be kell, hogy kötözzelek.

-         Jó. Megpróbálok felülni.

Azzal Kurama lendületet vett amennyire csak tudott és felült. A sebe majdnem felszakadt. Renée az ágy szélén ült. A fiú a mellkasára dőlt a feje pedig a lány vállán pihent. Mindketten zavarban voltak, de tudták, hogy ez a helyzet csak azért van, mert be kell kötözni a sebet. A lány nekilátott. Igyekezett gyorsan ügyesen elvégezni a feladatot. Amikor megkötötte a kötszert Renée el akarta engedni Kuramát, de a fiú magához ölelte. Renée egy percig habozott, hogy most mit kellene tenni, de aztán a szívére hallgatott és viszonozta az ölelést. Egy percig így voltak, de feleszméltek, hogy mit művelnek.

-         Ő… bocsánat. (Renée)