Állati szerelem V.

Miután megtalálta a számot, tárcsázott. Elliot vette fel.

-         Tessék, Macskávézó.

-         Hello Elliot. Renée vagyok.

-         Elkéstél.

-         Tudom. De ma nem tudok bemenni, mert akadt egy kis problémám.

Közben Kurama lépett ki az ajtón. Nem tudta, hogy Renée telefonál.

-         Renée! Használhatom a fürdőszobát?- kiabálta.

-         Pszt! Telefonálok!

De ekkor már mindegy volt. Elliot mindent hallott.

-         Problémád van? !- kérdezte gúnyosan Elliot.

-         Nos, igen. Egyébként meg félreérted a helyzetet.

-         Ó persze. Mint azt ilyenkor szokás. Gondolom nem történt köztetek semmi, igaz?

-         Bármily meglepő, de igaz. Holnap bemegyek, és mindent megmagyarázok.

-         Arra semmi szükség. Tudom, mit mondanál. De többet *ilyen* ne forduljon elő, hogy ilyesmi miatt nem jössz be dolgozni, vagy pedig késel.

-         De mondom, hogy nem * az * történt! Na mindegy…

-         Akkor jó. Szia.

-         Szia.

-         Megzavartam valamit? Bocs. (Kurama)

-         Semmi baj. Képzelheted, hogy milyen pletyka lesz ebből holnapra. Na most már mindegy. Mit is kérdeztél?

-         Hogy használhatom- e a fürdőszobát?

-         Persze. Természetesen.

-         Köszi.

Renée nagyot sóhajtott, felállt, és amíg Kurama fürdött ő rendbe rakta a szobáját. Közben az eső is eleredt. Nagy cseppekben hullott. Renée a kanapén üldögélt. Egyszer csak elnyomta az álom. Kurama kijött a fürdőből. Meglátta az alvó lányt. Odament a kanapéhoz és betakarta egy pléddel. Tíz óra volt. Kurama arra gondolt, hogy azzal hálálja meg az ápolást Renének, hogy főz neki valamit. Bevette magát a konyhába és elkezdett főzni. Délre készen is volt az ebéd. Renée felébredt az illatokra.

-         Látom, felébredtél.

-         Igen. De mit csinálsz?

-         Gondoltam meghálálom azt, hogy ápoltál és főztem ebédet.

-         Nagyon jó az illata.

-         Akkor gyere és együnk.

-         Rendben.- Renée bólintott. Felállt és odament az asztalhoz. Kurama gyönyörűen megterítette az asztalt. Csendesen kopogott az eső az ablakon. De Kuramáék jól elbeszélgettek evés közben.

-         Nagyon finom volt. Hol tanultál meg főzni?

-         Anyukámtól tanultam.

-         Segítesz elmosogatni?

-         Persze.

Azzal összeszedték az edényeket és nekiláttak a mosogatásnak.

-         Renée.

-         Tessék.

-         Szereted a…

Renée odafordult Kuramához. De a fiú csak erre a pillanatra várt.

-         …a habot?- Kurama egy jól irányított pöccintéssel arcon fröcskölte Renéet.

-         Hé…! Ezt most visszakapod!- aztán Renée is arcon fröcskölte a fiút.

-         Na megállj!

Kurama és Renée egymást fröcskölték a habbal. Jókat nevettek és mikor már kellőképpen vizes volt a padló néha el is estek. Ekkor csengettek az ajtón.

-         Várj! Csengettek.

-         Aha, nem úszod meg!- hitetlenkedett Kurama.

-         Nem. Tényleg csengettek. Megyek, megnézem ki az.

-         Rendben.

Renée nagy nehezen feltápászkodott a padlóról és miközben az ajtó felé ment megpróbálta eltüntetni magáról a habot. Kinyitotta az ajtót. Szeme elkerekedett attól, amit látott. Mindenre számított, csak arra nem, hogy a Vadmacsok fognak betoppanni. A macsok is elképedtek, hogy hogy nézett ki a lány. Renée, aki soha nem mutatkozik megfelelő öltözék nélkül, most itt áll csurom vizesen.

-         Hát… ti… mit… kerestek itt?- dadogott Renée.

-         Szia. Eljöttünk meglátogatni. Elliot azt mondta, hogy lebetegedtél. (Zoey)

-         Igen. Bármilyen furcsa, aggódtunk érted. (Bridget)

-         Bemehetünk? (Kiki)

-         Hát…- habozott Renée. Közben Kurama felé pillantott.

-         Nos?

-         Sajnálom, nem lehet. Nagyon kupis a lakás. Épp elég az, hogy itt jártatok. Különben is már így is leégettem magamat, hogy így láttok.

-         Ugyan Renée, ne viccelj! Ez most igazán nem fontos!

-         De igen az!

De ekkor már mindegy volt, hogy mit mond, mert Kiki beosont az ajtón és észrevette Kuramát.

-         Mit csinálsz Kiki? (Renée)                                    Folyt. Köv.