Állati szerelem VI.

Előző rész:

-         Mit csinálsz Kiki? (Renée)

Kurama értetlenül állt a kislány előtt. Nem tudta, hogy mit tegyen. Zavarban volt, mert gondolta, hogyha Kiki itt van, akkor a többiek is itt vannak. És Renée miatta nem ment be dolgozni és most itt találják őt Renéevel.

-         Kiki! Azonnal gyere ide! (Zoey)

-         Nem illik csak így berontani valakihez! (Corina)

-         Tudom, de ezt nézzétek meg! (Kiki)

-         Mit?

Erre mindenki akaratán kívül, bement a lakásba és padlóig érő állal vettek tudomást arról, hogy Kurama is ott van.

-         Hát, ha így állunk, akkor tényleg nem zavarunk titeket tovább. (Zoey)

-         Azt hittük egyedül vagy és beteg… de már értünk mindent… Majd holnap találkozunk…(Corina- zavartan mosolyog, vízcsepp)

-         Sziasztok. (Bridget)

-         Jó szórakozást! (Kiki)

-         Igen. Az, biztos meglesz… (Zoey- vízcsepp)

-         Gyertek, menjünk…(Bridget)

-         Na de… mindegy, nem erőlködöm, felesleges. (Renée)

Közben a lányok egy kosarat tettek az előszobaszekrényre távozásuk előtt.

-         Huh… erre nem számítottam…(Renée)

-         Megmondom őszintén én sem.

-         Meghiszem azt.

Kurama közben halk kuncogásba kezdett.

-         Most meg min nevetsz?

-         Semmin. Csak látnod kellett volna az arcukat, amikor megláttak.

-         Képzelem…

-         Kíváncsi vagyok, hogy mivel fognak holnap szekálni.

-         Én is. De hogy nem állok magamért jót ha felbosszantanak, az biztos.

-         Azért túlzásba ne vidd!

-         Dehogy…- ekkor rövid csend következett. Mindketten a padlót bámulták. Kurama törte meg a csendet.

-         Hol is tartottunk?

-         Hm?

-         Ja, itt.- azzal Kurama ismét arcon fröcskölte a lányt.

-         Már megint kezded? !

-         Miért? Nem tetszik?

-         Azt most meglátod, hogy mennyire tetszik!- Renée, nagyadag habos vizet fröcskölt Kurama testére.- Ez hogy tetszik?

-         Nem rossz.

Egész délután elhancúroztak egymással. Estefelé járt már az idő, amikor észrevették, hogy hány óra van. Kurama minden ruhája vizet volt és a hajából csavarni lehetett a vizet. De Renée sem állt jobban.

-         Azt… hiszem most már abba kéne hagyni.

-         Igen. Megyek, lefürdöm.

-         Rendben.

Renée egy fél óra múlva kijött a fürdőből. Addigra Kurama rendbe rakta a délután csatatérré vált konyhát.

-         Kösz, hogy rendbe tetted

-         Nincs mit. Most viszont, ha nincs kifogásod ellene, elmennék fürödni. Hacsak nem akarod, hogy mosogatóhab- szagom legyen.- mosolygott a fiú.

-         Nem.- vigyorgott Renée is.

-         Akkor jó.

Azzal Kurama elment letusolni. Renée addig megágyazott magának a kanapét, majd bebujt a takaró alá és nézte a város fényeit. Kurama kis idő múlva jött ki a fürdőszobából.

-         Hát te meg mit csinálsz?

-         Miért?

-         Csak nem gondolod, hogy te itt kint fogsz aludni, én meg az ágyadban? !

-         De igen.

-         Rosszul gondolod. Azonnal menj szépen az ágyadba! Én alszom itt kint.

-         De…

-         Nincs de! Befogadtál, gondomat viselted és főztél rám. Ennyit igazán megtehetek érted.

Kurama amíg elmondta vádbeszédét odasétált az ablakhoz és most már ő is nézte a várost. Teljesen elámult a látványtól.

-         Szép, igaz. (Renée)

-         Az.

Aztán egy ideig mindketten nézték a fényeket. Kurama odafordult a lányhoz és ránézett. Renée észrevette és a fiúra nézett.

-         Mi van?

-         Semmi… csak…- Kurama fürkészte a lány arcát, aki erre elpirult. Jobbnak érezte, ha elfordul, nem akarta, hogy Kurama meglássa vörös arcát. De nagy (nagyon nagy) meglepetésére Kurama óvatosan fogva a lány arcát, visszafordította maga felé. Pár másodpercig egymás szemébe néztek. Renée lassan egész testével a fiú felé fordult. Kurama közben elengedte a lány állát és mindkét kezét Renée köré fonta. A lány- mivel egy fejjel alacsonyabb volt Kuramánál- lassan lábujjhegyre emelkedett. Mindketten résnyire nyitott szemmel várták a másikat, hogy megtörténjen az, amire vártak. Renée a fiú vállára tette kezeit. Közeledtek egymáshoz. Már csak egy centi választotta el őket egymástól, de már nem sokáig. Egy percig így álltak, összeforrva, teljes boldogságban. Aztán kinyitották szemeiket. Lassan elengedték egymást és Renée is leereszkedett a talpára. Megfogták egymás kezét, és egymásra mosolyogtak.

Folyt. Köv.