12. fejezet
Állati szerelem XII.
- Kurama! Kurama, várj!- kiabált Westley a fiú után.
- Westley? Hát te meg mit keresel itt? Valami baj van?- kérdezte a fiú.
- Figyelj, azonnal velem kell jönnöd, nincs veszteni való időnk! Gyere velem, az autóban elmagyarázok mindent.
- De hiszen iskolában vagyok!
- Ez most nem számít! Segítened kell!
- Rendben.
Azzal futásnak eredtek a folyosón. Meg sem álltak az autóig. Ott gyorsan beültek és elhajtottak a kórház felé.
-Miért rángattál el az iskolából, mi olyan fontos?
-Képzeld tegnap este megcsörrent a telefonom és egy női hang szólt bele. Azt állította, hogy Renée az, de én nem hittem el neki. Aztán végül is kiderült, hogy tényleg ő az és életben vannak Elliottal együtt, és a nagykórházban vannak. Ma reggel az volt az első dolgom, hogy bementem a kórházba. Tényleg élnek mind a ketten.
- Mi!? Ez… lehetetlen! De… hogyan?
- Azt még pontosan én sem tudom, hogy hogyan menekültek meg, de ez most nem fontos, hanem az, hogy Elliot nagyon súlyos állapotban van és lehet, hogy te tudnál rajta segíteni. Attól függ, milyen a vércsoportod.
- 0-ás. Miért?
- Ez az! Pontosan ez kell nekünk! Elliotnak ugyanilyen a vércsoportja, vértátömlesztésre van szüksége. Segítesz rajta?
- Persze. Ez… természetes. És Renée, hogy van?
- Apró sérülései vannak csak, és ki kell pihennie magát. Akkor jobban lesz. De ő eszméleténél van.
- Ez remek.
- Akkor mi a baj? Nem látszol túl boldognak.
- Semmi, csak meglepődtem.
- Megérkeztünk.
Ekkor mindketten kiszálltak és elindultak a kórház felé.
Mikor odaértek, Kurama az ajtó előtt megállt egy pillanatra és nézte a lányt és a fiút.
- Renée! Itt van! (Westley)
- Mi?… Kurama… szia.
- Szia.
Ekkor Kurama a lány felé futott és átölelte.
- Annyira hiányoztál! Örülök, hogy élsz!- mondta sírva a lánynak.
- Én is örülök. Köszönöm, hogy eljöttél.
- Ez természetes.
- Szerintem keressük meg az orvost és beszéljünk vele.
Kis idő múlva vissza tért Elliotért egy ápoló nő, hogy elvigye a műtőbe.
Folyt köv.
|